Határátkelő

A blog kapcsán érkező kommenteket olvasva viszonylag egyértelmű, hogy az olvasók többsége úgy gondolja, más országban könnyebben, talán még boldogabban is élne. Ám vannak más vélemények is, én pedig szeretnék ezeknek is teret adni, mert hiszek benne, hogy közös dolgainkat meg kell beszélnünk és ebben a beszélgetésben mindenféle véleménynek teret kell adni, kulturált keretek között

Mai vendégszerzőnk Bernadett, aki több mint három éve él Angliában. Tizenkét éves kora óta Ausztriában tanult, és amikor 18 évesen Angliába ért (édesanyját követve), gyorsan talált munkát, egy húsgyárban dolgozott minimálbérért, laptopra és iskolai kirándulásra gyűjtve. Aztán megismerkedett valakivel, és mert ott volt az édesanyja is, kint maradt. Itt kapcsolódunk be a történetébe (a kép illusztráció).

Tegnap filozofálgattunk kicsit (éppenséggel arról, hogy pusztán anyagi megfontolások döntenek-e arról, hogy valaki nekiindul a nagyvilágnak), ma a szikár tények jönnek megint.

Vendégszerzőnk Judit, aki nagyon részletes és informatív beszámolót küldött arról, mire számítson az, aki Németországban szeretne lakást bérelni. Vigyázat, meglepő dolgok következnek!

A mai poszt apropóját egy, szinte a blog megindulása óta zajló vita adja. Többen is a szememre vetették már, hogy túl sok a közösséget megosztó "lelkizés" és kevés a tény.

Mai utunk Svájcba vezet, vendégszerzőnk részletes és igen informatív írásából kiderül, igazak-e az országról szóló legendák. Kozmopolita posztjából pontos képet kaphatunk arról, hogy Svájcban tényleg még drágább az életed, de szerencsére a fizetésed is. Az is kiderül, hogy távol Magyarországtól is lehet magyarnak nevelni a gyerekeket.

Mai vendégszerzőnk Németországban él, az egyetem alatt jött a szerelem, ő pedig kint maradt. Most már dolgozik és részletesen elmeséli, mi mennyiben kerül és mennyi pénzzel érdemes útnak indulni.

Mai vendégszerzőnk komoly dilemmával küzd és megtisztelte a blogot azzal, hogy a kommentelők segítségét, tanácsát kéri. Íme, András története!

Érdekes egy nép vagyunk, mi, magyarok. Mintha soha semmi nem lenne elég jó nekünk, minden örömben próbáljuk megtalálni azt, ami miatt kesereghetünk egy kicsit. Nem kellene másként megpróbálni?

Mai vendégszerzőnk arra kért, hogy ne adjam közre nevét, kérését tiszteletben tartva nevezem Anonymusnak. Írása a francia fővárosból érkezett.

Nem szeretném állandóan ismételgetni magam, de olyan sok értékes hozzászólás érkezik, hogy nem tudom megállni, hogy ne válogassak közülük. A mai vendégszerző így Ilyés Zoltán, aki Norvégiában él. Tapasztalatai alighanem mindenki számára érdekesek lehetnek.