Határátkelő

Amikor ez a blog jó másfél hónapja útjára indult, akkor úgy terveztem, hogy a személyes történetek mellett konkrét tanácsokkal is próbálok (jobb esetben: próbálunk közösen) majd szolgálni azoknak, akik a külföldi munkavállalást tervezik. Ebben akad némi lemaradásom, ezt remélem pótolni azzal a tervezett sorozattal, ami ezzel a poszttal indul útjára.

Érdekes vita bontakozott ki a minap az egyik poszt kapcsán. Ennek lényege az volt, hogy vajon a külföldön élőknek és dolgozóknak mekkora részt kellene vállalniuk Magyarország megváltoztatásából?

Mai vendégszerzőnk Lobelt Ledfold (senkiben ne maradjon a kétely szikrája sem: nicknévről van szó...), aki kitartó tanulás és munka után abba a szerencsés helyzetbe került, hogy cége intézte külföldre költözését és az azzal járó adminisztratív terheket. Jöjjön tehát a raccsoló Robert Redford (…) írása Kínából (és ezzel vége is a mókának, nagyon színvonalas írás következik).

Bár mai vendégposztunkat Aropa, egy Finnországban élő fiatal kutató írta, tanácsai általános érvényűek és erősen megfontolandóak. Olvassátok el, hogy szerinte mi a külföldi boldogulás titka!

Mai vendégszerzőnk, MM 21 éves volt, amikor egy nyarat Amerikában töltött egy nyári táborban. Saját bevallása szerint hatalmas élmény volt, a napi 12 óra munka mellett rengeteget tanult munkaerkölcsről, arról, hogyan működik az igazi kapitalizmus. Így aztán nem csoda, hogy az első adandó alkalommal elindult Magyarországról - ezúttal már Írországba, Dublinba. Pechjére éppen 2008 nyara volt, a válság előtti utolsó pillanat, a gyorsan megszerzett munka gyorsan semmivé is vált.

Mai vendégszerzőnk, Botond azt állítja, hogy szemben a blog "el kell menni" alapállásával a hosszú évek óta külföldön élő magyarok közt egyre markánsabban jelenik meg a "haza kell menni" érzés.

Elfogtunk egy levelet - kezdődhetne a mai poszt Kern András nyomán, de nem így kezdődik, mert a levél egyenesen a hataratkelo(KUKAC)hotmail.com-ra érkezett. Feladója pedig nem más, mint annak a Kingának az édesapja, aki múlt héten Menjek vagy maradjak? címmel írt vendégposztot a blogon.

Azért döntöttem Golyó56 (maradjunk a nicknevénél) levelének közlése mellett, mert azt gondolom, egy egészen sajátos dilemmának a nagyon fontos másik vetületét mutatja be.

Mai vendégszerzőnk - akit saját kérésére a Kenguru névvel illetünk - Angliában egyetemista, és sokat dolgozott azért, hogy ezt elmondhassa magáról. Története nem minden tanulság nélkül való.

Mai vendégszerzőnk Magyarországon buszvezető volt és Londonban is a szakmájában tudott elhelyezkedni. Zoltán szerint csak fokozatosan szabad felszámolni a magyarországi egzisztenciát.

Egy minapi levélben Géza saját történetén keresztül egy érdekes problémát vetett fel, amire őszintén szólva nem nagyon tudom a választ. Hátha majd ti tudjátok!