Lányom védelmében

Elfogtunk egy levelet – kezdődhetne a mai poszt Kern András nyomán, de nem így kezdődik, mert a levél egyenesen a hataratkelo(KUKAC)hotmail.com-ra érkezett. Feladója pedig nem más, mint annak a Kingának az édesapja, aki múlt héten Menjek vagy maradjak? címmel írt vendégposztot a blogon.

Azért döntöttem Golyó56 (maradjunk a nicknevénél) levelének közlése mellett, mert azt gondolom, egy egészen sajátos dilemmának a nagyon fontos másik vetületét mutatja be.

(Mielőtt belevágnánk, hadd emlékeztesselek titeket, hogy egy korábbi posztban elkezdtük közösen összegyűjteni a külföldi megélhetési költségeket. Ha valakinek van kedve és még nem tette meg, az ide kattintva leírhatja tapasztalatait!)

„A nicknevemből (Golyó56) kiderül, hogy 56-os születésű vagyok – és ez lassan korban is igaz. Budapesten születtem, és már 8 évesen kijelentettem, hogy én villamosmérnök akarok lenni (talán emiatt vannak a lányomnak is határozott elképzelései a jövőjével kapcsolatban). Az lettem. Ma már tudom, hogy teljesen feleslegesen fektettem ennyi energiát a tanulásba, mert sem az előző rendszerben, sem ebben – a kutyát sem érdekli.

Mint Kinga röviden leírta, két gyermeket nevelek egyedül. Ami a leírásából nem derül ki, a válásomkor hagytam ott a fővárost – amit nem bántam meg. Volt aki szerint megkeseredett ember vagyok – tagadom, mert nem vagyok az. Szeretem amit csinálok (az egész ország területén javítok), szeretek itt élni ebben a kis faluban és szeretem a családomat. Nincs párom, bár néha elkelne.

Ennyit magamról. És most, hogy miért mondom azt: innen el kell menni.

A minimálbéresek hazája lettünk

Kezdjük a legfontosabbal, az anyagiakkal. Tudom, a pénz nem boldogít, de nélküle… Igen, itthon ez most a legnagyobb gond. Látom, hogy lakhelyemen milyen sok ember van, aki - bár szeretne – nem tud dolgozni, mert nem talál semmi munkát. A munkáltatók ezzel általában vissza is élnek – ezért a minimálbérések hazája Magyarország.

Akinek jutott munka, legtöbbször az is szenved, mert a megélhetésre sem elég, amit keres. Fiam 26 éves, piacképes szakmával és kénytelen egyedülállóként másodállást vállalni, mert nem él meg a fizetéséből. Nincsenek nagy elvárásai: szolid albérlet, LTP – és a kajára már nem marad elég, és jön az apa segíts. Kérdem miből? Ha nem megy a gazdaság, nekem is kevés a munkám, mert ha nem dolgoznak a gépekkel, akkor nem romlanak el. A kisebbiket még nekem kell eltartanom, mert még tanul.

Közérzet – az utcán, az üzletben, a hivatalokban

Hosszú évekig úgy indultam neki mindennap, hogy ma megpróbálok a közlekedésben udvarias, előzékeny lenni. Nem megy, mert akkor mindenki téged szorít le, vág be eléd, stb., mindegy milyen autóval vagy.

Bemész egy üzletbe, észre se vesznek. A hivatalban – szép, új szóval kifejezve – nem ügyfélbarátok, Te csak egy akta, egy szám vagy. Ha a rendőr megállít, retteghetsz, mit talál, miért húz le. Nem az a cél, hogy a közlekedés biztonságos legyen, a rosszfiúkat elkapják, hanem minél több pénzt beszedni (objektív felelősség – nincs fekete pont, mert nem is érdekli őket, ki vezetett) – és most már a kerékpárosoktól is.

Fizeted a járulékokat, de lehet, hogy nem lesz nyugdíjad, ha megbetegszel nem látnak el normálisan, mert nincs rá pénz. Ha véletlenül jobban megy, a környezetedtől nem elismerést kapsz, hanem irigykedést – rosszabb esetben a NAV-nál feljelentenek vagyonosodásért. Sajnos teljes mértékben áll: “Dögöljön meg a szomszéd tehene is…”

Visszajönni csak nyugdíjasként

És akkor a másik oldal. A kislány látja, hogy az unokanővéréék hogyan élnek, milyen kint a hangulat. Látja azt is, hogy a barátom – akinek a kislánya az ő barátnője – Észak-Írországban hogyan él, dolgozik, mennyit kap érte – nem átszámítva, hanem ottani reál értéken –, milyen körülmények közt lehet tanulni, milyen a közérzetük.

Az utóbbi helyen valamivel több mint egy hetet én is eltöltöttem – élőben láttam milyenek a körülmények, hogy kezelik az idegeneket. Nem írok róla, mert írjanak azok, akik kint élnek – de általában elmondható, hogy nincs értelme visszajönni (vagy majd angol/német/holland és egyéb nyugdíjasként – esetleg, ha ez a bolondok háza megszűnik).

Kint maradtam volna, ha a hirdetési újságot nem akkor nézi meg, amikor már mentünk a reptérre, hanem 3 nappal korábban, amikor megjelent. A fiamnak akart munkát nézni, és az első nekem lett volna jó, mert arra kerestek embert, amit 1990 óta csinálok.

Ami pedig a kommenteket, például FürgeDiákét illeti, aki arra buzdította Kingát, hogy előbb nőjön fel, aztán válasszon pályát, az apját viszont cserélje le, mert „nyilvánvaló hogy rossz volt mellé születni, és sokkal boldogabb lennél egy másik családban. Mire vársz még, CSERÉLD LE!”, nos, azt üzenem: amikor valaki valamiről nem tud semmit, az ne szóljon be, és főleg ne sértegessen. Hogy lehet egy gyereknek ilyet mondani?

Nem tudom, hány éves vagy, a neved alapján fiatal. Majd ha leélsz majdnem egy életet, felnevelsz (már majdnem) két gyereket, és látod, hogy nem tudod elengedni a kezét, mert nem megy semmire – na, akkor légy büszke önmagadra, hogy itthon maradtál.”

Eddig tartott Golyó56 levele és a lovagiasság szabályai szerint ezúton is felajánlanám FürgeDiáknak a válaszlehetőséget. Ugyanakkor nagyon szeretném, ha a blog nem menne át személyeskedésbe, ezért FürgeDiák kulturált válaszát, ha él a lehetőséggel, kiposztolom, de fontosabbnak tartom a levél többi megállapítását és kíváncsi lennék a ti véleményetekre is!

Hozzászólásotokat, véleményeteket (és ha szívesen megosztanátok, saját történeteteket is) várom itt, a kommentekben, vagy a Facebook-oldalon. Aki pedig megtisztel azzal, hogy megírja véleményét, saját történetét privátban, az a hataratkeloKUKAChotmail.com címre teheti meg.