Azt hiszem, sejtem, mit vált majd ki a mai poszt, mégis: bár van, amivel nem értek egyet, de azt gondolom, Eddie nincs egyedül a véleményével, legyen az bármilyen lesújtó is Magyarországról. Minden más a posztban, utána szokás szerint Ti jöttök.
(Már több mint 8000-en vagyunk a Facebookon, gyere és csatlakozz hozzánk Te is! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, ne habozz! A cím: hataratkeloKUKAChotmail.com.)
„Ha egy magyar ma úgy dönt, hogy elhagyja a szülőföldjét, akkor az 1. valószínűleg próbál Európában maradni, 2. elég nagy eséllyel angol nyelvterületet fog választani, talán ezért a sok "unalmas" poszt a szigetekről. Én Írországból, Dublinból jelentkezem.
Több mint 2 éve élek itt boldogan, immáron a szerelmemmel, aki fél éve jött utánam. Hogy miért jöttem el, az nagyon egyszerű... 32 évemet vesztegettem el egy börtönben, szabadulásra vágytam.
Gyerekkorom óta érdekelt, hogy milyen lehet máshol, másfajta emberek között élni, így egy hosszan tartó vergődés végére került pont azzal, hogy végleg [ismétlem végleg!] hátat fordítottam annak a hulladéktárolónak, amit ma Magyarországnak neveznek.
Hogy kit és mennyire bántok meg igaz magyarságában, az már régóta nem érdekel. Felőlem lehetnek sok millióan, akik lelkesen éneklik a székely himnuszt, és lobogtatják a tökmindegy milyen sávos zászlójukat, vagy éppen harsogják éljenzőn az aktuális hazudozó megmentő-üzletember-bohóc nevét.
Nem érdekel a magyarok egymásra köpködése, sem a sok megfáradt, befásult, frusztrált, egymásra csak irigykedni tudó, a saját sorsáért tenni nem akaró emberek tömege.
A legjobb döntés
Leléptem, jól tettem! A legjobb döntés volt az életemben, ezt teljes meggyőződéssel állíthatom. Muszáj megjegyeznem, hogy ha valaki nem akar onnan eljönni, mindössze az anyagi biztonság megteremtése a célja, akkor az majdnem biztosan állandó honvággyal fog küzdeni, és nehezen fogja megtalálni a helyét.
Nem azért, mert a képességei nem tennék lehetővé, hanem azért, mert a kényszerböl cselekvés sosem olyan, mint amikor az ember "egy életem, egy halálom" módon megtanul kalandorrá válni.
Ha ez nem működik, akkor lehet bármilyen kedves a befogadó nemzet, lehet bármilyen meggyőző a heti fizetési csekk, lehet szemkápráztatóan zöld a fű, minduntalan csak a hazájától elszakított, üldözött, sehova sem tartozó hamis énkép fog ordítani belülről.
Mindenki tudja, hogy a magyar egy nagyon immobil nép, ami elsősorban abból fakad, hogy "én nem beszélek nyelveket". Ezt most nem is minősítem, mert túl sok szépet nem tudnék írni.
Amúgy a hazafiság ma megjelenő formáját nem is tudom hová tenni, hiszen globalizáció van. Bemehetünk egy "mekibe" Budapesten, Dublinban, New York-ban, vagy akár Frankfurtban, esetleg Bangkokban, mindig ugyanaz a részvényes milliárdos fogja számolgatni a bevételt, amihez mi juttattuk hozzá.
Ha nem maradsz ott, hanem ide jössz, akkor ugyanazzal a munkával, esetleg ugyanannak a multinak robotolva, mégis legalább 3-szor nagyobb jövedelemből teheted meg ugyanezt.
Jó értelemben véve igénytelenek
Az írekről nehéz röviden véleményt alkotni, de nem szeretném, hogy unalmasan hosszú legyen a poszt.
Egy igénytelen nép, a szó pozitív értelmében. Ha valaki nyugalomra vágyik, akkor annak itt a helye! Itt senki nem fog pánikhangulatot kelteni, nem csinálod össze magad, ha meglátod a postást, hogy vajon milyen fenyegető ajánlott levelet hozott. Ha szólsz a melóhelyeden, hogy késel, akkor a leggyakoribb válasz... „No problem!”
Vannak bosszúságot okozó dolgok [például az internet szolgáltatás a magyarhoz mérten őskori], de ők ezen sem izgatják túlságosan magukat.
Azt mondják, hogy a közlekedésben jól lemérhető egy nemzet kultúrája, vagy kulturálatlansága. Itt senki nem villog le az útról, nem dudálnak rád, ha nem indulsz el azonnal a zöld jelzésre, senki nem cikázik, hogy hamarabb jusson előre. Kissé túlzásnak tűnhet, de szinte még ki sem teszed az irányjelződet, már be is engedtek.
Biztos vagyok abban, hogy sokat lehetne írni a rutinpálya hiányából fakadó mazsolákról, de akik vezettek már autót Budapesten, azok itt széles mosollyal fognak volánhoz ülni. Ha dugó van, akkor nincs anyázás, inkább vesznek egy újságot a rikkancstól, és olvasgatnak.
De hasonló a helyzet az utcán, áruházakban is. A bevásárláskor nem gond, ha az utolsó pillanatban szaladsz vissza valamiért, senki sem húzza el a száját, nem szólnak be, maximum várnak, vagy éppen dumálnak addig egyet a szomszéddal.
És ami talán még ennél is jobb, nem kell végighallgatni a pénztáros sírását az ország aktuális nyomoráról. A legtöbb ír már nincs is Írországban, rengetegen kivándoroltak Amerikába, Ausztráliába, Kanadába. Akik itt maradtak, azok legtöbbje szeret is itt élni.
A segélyen élők és az értelmiség
Én eddig két jól megkülönböztethető réteget láttam. A szociális segélyeken élőket, akik kihasználják a kormány nyújtotta kiskapukat, és akik valószínűleg soha nem is akarnak dolgozni.
Ők azok, akik nyáron is szőrös csizmában, melegítőben, sokszor bepiálva, vagy sokkal inkább bedrogozva járkálnak. Az ilyen rétegből kikerült kamaszok keresik a balhét, lopják el és gyújtogatják a kocsikat, hiszen a gyermekvédelmi törvény miatt gyakorlatilag nem lehet tenni ellenük semmit.
Ezek a fiatalok a rendőröknek is nekimennek, nem tartanak a következményektől. Ez egyértelműen negatív, visszataszító eleme az országnak, de hála az égnek, talán ebből van a kevesebb.
És hát van az értelmiség, akik a vezető beosztások zömét bankokban, hivatalokban töltik be, velük az égvilágon semmi gond nincs. Soha, egyetlen másodpercig nem éreztette velem senki, hogy "idegen" vagyok. Talán azért, mert beszélek angolul, de erről majd később ismét szót ejtek.
Nem létező bürokrácia
A segítőkészség határtalan, nagy türelmet tanúsítanak még komoly nyelvi akadályok esetén is, ismételnek, magyaráznak, rajzolnak, ha kell, és tényleg megtesznek mindent azért, hogy ne mérgesen, dúlva-fúlva távozz.
A bürokrácia mondhatni a zéróval egyenlő, minden rugalmasan intézhető. Konkrét példa a tax [adó] iroda, háromszor csekkoltam, mindig cca. 30-40 ember volt előttem, és mindháromszor fél órán belüli volt a várakozás. 42 ablak dolgozik hatékonyan, a papírmunka minimális, az adórendszer könnyen átlátható, és nagyon igazságos.
És nem utolsó sorban [inkább talán az elsők között említve] itt vannak a bevándorlók, akik [már csak a létszámukból eredően is] nagyban hozzájárulnak az ország működéséhez.
Mi a kedvesemmel szerencsések vagyunk, Dublin egyik legkellemesebb részén élünk egy kis apartmanban, a bérlés amúgy megbízható pilléreken áll, köszönő viszonyban sincs az otthoni albérletekkel.
A nyelvtudás hiánya
Azonban régebben laktam szobabérlőként is [sajnos magyarokkal], igazából szerintem szinte mindenki így kezdi, és talán az első év után mernek az emberek saját talpra állni, és önálló lakhatás után nézni.
A magyarok körében hatalmas a nyelvtudás hiánya, amit én nem is igazán értek. Ismerek olyan embert, aki már a negyedik évét kezdte itt meg, egy tipikusan magyarokat foglalkoztató cégnél dolgozik [ahol természetesen a nyelvtudás hiánya miatt rugdossák egyik oldalról a másikra], mégsem látok az illetőben annyi [saját magával szembeni] igényt, hogy megtanulja a befogadó ország nyelvét.
Általában ők azok, akik csalódott kivándorlásról, megalázó körülményekről írogatnak, akiknek nem jött be a kinti élet, és akik itt is lehúzzák a hangulatot. Ha tetszik, ha nem, a magyar nyelvet el kell felejteni, a posztoláson kívül úgysem használható semmire. :)
Ha itt legalább a szikráját észreveszik annak, hogy az ember szeretne beilleszkedni, akkor azt azonnal méltányolják. Ha itt szorgalmas vagy, akkor nem kötelező "lent" maradni, lépkedhetsz feljebb a szamárlétrán, de szerintem ez más fejlett országokra is igaz. Az összes diplomádat és szakirányú végzettségedet kenheted a hajadra, ha nem vagy képes angolul kommunikálni. Ez ennyire egyszerű!
Csak teszem a dolgom
A munkámról szándékosan nem írok, nincs jelentősége. Voltam már alsó-segédmunkás, most talán felső-segédmunkás vagyok, mindegy is. Dolgozom becsülettel [heti 30 óránál sosem többet], látják rajtam, hogy megbízható vagyok, így biztosan számíthatok arra, hogy meg is tarthatom a pozíciómat.
Nem kritizálom az itteni [esetleg számomra még mindig furcsa, szokatlan] körülményeket, nem önérzeteskedek, egyszerűen csak teszem a dolgom. Ezért az erkölcsi és anyagi megbecsülést egyaránt megkapom, ennél többre nincs szükségem.
A dezinformáló rémhírekkel ellentétben, recesszió ide vagy oda, ha valaki akar dolgozni, akkor az talál munkát!
A szabadidőt számtalan módon el lehet tölteni, nem kell feltétlenül pubokba járni, vagy megvenni az igencsak drága alkoholt. Lehet kirándulni, nyugodtan lazítani, piknikezni, Írország természeti szépsége fantasztikus! Csak azt nem Dublinban kell keresni...
Az árakról most szintén nem írok, talán majd egy másik posztban, ha úgy látom, hogy érdeklődés övezi a bejegyzést. :)
Miért éppen Írország?
Egy gyerekkori barátom jött ide a családjával, velük tartottam a kapcsolatot, és itt kötöttem ki. Ha ők Dél-Afrikába mentek volna, akkor most valószínűleg Johannesburgból jelentkeznék. :)
És ha már az ismerősöknél tartunk... nélkülük nagyon nehéz. Segítségre majdnem mindenkinek szüksége van, még ha az nem is több, csak annyi, hogy ne balra indulj el, hanem jobbra.
Viszont hacsak nem valami nagyon megbízható barát az illető, akkor a magyaroktól tartsátok távol magatokat! [Tisztelet az egyre csekélyebb számú kivételnek!] Sajnos kevesen vannak, akik önzetlenül segítőkészek. A lehúzás, átverés benne van ennek a népnek a vérében, igyekszem is letagadni, hogy honnan származom.
Szégyellem, hogy magyarnak születtem
Olyan erőssé vált bennem az állampolgárságommal szembeni ellenérzés, hogy amint lehet, le is cserélem azt. Ha sarkosan és provokatívan kéne fogalmaznom, akkor azt írnám, hogy a szó legszorosabb értelmében szégyellem, hogy magyarnak születtem.
Erre a mondatomra szoktak a hazafi hősök úgy reagálni, hogy a magyarok is szégyellik, hogy én még közéjük tartozom, tehát azt hiszem, hogy kvittek vagyunk. :)
Sokan hozzám vágták már a "hazaáruló" jelzőt, de szerintem az igazán hazaáruló az, aki kijön ide, felveszi a havi 1400 eurós fizetését, és aztán könnyes szemmel áradozik a Lánchíd szépségéről. El kell dönteni, hogy melyik oldalon akarunk állni.
Magyarország [a benne élő, lelkileg megnyomorodott emberekkel együtt] minden szépet elvett tőlem, így még azt is megpróbálom elfelejteni, hogy valaha ott jártam.
S ha bárki megkérdez, hogy érdemes-e otthagyni Magyarországot, akkor én erre csak egy rövid választ adok: MINÉL ELÖBB, ANNÁL JOBB!”
Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kanada, Kanári-szigetek, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Törökország és Új-Zéland. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.
Olvass és szólj hozzá!
Úgy éreztem, többre vagyok hivatott
Két otthonom van, de egy hazám
Egy londoni zsidó pékség titkai
Kihasználtuk az ölünkbe hullott lehetőséget
Különösen szerencsések vagyunk
Belekóstoltam az igazi függetlenségbe
Utolsó kommentek