Mai szerzőnk nem kényszerűségből, hanem élete álmát megvalósítani indult neki, és azóta bejárta a fél világot (vagy az egészet). Nem csoda, ha boldog ember, hiszen ez volt az álma... Következzen tehát Anikó írása!
(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com.)
"Sokszor látom a posztoknál, ha az ember információt közöl, az a baj, ha személyes véleményt, az a baj. Én nem fogok árakról stb. értekezni, egyrészt megírták előttem, másrészt a többit megmondja a Google. Én a saját történetemet szeretném elmesélni.
Tanulsága nincs,talán csak annyit mondanék:kemény munka az ára, de a világon bármit lehet, a lehetőségek végtelenek, ha az ember eléggé tiszteli magát,másokat, az országot ahova költözik, és az országot ahonnan jön.
Kihangsúlyozom, én nem azért jöttem el, mert kilátástalan volt a helyzetem, hanem az álmomat követtem. Utólag nézve viszont biztosan jobban élek mintha otthon maradtam volna.
A kezdő lökés
Több országban szerencsét próbáltam, az első lehetőségem teljesen véletlenül egy írországi főiskolai ösztöndíj volt. Fél évet töltöttem Észak-Írországban, és beleszagoltam kicsit a nemzetközi diákéletbe, ami nyilván nem hasonlítható össze egy külföldi munkavállalással.
Írország nagyon belopta magát a szívembe, a gyönyörű tájak, a kedves emberek. Rengeteget utaztunk a kinti suli szervezésével, baromi csórók voltunk diákként, heti 30(!) font ösztöndíjból éltünk, együtt főztünk a többi külföldi diákkal és szórakozni úgy jártunk, hogy a pult alá, részeg ír fiatalok által lepotyogtatott egyfontosokat felszedegetve vettük a Guinnesst.
Jellemző a munkamorálra, hogy a gyakorlati helyemen a nekem szánt féléves munkát egy hónap alatt elvégeztem, amin ők rettentően meg voltak döbbenve, és az "akkor internetezz" felkiáltással nem is adtak más munkát, csak néha-néha besegítettem ebbe-abba...
Az olasz főnököm gyakran bejött és kávét hozott a dolgozóknak (igen, ingyen és hátsó szándék nélkül), a skót kollégám pedig első nap úgy kezdte az irodában, hogy ők itt szeretik a rockzenét, és naphosszat bömbölt a zene, még akkor sem kapcsolták ki mikor a főnök bejött. Halloween napján az összes férfikollégám nőnek öltözve érkezett a munkahelyre, szőke parókákban. Hozzátartozott a munkához, hogy jól érezzék magukat közben, ez sajnos nem mindenhol van így.
A következő állomás
A fél év után hazamentem, és a főiskola után egy utazási irodában helyezkedtem el, de egy év után leépítés miatt kitettek, aminek utólag nagyon örülök. Éreztem. hogy nem nekem való az iroda, és valami mást szeretnék. Hogy mit? Világot látni. Mindent látni. Mindig élt bennem a kíváncsiság, hogy máshol milyen az élet, az emberek, a tájak. Nem jó tapasztalatot kerestem, hanem KÜLÖNBÖZŐT.
Nem túl gazdag és nem is túl szegény családból származom, mindenünk megvolt, de utazgatásra nem maradt pénz. Így egy olyan céghez jelentkeztem, ahol lehetőség nyílt sokszor és olcsón utazni, maga a munka is utazás volt. Úgy jelentkeztem az állásra, hogy fogalmam sem volt, milyen európai városba helyeznek ki dolgozni.
A cél Spanyolország lett volna, ahol a nyelvtudásomat akartam rendbe tenni, de a szerencsém úgy hozta, hogy Düsseldorf mellé, Németországba kerültem, 2 km-re a határtól, egy csendes német kis faluba.
Ismeretlenként, egy interneten lefoglalt bútorozatlan házba érkeztem két másik magyar lánnyal, akikkel egy cégnél dolgoztunk. Minden tartalékommal a zsebemben (ami egy éves pályakezdő munkatapasztalat után nem volt sok), és egy 2300 eurós hitellel a nyakamban (amit a kiképzésért cserébe vettem fel egy ír banktól), érkeztem az üres házba, ahol hónapokig egy felfújható matracon aludtam a földön.
Végre lett otthonom
A papírmunkát nem könnyítette meg, hogy egy ír cégnek dolgoztam Németországban, de Írországba adóztam. Kitartóan dolgoztam az új cégemnél, ahol megbízható voltam, próbáltam keveset beteg lenni. 3 évet éltem ott spanyolországi áthelyezésemre várva, kis idő után magasabb pozícióba is kerültem, jobb szerződési feltételekkel és jobb fizetéssel, és egy idő után megengedhettem magamnak, hogy egyedül béreljek egy kis bútorozott lakást a városka sétálóutcáján, gyönyörű kilátással a bazilikára.
Végre volt otthonom, csak az enyém, és senki nem vitatta el tőlem: megdolgoztam érte. Jól éltem, sok barátom volt, Hollandiába jártam biciklizni a szabadnapjaimon,és életem szerelmével is ott találkoztam. A németeket azonban sohasem voltam képes megszeretni: nekem túl hidegek és a szinte betegesen követett szabályok miatt egyszerűen a falnak mentem tőlük.
A papírmunka és az internet bekötése rettentően nyögvenyelősen ment, mert annyira körülményesek, és mindenben ott van a számomra érthetetlen szabályozások tömkelege. Valószínűleg emiatt tart ott az ország ahol, ezt én is belátom, nekem viszont egy kicsit sok volt, ahogy a német nyelvet sem szerettem meg soha, noha évekig tanultam.
A németekben máig él az "übermensch", és nem hiszem hogy ezt valaha is levetkőzik, mindig is éreztetik a külföldiekkel, hogy kevesebbek, mert nem németek. Van, aki ezt elfogadja, nekem nem ment.
A Közel-Kelet és a világ
Sajnos a cég egyre teljesíthetetlenebb munkafeltételekkel állt elő, és kezdett lincshangulat kialakulni. Miután körbeutaztam Európát, a spanyolországi áthelyezésre meg hiába vártam, így aztán úgy éreztem 3 év után váltanom kell. Egy másik nemzetközi cég kölni interjúja után jobb ajánlatot kaptam, de el kellett hozzá költözni: az Egyesült Arab Emirátusokba.
Felpakoltam hát az életem megint, eladtam amim volt, a többit meg bőröndökbe pakoltam és 2 hét karácsonyi családi pihenő után, ismerősök és barátok nélkül felszálltam az arabokhoz tartó gépre.
A párom néhány hónap után szintén munkát kapott a cégnél, és követett a Közel-Keletre. Ennek már több mint egy éve. Itt az a munkánk hogy járjuk a világot, ezért fizetnek. Havonta 6-8 országban járok, körbe-körbe a világban, több mint 120 nemzetiséggel dolgozom együtt, és 2-800 (!!) emberrel találkozom naponta, a világ minden pontjáról (nem, a párom nem ugyanoda utazik sajnos).
Az országot sikerült megszoknom elég gyorsan, de ahogy már előttem is leírták, olyan világ ez, amit európai szemmel soha nem érthetünk meg talán, megszokni és elfogadni lehet, de mindig idegen maradsz. Minden kapható amire szükség van, disznóhúst is be lehet szerezni, és ha megszerzed az úgynevezett Liqueur Licence-t, alkoholt is vehetsz.
Turistáknak szánt helyeken a kártya nélkül is kiszolgálnak. Nem zavar a napi ötszöri müezzin sem, nagyon diszkréten csinálják. Én nagyon féltem az araboktól korábban, de nagyon szimpatikus, hogy nem erőltetik rá a külföldiekre a vallásukat, és mást sem, viszont rettentő sznobok.(Az Emirátusok lakosságának 70(!!) százaléka külföldi.)
Nyilván ha más országban vagy, tisztelned kell a hagyományait, ha ez nem megy, szedd a sátorfádat. Elfogadtam ezt az országot, de megkönnyíti a dolgomat hogy 10-12 napnál többet egy hónapban nem vagyok Dubaiban. A lakásomat, közlekedésemet és a számláimat is (az internet kivételével) a cégem fizeti, így mondhatni könnyű életem van, de ez a munkámból adódó életmód miatt már nem mondható el.
Rengeteget dolgozom, nincs ünnepnap, hétvége, karácsony, teljesen rugalmasnak kell lenni, ha hívnak menni kell, sokszor előre azt sem tudom éppen melyik országba visz az utam, hogy otthon alszom-e vagy máshol, és ha máshol, melyik országban/kontinensen lesz az.
A bőröndöm mindig útra kész, bikinitől kesztyűig mindennel felszerelve. Sok odafigyelést igényel az egészségem szempontjából, hogy mikor eszem, alszom, és hogyan tudom kezelni a sokszor 10-12 órás időeltolódásokat, az időjárási különbségeket. Nekem a CNN érdemi információkat közöl, hiszen közvetlen hatással lehet az elkövetkező napjaimra, hogy kitört-e a vulkán Indonéziában, áradás van-e Bangkokban, földrengés volt-e Japánban, mi történik Iránban vagy éppen lövöldöznek-e Nigériában. Így azért a munkám nem is teljesen veszélyektől mentes, még ha lehetőségem is van a világlátásra, könnyűnek azért nem mondható.
Magyarország
Én hiszem, hogy beilleszkedni minden országba be lehet, de akárhol is élsz mindig kicsit idegen maradsz. Én most is szívesen és rendszeresen látogatok haza, bár nagyon elszomorít, amit otthon látok, a sok rohanó, fáradt és ettől morcos ember, a kilátástalanság, de nekem így is, még ha kicsit büdös is, kicsit koszos is, mégiscsak kedves a szívemnek.
Én azért jöttem el, mert az álmomat, hogy világot lássak, egyszerűen máshol, máshogy tudtam megvalósítani, de nagyon szeretném, ha Magyarország egyszer újra élhető, jövőbe néző és nem a múlton kesergő, vidám ország lenne, és akkor visszaköltözhetnék, ha megunom a világjárást.
Már csak azért is, mert a szüleim otthon vannak, és egyszer majd eljön az idő, mikor nekik is segítségre és támogatásra lesz szükségük,és akkor szeretném azt a törődést adni nekik amit ők adtak nekem az elmúlt 27 évben.
Nekem hiányzik Magyarország, mert a része vagyok, mindig az leszek, de sajnos most azt gondolom, nincs itt a megfelelő idő, hogy ott éljek. Hol szeretnék élni? Talán egy következő posztban megírom mit gondolok arról a sok országról, ahol nap mint nap járok."
Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.
Olvass és szólj hozzá!
Élet a kazahsztáni olajmezőkön
Minél több lehetőséget teremteni
A rabszolgák, a félistenek és a többiek
Végre megtaláltam a számításaimat
A határátkelés otthon kezdődik
Ez a tökéletes ország számomra
Utolsó kommentek