Szűk egy hónapja jelentkezett első posztjával Kínából András, aki a sikeren felbuzdulva szerencsére folytatja a nekünk, magyaroknak oly egzotikus ország bemutatását. Sok mindenről szó lesz ma: mennyire kell vigyázni a fiúgyerekekre, hogyan eszik a halat, a kutyát, miért köpködnek az utcán – és milyen egy munkás élete. Tartsatok velünk!
(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com)
"Nem terveztem kiterjeszteni szépírói munkásságom további cikkek megírására, de a legutóbbi (és egyben első) rövidke írásom Origó-beli megjelenése után hiúságból elolvastam a kommenteket. Olyanok voltak, hogy: „Jaj de jó cikk volt!!!”, ”Hú, ez nagyon érdekes cikk volt! Le a kalappal az író előtt” , “Ez a cikk tényleg egy kuriózum” “Nagyon érdekes írás” és hasonló eltúlzott, de hiúságomat legyezgető vélemények. Nekem legjobban az „uuuuuuuuu de kafa poszt volt” értékelés tetszett.
Sokan kértek, hogy folytassam, írjak a kínai családomról, magamról is, az itteni életről, Kínáról. Hát magamat inkább háttérbe tolnám, mert én egy üzletember vagyok, inkább visszahúzódnék. Rólam legyen elég annyi, amit már az előző posztban is leírtam: 7 évvel ezelőtt egy nap fogtam magam és kijöttem Kínába , hogy csináljak itt egy magyar lámpagyárat. A gyár működik, 45 országba exportájuk a termékeinket. Azóta itt élek, kínai családom van: kínai feleség, magyar-kínai gyerek és még több száz kínai rokonra is szert tettem.
Magamról inkább nem, viszont az itteni életről, a családról, munkáról szívesen írok, talán most is érdekes lesz. Szeretnék azonban egy dolgot előrebocsátani. Legutóbb is és most is írtam/írok egy csomó olyan dologról, kínai szokásról, ami nekünk furcsa, nevetünk vagy elszörnyedünk rajta. Néha kutyát esznek, köpködnek és egyebek, Nyilván a furcsa, eltérő dolgok érdekesek a kedves olvasónak. Leírom a furcsaságaikat, de ezzel együtt én szeretek Kínában élni és dolgozni.
Kína, a lehetőségek hazája
Kína a XIX. századi Amerika a XXI. században. Vadkapitalizmus. A magyar közhiedelemmel ellentétben itt sokkal szabadabban élnek az emberek, mint Európában. A kormány nem szól bele az emberek életébe, nem szabályozza azt túl. Kell ennél több? Hagyja az embereket dolgozni és pénzt keresni. Ehhez értenek a legjobban a kínaiak, ezt akarják, és tudják. Az elmúlt 3000 évben, a legutolsó 300 kivételével, mindig Kína volt a legfejlettebb, leggazdagabb ország. Nagyon úgy néz ki, hogy még a mi generációnk életében visszaáll ez a rend.
Teljesen más léptékben gondolkoznak, mint az európaiak. Elképzelhetetlen méretű a fejlődés és változás nap mint nap. Az export következtében ömlik a pénz Kínába. Bármit meg tudnak valósítani, amit akarnak. Még a korábbi lakásom környékén volt egy Gellért-hegy méretű hegy a város szélén. Nem volt valami szép és útban is volt. Egyszer csak éjszakánként megjelentek hatalmas földszállító teherautók, a markolók nyomták rájuk a földet, ők meg elszállították. Egy év alatt elhordták innen a csúnyácska Gellért-hegyet. Most egy csodálatos lakópark van a helyén...
A szuperexpressz
Egy másik példa a fejlődésre: a szuperexpressz (a fenti képen). Amikor én utaztam rajta, akkor 315 km/óra felett ment, de állítólag 400 felett is tud. Ez a nagyobb városok között közlekedik. A kisvárosok között magasvasúti gyorsvasúthálózat itt, a mi tartományunkban már teljesen kiépült. Nem a földön, hanem hídon megy, még a mező felett is. Minden környező várost összeköt, 210 km/órával haladva.
Kell is, mert hamarosan létrehozzák a világ legnagyobb városát Dél-Kínában: a tervek szerint Kantont és még 5 környező nagyvárost összevonva egy kb. 40-45 millió lakosú, több száz kilométer átmérőjű hipermegapoliszt alakítanak ki. A cél, hogy az óriás iparváros minden pontja elérhető legyen 2 órán belül gyorsvasúttal. Más világ, más méretek, más lehetőségek.
Kisgyereknek lenni Kínában
Folytatom a család témát, legyen szó például a kínai gyerekekről! Ha egy kínainak gyereke születik, az közösségi tulajdonná válik. Mész az utcán, idegenek odajönnek, először gügyögnek a gyereknek, majd kiveszik a kezedből és elkezdenek játszani vele. Alig tudod visszaszerezni. Ha még ráadásul európai-kínai keverék, az számukra akkora szenzáció, hogy állandóan fényképezkedni akarnak vele. Nagyon fárasztó, de a feleségem nagyon büszke ilyenkor a gyerekre. Persze máskor is büszke, folyamatosan büszke.
Íme, a kínai-magyar együttműködés egy jól sikerült terméke. Nemzetközi kooperációban készült.
A gyerek 3 éves, az itteni nemzetközi (amerikai) iskola óvodájába jár már fél éve. Tökéletesen beszél kínaiul és angolul. Magyar állampolgár, de egyelőre egy szót sem beszél magyarul. Mindig mosolyog, jól érzi magát Kínában. Persze összehasonlítási alapja nincs, sosem járt még Magyarországon.
A kisfiúk élete azonban elég veszélyes Kínában. Négy-öt éves korukig jobb, ha a lakáson kívül látótávolságon túl nem távolodnak el a szülőktől, vagy a babysittertől. Sajnos nagyon sok fiúgyermeket rabolnak el és adják el őket jó pénzért valamelyik távoli tartományba fiúgyermek nélküli családnak.
Ez nem egy elméleti probléma a szülők között, nagyon is gyakorlati kérdés, hogy mennyire kell vigyázni a kisfiúra. Mindenki ismer olyan családot, vagy legalább hallott olyanról, akiktől elraboltak fiúgyereket. Több száz fős szervezett bandák specializálódtak erre az üzletágra. Én is sok történetet hallottam már bevásárlóközpontok előtt sírva rohangáló anyákról, akik elrabolt gyermeküket keresték.
Az étkezés
Főleg Dél-Kínában a család legfontosabb programja az evés. Amikor idejük van rá, órákon keresztül képesek enni. Közben társalognak. Én 20 perc alatt végzek és várom, mikor lehetne már megszökni. Mire további másfél-két óra múlva befejezik az ebédet, már arról szól a társalgás, hogy hol és mi legyen a vacsora.
Viszont egyáltalán nem kövérek. Mi itt nagyon közel vagyunk Vietnamhoz és az itteniek mintha valami vietnami változat lennének. Minden nap halat, rizst, és párolt zöldséget esznek – persze mást is, de ezek az alapételek. Nem látsz egyetlen kövér embert sem az utcán. Ha az utcán hátulról látsz egy jó nőt, soha nem tudod megbecsülni a korát. Hosszú, fekete haja van és karcsú. Megfordul – 60 éves...
Kutya, kígyó, hernyó...
Itt Dél-Kínában mindent megesznek. Ez valószínűleg a régi időkből származik, amikor még inkább éheztek, mint ettek. Sok érdekes dolgot eszünk: teknősbékát, néha krokodilt, de én a kígyót szeretem a legjobban. Rengeteg féle kígyó van és nagyon jó ízűek. Van pirított hernyó is, ami mozog. Ha beveszed a szádba, el akar szökni. A lányom megpróbálta, csak hogy megmutassa, milyen bátor, de én nem kívántam. Szerintem ő se nagyon.
A kutyahús szezonja télen van, azt mondják, azért jó, mert melegen tartja az embert. Apósomék rendszeresen eszik télen, de nekem nem ízlik. A feleségem szülővárosában a kiskutyák és a macskák a jobb éttermek előtt kis ketrecekbe vannak kitéve. Kiválasztják, megeszik. Én nem.
Az evési stílusuk is érdekes. Az elegáns kínai úriasszony fogja a halat a pálcikával és egy jó nagy darabot betömköd a szájába. A hal tele van szálkával, egy európai ember biztosan megfulladna tőle. Elkezdi rágni, majd folyamatosan köpködi ki a szálkát az asztalra. Feleségem hároméves unokahúga már tökéletes precizitással csinálja. Semmi nem megy mellé, minden ételmaradék egy kupacba érkezik az asztalra.
Én eleinte – jó magyar módra – ha rágás közben szálkát találtam, diszkréten kézzel kivettem és letettem a tányérra. Elmagyarázták, hogy nagyon nagy illetlenség kézzel megfogni az ételt. Mivel képtelen vagyok elsajátítani ezt az étel-köpködési technikát, azóta előre kiszálkázott halat készítenek elém vacsorakor.
A köpködés szintén sajátos kínai tulajdonság. Még a legelegánsabb művelt kínai is köpköd. Volt egyszer az export osztályunkon egy nagyon csinos, értelmes fiatal kolléganő. Valahová mentünk és időnként köpött egy nagyot. Megkérdeztem, hogy nem lehetne-e megoldani, hogy ezt most abbahagyja... egy európainak ez nagyon gusztustalan. Teljesen ártatlan szemekkel nézett rám és megkérdezte, hogy akkor mit csináljon vele? Az európaiak lenyelik?
A kínaiak és a munka
Itt tényleg sok furcsaság van,eltérő a kultúra, de az egyik legérdekesebb dolog a kínaiak viszonya a munkához. Szó szerint éjjel-nappal dolgoznak. Persze én is. A legtöbb gyárban havi 26-27 napot dolgoznak a munkások, napi 14 órát. Ha éppen túl sok a rendelés, a napi munkaidő 15 óra. Évekkel ezelőtt velünk is előfordult, hogy megérkezett az üres konténer, de nem készült el időre az áru. A munkások zokszó nélkül az előző reggeltől másnap délig folyamatosan dolgoztak.
Persze most már itt is szigorúbb a szabályozás, minden elő van írva, az is, hogy mennyit dolgozhatnak, az is, hogy mennyi túlórapénzt kell fizetni. Tudják is a jogaikat. Tavaly a munkásaink fizetését 40 százalékkal (!) kellett emelnünk, mert különben elmentek volna. Egy átlag munkás ezzel a túlórával nettó 90 ezer forintot keres havonta. Persze ha vásárlóértéken számoljuk, akkor a havi fizetés minimum 200 ezer forintnak felel meg. Szerintem Magyarországon kevesen gondolnák, hogy az egyszerű kínai munkás jobban keres már, mint a magyar. Persze kétszer annyit is dolgozik érte.
A jó szakembert itt is meg kell fizetni. A termelési vezetőm havi nettó 400 ezer forintnak megfelelő jüant keres, a műszaki osztály vezetője kb. 350 ezret. Amaga munkabér egy kicsit betesz a kínai versenyképességnek!
Ezt a hozzáállást a munkához megtanulhatnánk a kínaiaktól! Hogy mi mindent még, arról talán legközelebb."
Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kanada, Kanári-szigetek, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Sri Lanka, Svájc, Svédország és Törökország. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.
Olvass és szólj hozzá!
Amikor már ép ésszel nem lehet felfogni
Miért nem tudunk összetartani?
Semmi pénzért nem mennénk haza éhezni
Egy élhető és bonyolult ország
Utolsó kommentek