A mai egy egészen különleges írás, hiszen egyenesen Kínából érkezett, ahol András immár nyolcadik éve él. Kínai családja lett, így aztán első kézből számol be egy távoli ország magyar szemmel nézve különös családi viszonyairól.
(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ahol még elérhetsz és ahová a személyes történeteket várom: hataratkeloKUKAChotmail.com)
„Sok más hazánkfiával ellentétben nem az egzisztenciális kényszer hajtott külföldre. Én otthon is jól éltem, még a sokat szidott szocialista rendszerben is. A rendszerváltás után pedig, amikor már lehetett vállalkozni, különösen. Mindenem megvolt, de én egy ilyen nyughatatlan lélek vagyok.
Utazni már gyerekkorom óta szerettem, a harmincas éveim végére tulajdonképpen már az egész világot bejártam Ausztráliától Dél- és Észak-Amerikáig, Afrikától Ázsiáig. Éltem négy évet Észak-Afrikában, sok évet Franciországban, amely apám révén félig az otthonom.
Viszonylag magas életszínvonalat, menő vállalkozásomat és a családomat hagytam magam mögött, amikor elhatároztam, hogy kijövök Kínába és csinálok itt egy lámpagyárat. Az első vevőm már megvolt, a saját magyar cégem.
A terv egyszerű és nagyszerű volt: a legnagyobb kínai beszállítómtól magasabb fizetéssel elcsábítani a műszaki és a kereskedelmi vezetőt, majd a segítségükkel egy hasonló gyárat összehozni. Nem részletezem, a terv működött és működik, a 200 fős gyár már hetedik éve szórja a lámpáinkat szerte a világba, jelenleg 45 országba. Ma már kínai családom van, kínai feleség, magyar-kínai gyerek és több száz kínai rokon.
A kínai család
Rengeteget tudnék mesélni Kínáról, hiszen hamarosan a 8. évemet kezdem itt, az ország déli részén, de talán a család a legérdekesebb dolog. Én persze eredetileg azt gondoltam, az emberek mindenhol egyformák, ugyanaz mozgatja őket: a pénz és ezen keresztül az a törekvés, hogy a családjuknak és maguknak minél többet megszerezzenek. Ez így igaz is, de Kínában azért kicsit más.
Itt a család szent, mindent ennek rendelnek alá, még az erkölcsöt is. Ezt úgy kell érteni, hogy ami a családnak jó, az erkölcsös. Például ha az alkalmazottad meglop, azt a családjáért tette. Ha nem vettem észre, akkor a többiek szerint ő egy ügyes, talpraesett ember. Ha lebukott, akkor buta volt, vagy nem volt szerencséje. A beszállítómtól frissen átcsábított műszaki vezetőmet például 3 hónap után ki kellett rúgnom, mert megpróbált sikkasztani. A családjáért tette volna. Nem mutatott semmi megbánást, amikor lebukott. Valószínűleg azt gondolta: ej, de ügyetlen voltam!
Az egyébként többé-kevésbé normális kínai rokonságomon belül nagy tiszteletnek örvend az az úriember, aki igen jelentős illegális jövedelemre tett szert abból, hogy korábban jó helyen volt állami állásban (vámos). „Törődik a családjával”. Amikor egyszer egy hosszú európai repülőúton a toalettben talált nagy értékű briliáns gyűrűt odaadtam a stewardessnek, hogy keresse meg a gazdáját, és később a feleségem elmondta ezt a rokonoknak, azok teljesen hülyének néztek: „Jó lett volna valakinek a családban”. Ezt az esetet azóta is emlegetik, mint a felelőtlenség európai példáját.
Erőszakkal adták férjhez
A család nagyon érdekes dolog itt, Kínában. A gyárban a legtöbb, faluról származó munkásunknak a szülők szereztek feleséget vagy férjet. Az ara és a vőlegény nagyon sokszor csak az esküvő napján látja először egymást. Mindenki engedelmeskedik a szülői választásnak, mert egyrészt a szülők parancsolnak a gyerekeknek, másrészt pedig az életben vissza nem mehetne a szülőfalujába az a fiatal, aki ellenszegül a szülőknek. A korábbi babysitterünk mesélte, hogy őt is erőszakkal adták férjhez. Két gyereke van már, de gyűlöli a férjét.
A szakácsnőnket pedig eladták a férjének. Ő is egy vidéki asszony. Sok évvel ezelőtt feljött a faluból a nagyvárosba, Kantonba, de hónapokig nem talált munkát, Akkor az a jóakarója, akinek már sok pénzzel tartozott, javasolta, hogy fizessem meg úgy a trtozását, hogy eladják egy módosabb ember feleségének. Mivel már nem volt mit ennie és szégyen lett volna hazatérnie a szülőfalujába, így belement a sologba, de ő is gyűlöli a férjét.
Később kiderült, hogy a férje korábban már vett egy feleséget, de az megszökött tőle. Emiatt amikor a szakácsnőnkkel összeházasodtak, több hónapig a férj bezárva tartotta őt, amíg terhes nem lett. Később többször próbált megszökni, de a férj visszahozta. Az asszony arcán keresztben egy hatalmas vágási seb látszik. Erről soha nem kérdeztük, de valószínűleg kapcsolatba hozható a szökési kísérletekkel.
A legfőbb cél: a fiúgyerek
Ha a fiatalok összeházasodnak, a házasság legfőbb célja a gyermek létrehozása. Tapasztalataim szerint egyébként a legtöbb kínai nincs nagyon oda a szexért, a házaspárok lazán elmennek különböző városokba dolgozni, és csak havonta vagy félévente találkoznak, és ez nem okoz problémát nekik.
A gyereket viszont össze kell hozni, és lehetőleg fiút. Kínában ugyanis az állami alkalmazottak kivételével nincs öregségi nyugdíj, a fiúgyermek köteles eltartani a szülőket. A szülők tehát kiadják a parancsot, hogy a házasságkötés után max. egy éven belül jönnie kell a fiúgyereknek. Ha nincs fiúunoka, annak nagyon negatív következményei lehetnek a nagyszülőkre is: például abban a Hunan tartománybéli kis faluban, ahonnan a feleségem származik, kiközösítik a fiú vagy fiúunoka nélküli családokat.
Az egyik sofőrünk családja is falusi. Az első gyerek nem sikerült: lány lett. A fiú szülei kiadták a parancsot, hogy tovább kell próbálkozni. A második gyermek is lány lett. Mi már nagyon reméltük, hogy több gyerek nem lesz, mivel a sofőri fizetés elég alacsony és a srác állandóan kölcsönkéregetett tőlünk. De a szülők ragaszkodtak a fiúunokához és a parancs az parancs. Végül sikerült – akkora ünneplést még senki sem látott, mint ami utána volt!
Egy másik kollégánknak is két lánygyermeke van és nagyon el vannak keseredve. Amikor a második kislány megszületett, meglátogattuk őket. A feleség rövid idő után sírógörcsben tört ki. Miután a nagyzsülők megtudták, hogy a gyermek láy, nem látogatták többet őket és a férje sem törődik a babával. Az ő élete sem ér semmit, mert nem tud fiút szülni a férjének.
Ha felnő a fiú, nyugdíjba lehet menni
Viszont egy fiúgyermek kész életbiztosítás a szülőknek. Mindössze fel kell nevelni, de attól a pillanattól kezdve, hogy elkezdett dolgozni, már a szülőknek nem kell feltétlenül dolgozniuk. Többnyire nem is dolgoznak tovább. A termelési vezetőnk szülei is ilyenek. A faluban eladták mindenüket, vettek a városban egy lakást és beköltöztek a fiúkkal és annak feleségével.
A szülők még ötvenévesek sem voltak, de már több éve nem dolgoztak, amikor meglátogattuk őket. Egész nap semmit sem csinálnak, max. elmennek sétálni egyet napközben. A fiú felesége köteles kiszolgálni őket. A fiatalasszony persze dolgozik egész nap, szükségük van a két fizetésre a négy ember eltartásához, majd amikor hazaér, elkezd főzni, hétvégén pedig takarítani.
A pénzlánc
A fiúgyermek nélkül öregek többnyire nagy szegénységben élnek. Abban a faluban, ahonnan a feleségem nagypapája elszármazott, külön kasztjuk van a fiúgyermek nélküli öregeknek. Mint egy klub. Összejárnak, beszélgetnek, együtt éheznek. A nagypapa szegény most halt meg, valamivel jómódúbb volt és egész életében segítette ezeket az embereket. Minden ünnepi alkalomkor több száz kiló rizst vitt nekik, hogy ne éhezzenek.
Idősebb korában már persze a fia (az apósom) tartotta el őt is, és ami kis pénzt kapott tőle, annak egy részét mindig az egyedülálló segítésére költötte. Amikor már haldoklott és vele voltunk, a sok szomorú dolog mellett arra gondoltam, milyen érdekes, mi segítjük anyagilag az apósomat, ő továbbadja a pénz egy részét a nagypapának, aki meg annak egy részét a szegény öregekre költi. Tehát tulajdonképpen én, egy magyar segítem ezeket a szegény öreg kínaiakat, akiket nem is ismerek. Amikor a nagypapa meghalt, az öregek a faluból mind eljöttek a temetésére és sírtak. Vajon most ki segíti őket?”
Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Chile, Csehország, Egyesült Államok, Finnország, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kanada, Kanári-szigetek, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Sri Lanka, Svájc és Svédország. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.
Olvass és szólj hozzá!
Hogyan jussunk munkához Svájcban?
Ideiglenesen vagy végleg menjünk?
Aki most akar jönni, az jöjjön
Megpróbáltatásaink – a lakáskeresés
Utolsó kommentek