Csodálatos történet következik ma, mely Erdélyben indul és Magyarországon át vezet Amerikába, aztán... Hogy mi lesz aztán, azt még nem tudni, mai szerzőnk, Tibor is csak annyit tud, mit szeretne: egyszer magyar gyümölcsfákat metszeni.
(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Vasárnap magyar idő szerint este 8 és 10 között megint lesz FOGADÓ A HATÁRON, ezúttal DÁNIA országfelelőse várja az érdeklődőket sok szeretettel. Addig is, ha levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com)
„Nem vagyok a szokványos magyar vándor, ugyanis Erdélyben születtem, de a rendszerváltás után azonnal Magyarországra mentem, mint ahogy a kalitkába zárt madár azonnal kiröppen, amint alkalma adódik rá.
Egész gyerek- és fiatalkorom úgy telt, hogy a szüleim intelmeit követve úgy kellett viselkednem, tanulnom, dolgoznom ahogy az egy becsületes erdélyi magyar gyereknek szükséges, mert mint a népmesében, háromszor annyit kellett felmutatnom, mint román felebarátaimnak ahhoz, hogy (talán) ugyanazt az eredményt produkáljam. Ezt gyerekfejjel nehéz elfogadni, mint minden kiképzést, de utólag jól jött.
Én lettem „a román gyerek”
Bizony, nagy volt az eufória, amikor Magyarországra jöhettem. Véreimhez, nemzetemhez. De nemsokára megtudtam, hogy a munkahelyemen és vagyok „a román gyerek”. Sokan gratuláltak nekem, hogy román létemre milyen jól beszélek magyarul. Kiábrándító volt.
Megint bizonyítanom kellett évekig, a barátaim, a kollégáim és a hatóságok előtt, hogy magyar vagyok (én, akinek az összes felmenőjének a családneve magyar: Pataki, Győri, Kanyaró, Takács, Kiss, bíró, Szalay, stb.). No meg persze azt is, hogy becsületes, tisztességes és megbízható vagyok.
Az állampolgársági kérvényemet először visszautasították, mert „nem nyert bizonyítást”, hogy a magyarországi megélhetésem biztosított. A munkáltatóm ugyanis a kor divatjának megfelelően minimálbéren jelentett be, de én már azért is hálás voltam, hogy robotolhattam neki.
Mindent csináltam
Tizenhat évet húztam le azon a munkahelyemen, a vendéglátóiparban. Mindent csináltam a mosogatástól a felszolgáláson és a főzésen át a beszerzésig és a könyvelésig. Az utolsó éveket étteremvezetőként dolgoztam, de nem volt szabad hétvégém, magánéletem, karácsonyom évekig, és ez idő alatt vagy albérletben, vagy később egy spejz nagyságú szolgálati szobában laktam.
Közben a „magyar” kollégáimtól állandóan azt hallottam, milyen drága a hús, már megint esik az eső, megint nem lehet olcsó fájdalomcsillapítót kapni, a bevándorlók elveszik a munkahelyeiket, késett a busz, és valamiért ezen a nyáron sem tudnak menni „Horvátba”....
Betelt a pohár.
Florida, majd Ohio
Kijöttem Amerikába, megkeseredve, megöregedve, dacból. Sok átvitatott éjszaka árán kirángattam magammal a (magyarországi magyar) feleségem és a kislányom. Először Floridában telepedtünk le, próbálkoztunk, de nem ment.
Két hónap múlva felköltöztünk Ohio államba, egy csendes északi kisvárosba, ahol az egyik (harminc éve itt élő) barátom egy kis kávézót akart nyitni, és a tanácsaimra, tapasztalatomra volt kíváncsi.
A megnyitás előtt két évig dolgoztam az épület átépítésén falbontástól vízvezeték-szerelésig mindenen. Emellett bármilyen más munkát is elvállaltam úgy, hogy szabadságom, mióta kijöttem, nem volt. Lehetett volna, de nem volt.
A kávézó mellett nyitottunk egy éttermet is csirkepaprikással, húslevessel és töltött káposztával annak rendje s módja szerint. Az amerikai és magyar ételek mellett néhány német, román és olasz fogással is.
Küzdelem és harc
Hogy könnyű lenne nekünk itt, Amerikában...?!!? Nem, nem könnyű! Küzdelem és harc. Lemondás, fogcsikorgatás, kesergés, munka, de ehhez szoktam gyerekkorom óta. Amikor otthoni barátaim megkérdezik, mit csinálok a szabadidőmben, mindig azt mondom, hogy olyankor szoktam túlórázni.
Persze mindennek megvan a szépsége is. Az igazság az, hogy boldogok vagyunk, most már vannak hétvégék is. Megszületett a második szépséges kislányom is, a nagyobbik pedig a büszkeségem, szemem fénye.
Közben megnyitottuk a harmadik egységünket, a pizza részleget is, és minden működik. Mehetne jobban is, de nem siránkozunk, globális recesszió van. Legalábbis ezt mondják azok, akiknek van idejük figyelni a lesújtó híreket...
Hazamenni...
Ha valaki megkérdezné, mit tervezek a jövőmben... nos, testvéreim, igen, haza szeretnék költözni. Metszeni a gyümölcsfáimat és nevelni a gyerekeimet, amíg erőm engedi. Mert hiába befogadó ez a gyönyörű, erős és gazdag ország...
Ahogy az egyik földim mondta:
Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.
Messze tornyokat látogat sorba,
Szédül, elbúsong s lehull a porba,
Amelyből vétetett.
Mindig elvágyik s nem menekülhet,
Magyar vágyakkal, melyek elülnek
S fölhorgadnak megint.
Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban
Szomorúan magyar.
Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan,
Kicsi országom, példás alakban
Te orcádra ütök.
És, jaj, hiába, mindenha szándék,
Százszor földobnál, én visszaszállnék
Százszor is, végül is.”
Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kanada, Kanári-szigetek, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Sri Lanka, Svájc, Svédország és Törökország.Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) ahataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.
Olvass és szólj hozzá!
Semmi pénzért nem mennénk haza éhezni
Egy élhető és bonyolult ország
Miért maradjak Magyarországon?
Aki teheti, menekül az országból
Adóbevallás magyar és svéd módra
Tipródó szerelem: menni vagy maradni?
Utolsó kommentek