Méltatlanul kevés szó esett eddig a Határátkelőn Írországról (ami igen azt ide kattintva olvashatjátok), noha meglehetősen sok magyar keresi ott a boldogulást. Így aztán némileg hiánypótló is mai szerzőnk, aki nemes egyszerűséggel „ajelenembere” név alatt írt nekünk, posztja, melyben azt meséli el, mi motiválta annak, hogy útnak induljon, Ígéretet kaptam arra, hogy végigkövethetjük a kalandjait.
(Holnap, azaz vasárnap este 8 és 10 között ismét Fogadó a Határon a Facebook-on! Ezúttal Svájcról és a Kanári-szigetekről - igen, bizony!!! - kérdezhettek az országfelelősöktől! Gyertek, beszélgessünk egy jót! Ahol még elérhetsz és ahová a személyes történeteket várom: hataratkeloKUKAChotmail.com)
„Miután kirepültem a családi fészekből, mint sokan mások, kerestem a helyemet, élveztem a szabadságom és próbáltam kitalálni, mit is kezdjek magammal. Voltam én kérem szépen minden: főiskolás, segédmunkás, ács-tetőfedő, idegenvezető, tintapatrontöltő, üzletkötő...
Aztán jött 2008, és egy pesti albérlet teraszán beszélgetve a (most már) feleségemmel jött fel újra az ötlet, hogy bizony nekünk (is) mehetnékünk van. Az anyagiak még nem is volt annyira szorító körülmény, én az építőiparban (persze feketén) egészen jól kerestem, ő pedig egy nagy multinál szintén jó fizetést mondhatott magáénak. Persze ahogy az ilyen multiknál lenni szokott otthon, az utolsó cseppig kisajtolták minden energiáját.
Megbeszéltük az összes érvet és ellenérvet és az előbbiből volt több. Nincs gyerekünk, hitelünk, olyan munkánk amit sajnálnánk otthagyni, fiatalok vagyunk, vágyunk a kalandra.
A legnagyobb veszély
Tisztában voltunk már akkor az egyik legjelentősebb veszéllyel, mégpedig azzal hogyha sikerrel járunk, talán soha nem akarunk majd visszajönni. De erről majd később.
Fenekére vágtunk tehát feleségem nagyanyai örökségének, lefoglaltuk a repülőjegyeket fél évvel későbbi időpontra és nekiláttunk a készülődésnek.
Sokan kérdezik, hogy miért Írország. Ma sem tudom igazán nyomós érvekkel ezt megválaszolni. Angol nyelvterületre akartunk menni mindenképpen. Az angolokról valami olyasféle halvány benyomásunk volt, hogy nem szeretik a bevándorlókat, Amerika, Ausztrália, Kanada messze, Írországról meg úgyse nagyon tudtunk semmit a szokásos közhelyeken kívül, szóval miért is ne?
Talán negyedévig tudjuk húzni munka nélkül
A felkészülésről csak annyit: a nyelv nagyon fontos. Feleségem könnyebb helyzetben volt a nyelvvizsgájával, de nekem bizony keményen rá kellett gyúrnom az indulás előtti hat hónapban. És azért az sem árt ha az ember kicsit tájékozódik annak az országnak múltjáról, kultúrájáról, ahova készül.
Pénzügyileg úgy számoltunk, hogy kb 3-4 hónapig tudjuk húzni munka nélkül, utána mehetünk haza. Szerencsére erre nem került sor, bár elég közel álltunk hozzá egyszer.
Két bőrönd, egy útlevél és a remény
Ha volt otthon autód, lakásod, bútoraid egyszóval berendezett életed, bizony rohadt nehéz mindent becsomagolni két bőröndbe. Különösebb tanácsot nem tudnék adni arra vonatkozóan, hogy mit érdemes az embernek magával hoznia Írországba, de egy jó viharkabát az bizony ott van a listán!
Szóval fél év múlva 2008 májusában Ferihegyen, tele izgalommal, szoruló torokkal búcsút intve a családnak felszálltunk a Ryanair Dublinba tartó gépére (szigorúan csak odajeggyel), és három óra múlva megérkeztünk a hatalmas dublini repülőtérre. Sötét volt és nyüzsgés és esett, és én életemben nem éreztem még annyira elveszettnek magam, ugyanezt olvastam le feleségem arcáról.
Itt pedig el szeretném mondani, hogy az egyetlen segítség amit egy főiskolás ismerőstől az induláshoz kaptunk, annyi volt, hogy nála tölthettük az első éjszakát, illetve másnap megmutatta, hol van a városban a munkaügyi hivatal és az adóhivatal. Ennyi. Minden amit elértünk azt a saját sokszor szó szerint verejtékes munkánkkal értük el.
Ne bízd a sorsod másokra
Ezzel csak azt szeretném tanácsolni, ha külföldre készülsz, úgy indulj neki, hogy csak saját magadra számíthatsz. Ne hagyatkozz, ne bízd a sorsodat másokra, mert könnyen kellemetlen helyzetben találhatod magad. Természetesen ez az én szubjektív véleményem.
Szóval így indul a mi kis ír kalandunk, két bőrönddel, ázott verebekként a reptéren. Most pedig itt ülök egy dublini lakásban kettesben a feleségemmel, az autó a ház előtt parkol, én pedig jókedvvel indulok munkába mert szeretem amit csinálok, és meg is becsülnek minden téren.
De persze idáig hosszú és rögös út vezetett.
Következő posztomban elmesélem hogyan alakultak első napjaink (tanulságos lesz, ígérem), illetve azt, hogyan akartak átverni már az indulás előtt!”
Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Brazília, Brunei, Chile, Csehország, Finnország, Franciaország, Hollandia, India, Izrael, Kanada, Kanári-szigetek, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Omán, Spanyolország, Svájc és Svédország.Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) ahataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.
Olvass és szólj hozzá!
Felfegyverzett csajok és őrületes balagan
Elképzelhetetlen ennél nagyobb kaland
Nagyságrendekkel jobb, mint otthon
Chile másképp – kilátás az Andokra
Az első két hónap kínszenvedés volt
Hollandia szubjektív – a kezdetek
A kilátástalanság miatt léptem le
A magyar maffia kalandjai Izraelben
Utolsó kommentek