A tegnapi posztban Zsuzsanna arról írt, hogy bár szereti Londont, szerződése lejártával visszatér Magyarországra, a családhoz, a barátokhoz. Ma némiképp fordul a helyzet, hiszen Jégmadár posztjából az derül ki, nincs az a pénz, amiért visszatérne.
(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com.)
ÚJDONSÁG – INDULÓ FÓRUMOK!! Szóljatok hozzá! Részletek itt!
„Miért nem tudok Magyarországra visszaköltözni? Mert megtaláltam a második hazám! Sokakban visszatetszést okozhat a történetem. Egyetemet végeztem Magyarországon, értelmiséginek tartom magam. Sok mindenen keresztül mentem itt, Írországban, de mégis azt mondom, hogy megérte!
Valahogy nem tudok ideológiailag azonosulni a saját hazámmal. Egy személyes tragédia miatt vettem nyakamba az egész világot, és végül ezen a csodálatos, „emerald” szigeten kötöttem ki.
S hogy miért nem tudok azonosulni a saját hazámmal? Egyetemet elvégezve, úgy éreztem, hogy na, most fogom megváltani a világot, lesz egy jól megbecsült állásom, és megélhetésem. Akkor még naivan azt gondoltam, hogy kétszakos tanárként még simán kapok majd állást. Mekkorát tévedtem!
A jól bejáratott magyar rendszerben először kaptam egy pályakezdőknek szóló munkát, ahol nem taníthattam a saját szakomat, de mindent és mindenkit nekem kellett helyettesítenem. Ami nem volt végül is gáz, mert imádtam ott dolgozni, imádtam a gyerekeket, és szerettem a „tudást” átadni.
Ami először egy egy évre szóló szerződés volt, kiderült a végén, hogy csak 360 napos, kizárólag azért, hogy amikor elballagtam a munkanélküli központba, a hölgy a pult másik végén szabályosan körberöhögte a fejem, hogy még 5 nap munka hiányzik ahhoz, hogy munkanélküli segélyt kaphassak. Sírva fordultam ki az irodából. Az általános iskolában, ahol dolgoztam, sajnos nem tudtak tovább foglalkoztatni, mert nem volt rá keret, felvettek helyettem egy frissen végzett lányt, aki után szintén az állam fizetett.
Családi tragédia
Innen kezdődött az én kis történetem, a munkám elvesztése csak hab volt a tortán, hosszú kapcsolatom ért véget, elveszítettem tragikus hirtelenséggel a szüleimet. Ott álltam 24 évesen milliós adóssággal a nyakamban, amit sajnos a szüleimtől örököltem. Sajnos a haláluk előtt lakásfelújításra több millió forintos kölcsönt vettek fel. Így azt mind nekem kellett visszafizetnem.
Mivel sem munkám nem volt, sem reményem a munkára, ezért az egyik egyetemi barátnőm javaslatára a külföld mellett döntöttem. Mikor az ügyintéző hölgy közölte velem, nevetve...hogy itt ugyan munkára ne is számítsak, valahogy kihalt belőlem minden naivitás.
Öt éve élek Írországban. Van némi negatív tapasztalatom, és rengeteg pozitív is. Voltam konyhai kisegítő, babysitter és au-pair is. Nagyon sokan lenézik azt, aki au-pair-ként kezdett el valahol dolgozni és ott maradt, férjhez ment, stb.
Én saját magam találtam meg a talajt magamnak és vetettem meg a lábam. Gyerekvigyázás mellett elvégeztem egy tanfolyamot is, néha éjjel-nappal tanultam és dolgoztam egyszerre. De megérte! A többmilliós hitelt, amit örököltem, egy év spórolás után zsebből kifizettem. Magyarországon, magyar fizetésből ezt nem tudtam volna megtenni.
Azóta saját lakásban lakom, nem vagyok rászorulva senkire sem. Igaz, hogy csak bérlem a lakást, de itt szinte mindenki bérel, akár élete végéig is. Azóta vettem egy autót és megtanultam itt vezetni. Felküzdöttem magam a gyerekfelvigyázásból az idősgondozáson át, ahol szabályosan szolgának éreztem néha magam, de legalább egy dolgot megtanultam! A munkának értéke van! S azt, hogy a mindent pocskondiázó, állandó vinnyogásnak semmi értelme nincs, azzal nem lehet előre jutni sehol.
Itt lettem felnőtt
Ez egy értelmi és érzelmi utazás is volt számomra. Valahogy úgy érzem, itt lettem igazán felnőtté, itt tanított meg az élet arra, hogy vagy megszoksz vagy megszöksz.
Az ír társadalom igazán befogadó, ha tud valaki angolul és tud dolgozni, akkor már nyert ügye van az embernek. Persze azóta itt is beütött a recesszió, azóta itt is bevezettek új adókat, és sokaknak kevesebb lett a fizetése. Mégis azt mondom, hogy itt a kis fizetésemből jobban meg tudok élni, mint Magyarországon valaha is meg tudnék a tanári keresetemből.
Én nem gyűjtök lakásra, hogy majd Magyarországon vegyek egy ingatlant. Teljesen felesleges, egyszerűen nem akarom, hogy a nevemen legyen ott bármi is. Hatalmas csatákat vívtam otthon a bürokráciával, hogy ne akarjanak már megbüntetni, mikor nem is élek otthon.
Nem szeretek Magyarországra utazni
Itt mindent könnyedén el lehet intézni, az emberek kedvesek és segítőkészek. Nem akarok vitát szítani, de nem szeretek vissza menni Magyarországra. Ha ott töltök egy-két hetet, már vágyom vissza pár nap után. Az emberek megkeseredettsége, a bizonytalanság, a kétségbeesés engem nagyon zavar, bánt is, hiszen én nem tudok segíteni, és nem értem, hogy hova halad Magyarország?
Mindenkinek csak javasolni tudom a külföldre való kitelepülést, akár egyedül, vagy családdal. Egy nyugodtabb, értelmes élet ígéretével szemben az otthoni helyzet igenis kiábrándító.
Nem akartam ilyen keserűn fogalmazni, egyszerűen csak nem látom a jövőt otthon, és biztatom a nálam fiatalabb ismerőseim, hogy merjenek nagyot lépni és álmodni, mert az álmok arra valók, hogy megvalósítsuk őket.”
Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kanada, Kanári-szigetek, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Törökország és Új-Zéland. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.
Olvass és szólj hozzá!
Úgy érzem, nem itt van a helyem
Gyönyörű nők és kolduló gyerekek
Szürke hétköznapok és ami megfizethetetlen
Jöttünk, láttunk, visszamennénk
Nem akartuk elfogadni a helyzetet
Beilleszkedni Franciaországban
Utolsó kommentek