Ismét némi újdonsággal rukkolunk elő (ez egy ilyen hét), hiszen mai posztunk szerzője, Pappito saját oldalt ír lakhelyéről, Új-Zélandról. Munkavállalással kapcsolatos tapasztalatait már ott megírta, én viszont annyira érdekesnek tartom az írását, hogy engedelmével itt utánközlöm. Számomra több döbbenetes megállapítást is tartalmazott, és van egy olyan sanda gyanúm, hogy ezek nem csak Új-Zélandra érvényesek. Vigyázat, kemény történet következik!

 

Szögezzük le előre, hogy Új-Zéland bevándorlópárti, súlyos szakemberhiánnyal küzd szinte minden területen, tehát elvileg nem kunszt álláshoz jutni.

A országnak képzett, igazolható szakmai múlttal rendelkező, hasznos emberekre van szüksége, a bevándorlási/munkavállalási ügymenet is az ilyeneket preferálja. Képzetlen munkaerőből van elég, nővér, programozó, óvónő, állatorvos, stb. hiányzik, nem pedig trafikos, eladó vagy gyorséttermi személyzet. Ezeket megoldják helyi erőkből és az ilyen munkákra – extrém kivételektől eltekintve – nem is kapunk munkavállalási engedélyt.

Első nehézség

Amikor az ember elkezd az álláskereső oldalakon jelentkezgetni, akkor ugye szépen kicsinosított önéletrajzával teszi ezt, amely meg van támasztva egy szépen fogalmazott kísérőlevéllel is. A CV-nk, ha most érkeztünk, akkor egész egyszerűen nem jó. Rossz. Nem olyan, mint az itt megszokott. Azt viszont nem tudjuk, hogy milyen a megszokott, illetve az elvárt formátum, tehát sok esélyünk nem lesz. Érdemes ez ügyben segítséget kérni, régebben itt élő helyitől, bemenni fejvadászcégekhez, vagy beküldeni az önéletrajzunkat, vásárolni a könyvesboltban ilyen témájú kiadványokat, mert alkalmazkodnunk kell.

Ha már jó sok önéletrajzot szétküldtünk, akkor elkezdenek beesni az elutasító válaszemailek, – ha valami nagyon speciális területhez értünk, akkor sokkal könnyebb a helyzetünk – amelyek nagyrésze formás kis izé, köszönik, hogy jelentkeztél, sajnos most nem, az adataidat elteszik, de később is pályázzunk náluk bátran, vótszerencséjük. Ezeknek nyissunk a levelezőkliensben külön mappát, hogy később elcsodálkozhassunk, hogy milyen sok ilyen válaszlevelünk van. Amennyiben túljutottunk azon, hogy kutyának sem kellünk, de valahol mégiscsak áttörést értünk el, és valaki mégis csak felhív bennünket, akkor jön a

Második nehézség

A vízumstátuszunk. A turista vízumnak ugyanis nincs semmilyen mozgástere, tehát nekünk azt kell elérnünk, hogy a munkáltató szeressen bennünket annyira, hogy adjon egy munkaajánlatot (job offer), amellyel mi majd már intézhetjük a dolgunkat a bevándorlásnál. Ha fejvadász hív fel bennünket, akkor számíthatunk rá, hogy amint meghallja, hogy visitor visa-nk van, le fogja tenni a telefont. Igen, lehet dühöngeni, hogy de hát ti kerestek pont ilyen szakembert, senkit nem érdekel. Amennyiben közvetlenül a munkáltatót (vagy annak HR osztályát) keressük meg, az esélyeink ugrásszerűen növekednek, de ott is meg kell győzni az embereket, hogy semmi másra nincs szükség a cégtől, csak egy munkaajánlatra, és onnantól mindent intézünk amilyen gyorsan lehet. Ez nem könnyű feladat, később lesz szó a miértekről.

Ha a cég un. “akkreditált munkáltató”, és kellünk neki, és megadja azt a fizetést amit az immigration előír, akkor tempós ügyintézésre számíthatunk, ráadásul az akkreditált munkáltatók általában nem félnek a bevándorlási hivatallal kapcsolatos ügyintézéstől sem (bár van kivétel), ezek jobbára nagy cégek, sok munkavállalóval. Ha ilyenbe botlunk és megtetszünk nekik, akkor szerencsénk van, esetünkben a nejem tapasztalata és szakmai háttere pont így hozott egy job offert, majd munkavállalási engedélyt és rendesen megfizetett munkát. Ezzel én is kaptam családi vonatkozás miatt munkavállalási engedélyt amellyel bármely állást betölthetek a zátonyon legálisan. Azaz betölthetnék, de jön a

Harmadik nehézség

Ez a legdurvább és a legfrusztrálóbb az egyszerű bevándorló számára, vagyis az, hogy a fejvadászcégek nem hagyják az embert munkát vállalni. Természetesen biztos vagyok abban, hogy vannak kivételek, akik pompás állásokat közvetítenek, kell ilyennek is lenni, mert valamiből csak megélnek. Ámde. Az alapvető helyzet az, hogy a fejvadászcégek beamőbázták a munkaerőpiac 95%-át, amelyet bátran nevezhetünk teljes lefedettségnek. Rengeteg fejvadászcég van. Ez azt jelenti, hogy az álláskereső 95%-ban olyan hirdetésekkel találkozik, amelyeket fejvadászcégek raknak ki az álláskereső portálokra. A saját és a környezetemben párhuzamosan munkára vadászók tapasztalatai alapján, szinte semmi esély nincs így álláshoz jutni.

Annak ellenére, hogy a szakemberhiány véresen komoly, a szakembert a szakemberre vadászótól a fejvadászcégekből álló, szinte áthatolhatatlan fal zárja el. Érthetetlen. illetve nem is olyan nagyon, egy nagy, nemzetközi fejvadászcég egyik tapasztalt fejvadászával beszélgetve bizony nekiszegeztem a kérdést, hogy na mucika, hogy is van ez? Mindenki sír, hogy nincs szakember, de amikor jön valaki aki bírja a nyelvet, van szakirányú tapasztalata, végzettsége, akár hajlandó újra megmászni a szamárlétrát alulról, akkor elhajtjátok, mi folyik itt?

A válasza nagyjából az volt, hogy a fejvadász megnézi a CV-nket, látja, hogy honnan jöttünk (messziről), tudja, hogy nagy az időeltolódás, nem tudja lecsekkolni a referenciáinkat (erről szintén később), a megadott emailcímek hitelessége kérdéses lehet, megeshet, hogy nem is tud angolul kommunikálni a megkeresett (ne feledjük, hogy Kelet-Európáról beszélünk) az egész macera nem éri meg a kockázatot, hogy a munkavállaló nem válik be, a fejpénzt lehet, hogy elbukják, ráadásul minden bizonnyal a megbízó céget is bukják, mert itt kirúgni valakit nem lehet, csak úgy, ha már alkalmazták, plusz a munkavállalási engedélyünk is időkorlátos, tehát majd lejár egyszer később megint csak gondban lesz. Ezek összességében vállalhatatlan kockázatnak tűnnek, és nyugodtak lehetünk, hogy leszámítva egy-két extrém esetet, nem is fogják vállalni a kockázatot.

Ebből nagyon mókás helyzetek is adódnak, például az, hogy ha valaki fejvadászon keresztül és direktben is pályázik egy állásra, direktben interjúztatják, próbamunkát csináltatnak vele, másnap elé tolják a szerződését, azonnali kezdéssel, rendes fizetéssel, sopánkodással, hogy majdnem lemaradtunk a szakemberről, akiért kapkod a piac, majd pár nap múlva – amikor már ott dolgozik a delikvens – a fejvadász értesíti, hogy sajnos nem őt választották, mert találtak egy jobbat.

Vagy az az eset, amikor az embert felhívják, aki meg már előre gondoskodva, összeszedve minden szükséges papírt – ideértve azt is amit a cég kell, hogy az immigrationhoz benyújtson – elvégzi a HR-es munkáját is, majd a fejvadász közli, hogy ez a sok papírmunka, ezt nem szeretik a fejvadászok, inkább nem lehetne olyant, hogy akkor jelentkezem, ha már van permitem? Na de csókolom, ha nem ad job offert, nem lesz permit és farkába harapott a kígyó.

Negyedik nehézség

Nincs új-zélandi munkatapasztalatod. Hogyan is lehetne, most érkeztél. Ennek hiányában viszont nem fog veled szóba állni a munkáltató vagy a fejvadász, mert neki komoly rizikó, hogy más szokások vannak a munkahelyen itt, az udvariassági formulákól az ügyintézés mikéntjéig. Ez sok esetben értelmezhetetlen, hiszen mondjuk egy vegyész, állatorvos, programozó ugyanazokkal a dolgokkal dolgozik, legyen bárhol a világon, viszont a helyi munkatapasztalat hiánya kiváló kibúvó amelyet előszeretettel alkalmaznak is.

Összefoglalva 10 hónap tapasztalatait, nem kecsegtetek senkit egyszerű munkavállalással. A legokosabb amit tehet az ember, hogy folyamatosan képben van a hiányszakmák listájával, a lehetőségeivel és azzal az idővel, amit fedezni tud itt bevétel híján. Ha egyszer bukunk valami illegálissal, akkor örökre meg leszünk bélyegezve, ki/be utazásnál, bevándorlási ügyintézésnél, bármikor visszaüthet, nem éri meg.

A másik, hogy nem fog a sziget munkaerőpiaca igazodni az elvárásainkhoz. Az NZQA minősítését nem tudod megváltoztatni, a diplomádat (ha van) besorolják és kész, az vagy, akármennyit költöttél a honosításra. Nagyon sok többdiplomás itt elhazudja a diplomáit és csak azt vallja be az önéletrajzában, amelyik leginkább passzol a megpályázott álláshoz. Nem bántásból írom, de a sokdiplomás bölcsészekre nem kifejezetten nyitott a munkaerőpiac, és ezek a bölcsészek nem fognak kelleni a fisencsipszesnél sem. Ács meg kőműves kell, programozó és bölcsődei gondozó kell, idősgondozó és nővér kell. Nézd meg a hiányszakma listákat, mielőtt elindulsz.

Amúgy is azt javaslom, hogy már indulás előtt próbálj otthonról pályázni állásokra (esélytelen vagy persze, ha nincs NZ címed, telefonod, de ki tudja?) vagy megkeresni szakmádba vágó cégeket, megemlítve, hogy mikor jössz, hátha behívnak egy interjúra. Keress meg egy bevándorlási ügynököt, aki fel tudja mérni, hogy a képesítésed, szakmád mennyire piacképes éppen.

Az első állás megszerzése nagyon nehéz, ha nincs valami speciális szakterületen igazolható tapasztalatod.”

Röviden összefoglalva: állást találni még akkor sem könnyű, ha az ország elvileg kifejezetten nyitott és várja a külföldi munkavállalókat, egyszerűen azért, mert mint mindenhol, itt is bejátszanak az emberi tényezők.

A nap kérdése így aztán: nektek milyen tapasztalatotok van az első munka megszerzésével? Sokat kellett jelentkezni? Sok volt a visszautasítás? (Én már elég sok helyre elküldtem az önéletrajzom, de túlzás lenne azt állítani, hogy kapkodnak utánam a cégek...) Akinek sikerült, az adjon tanácsot!!

Beszélgetni, vitatkozni, tapasztalatokat megosztani lehet itt, a kommentekben, vagy a Határátkelő Facebook-oldalán. Aki pedig megtisztel azzal, hogy megírja véleményét, saját történetét privátban, az a hataratkeloKUKAChotmail.com címre teheti meg.

Olvasd el a legérdekesebb posztokat és szólj hozzá!

Miért megyek el?

Hat ok, amiért maradni kell

Választunk egy országot magunknak

Elindulni, de mennyiből? - gyakorlati tanácsok

Nem bántuk meg, de nagyon nehéz

Ügyintézés indulás előtt

Ötvenévesen világgá menni

Szinte reménytelen a kiköltözés

Csak az ügyeskedő számít?

Lányom védelmében

Mindenki haza akar menni

Fiatalok, menjetek, amerre láttok!

Hogyan lehetsz sikeres külföldön?