Igazán különleges poszt a mai, hiszen szerzője, Ágnes, Chilében él és különleges azért is, mert hosszabb a megszokottnál (ami egyben kísérlet is, Forceware tegnapi kommentjére reagálásként) – szóval különleges ez a vasárnap, remélem, tetszeni fog nektek az írás, legalább annyira, mint nekem. Vágjunk is bele!
(Még mielőtt belevágnánk, zárójelben megjegyzem, hogy Ágnes egyik azoknak, akik bevállalták az „országfelelősséget”. Emellett eddig Svájcból, Svédországból, Spanyolországból, Franciaországból, Kanadából és Németországból akadt egy-egy barátunk, aki vállalta, hogy rendszeresen ír majd konkrét árakat tartalmazó és segítséget is nyújtó posztot. Szóval van még elég hely a világon, lehet jelentkezni!)
És akkor már tényleg következzen Ágnes írása (akinek egyébként őszintén ajánlom a blogját, amit ide kattintva érhettek el)!
„Nem azért indultam Chilébe, hogy munkát keressek, ha azt vesszük, ez a távoli ország nem éppen megszokott helyszín Magyarországról a munkakereséshez. Pedig lehetne. Egyetlen hátránya, hogy messze van. Nagyon messze... Chilét a "világvégi országok" egyikének szokták nevezni, a helyiek némi öniróniával úgy mondják: mi a bolygó fenekének a lyukában élünk (ha ilyen a föld fenekének lyuka, mint a fenti, az Andokban készült, Ágnes által küldött képen, akkor én azt szeretném látni - Határátkelő...).
Chile nem egy tipikus dél-amerikai ország. A közbiztonság nagyon jó, ráadásul az ország messze a leggazdagabb Dél-Amerikában. Itt a legmagasabb az életszínvonal, a legjobb a szociális és egészségügyi ellátás és minden gazdasági és egyéb mutató tekintetében Dél-Amerika vezető gazdasága. Halkan megjegyzem, hogy az emberek átlagéletkora itt jóval magasabb mint Magyarországon...
Tudnak rólunk
Amilyen keveset tud az átlagember Chiléről, a chileiek annyival többet tudnak rólunk. A legtöbben tudják Európán belül merre van Magyarország, ismerik a főváros nevét (és soha nem keverik össze Bukaresttel), tudják, hogy nálunk is van Forma-1 és miután lelkes fociőrültek, azt is tudják, hogy ki volt Puskás Öcsi, mi több itt imádják, hisz a chilei válogatott edzőjeként tevékenykedett élete során.
Itt szeretik a magyarokat. Érdekes dolog ez, hogy a bolygó túlsó felén van egy ország, amely szeret minket és a legtöbbünk erről nem is tud. Ez a szeretet onnan indul, hogy amikor itt 1973-ban katonai puccs volt, akkor a chilei menekülteket Magyarország tárt karokkal fogadta.
Persze a világon mindenütt befogadták őket ebben az időben, hisz a halál elől menekülő emberek, családok, gyerekek voltak, de Kádár János és kormánya nem csupán befogadta az embereket, hanem lakást, munkát, a gyerekeknek tanárt is biztosított, vagyis a teljes újrakezdés lehetőségét nyújtotta a családoknak.
Persze nem voltak sokan (úgy kb. 200 család), de ők szinte valamennyien hazaköltöztek már Chilébe (a chileiek imádják a hazájukat), amint a politikai viszonyok lehetővé tették és azóta is lelkesen a magyarok dicséretét zengik. Volt hogy amikor mondtam, hogy magyar vagyok, a nyakamba ugrottak és barátságosan megdöngettek, hogy de jó és megköszönték (nekem!), amit a honfitársaiért tett anno a magyar állam.
Chiléről nemigen hallani a magyar híradóban. Persze ez annak is köszönhető, hogy nagyon nyugis itt az élet. Az utóbbi 3 évben mióta itt élek kétszer fordult elő, hogy Chilével volt tele a világ összes híradója. Először 2o1o elején, amikor borzalmas erejű (8,8-as) földrengés rázta az ország középső, legsűrűbben lakott vidékét és óriási szökőár pusztított végig a partok mentén. Majdnem 8oo ember halt meg.
A gyakori földrengések országa
Két dolog miatt "csak ennyi", és nem több százezer mint pl. Thaiföldön vagy Haitin és nem több tízezer mint Japánban. Először is itt a 6o-as évek vége óta csak földrengésbiztos házak épülhetnek. Így bár ekkora rengésnél még ezek is sérülnek, de nem omlanak össze.
A második, hogy az emberek itt nagyon jól vannak "idomítva" ha szabad így fogalmazni, senki nem kérdezősködik, senki nem vár szirénára, egy ekkora rengés után a teljes lakosság azonnal magaslatra menekül a tengerparti régióban. Chile ugyanis a föld leginkább földrengésekkel sújtotta országa, de a legfelkészültebb is.
A másik, amivel tele voltak a világhíradók az a bányamentés volt, amikor iszonyatos mélységből sikerült kimenteni mind a 33 lent rekedt bányászt, óriási összefogással.
Férjhez mentem egy chilei indiánhoz
Az én itteni történetem úgy indult, hogy három éve férjhez mentem egy chilei indiánhoz. Amikor megkérdezte hol akarok élni, én gondolkodás nélkül rávágtam, hogy Chilében, így 2008 novemberében ideköltöztünk. Aztán a kedves férjem röviddel a kiköltözésünk után lelépett.
Itt maradtam gyakorlatilag nulla nyelvtudással a "világ végén", teljesen egyedül. Mindenki azonnal sikított, hogy menjek haza és megfordult a fejemben a gondolat, de végül maradtam. Több oka volt ennek. Egyrészt már azalatt a rövid idő alatt is rengeteget láttam az országból(az ex sógornőmmel egy kisbusszal beutaztuk Chilét északtól délig egy 1 hónapos vakáció során) és amit láttam az egyszerűen lenyűgözött. Hófödte vulkánok rengetege, az Andok gigászi vonulata, rengeteg elfeledett tó és vízesés és az állatok!
Kondorkeselyűk, vikunyák (vadon élő lámafajta), nanduk, és sorolhatnám. Az Andok itt Chilében már 2o éve védett, így a vadállatok nem félnek az embertől, akár 5-1o méterre is megközelítheted a békésen legelésző vikunyák csapatait, az andoki rókák olyan szelídek, hogy szó szerint belemásznak a turisták nadrágszárába kajáért. (A képen egyébként a háttérben az Osorno-vulkán látható - Határátkelő)
Lenyűgözött az ország és tudtam, hogy csupán a töredékét láttam eddig. Arról nem beszélve, hogy Chilén túl teljesen elérhető közelségbe került Peru is a Machu-picchuval, vagy Argentína és Brazília, az Iguaçu vízesés és még sorolhatnám. Úgy döntöttem rengeteg megnéznivalóm akad a bolygónak ezen a pontján és a nehézségek ellenére itt maradtam.
A 24 fokos tél
Chile rendkívül ritkán lakott, ennek következtében az ország jelentős területe tökéletesen érintetlen, az emberi civilizáció beavatkozásától mentes. A klíma csodálatos, már itt ahol én élek, Aricában (Chile legészakibb megyéjének megyeszékhelye), ez az örök nyár birodalma.
A tél itt kb. 3 hónap, olyankor esik a szokásos 3o fokról visszább a hőmérséklet, úgy 2o-24-re. Ilyenkor az indiánok sálat, sapkát, nagykabátot és csizmát húznak, én meg kedélyesen vigyorogva rajtuk, mászkálok rövidujjúban. :). Eső itt sohasem esik, hisz ez az Atacama sivatag.
Az emberek is mások mint Pesten. Mindenki mosolyog, nem sok lehorgasztott fejű ember baktat erre az utcán, ráadásul nagyon segítőkészek. Sokszor előfordult mikor útbaigazítást kértem, nem álltak neki elmagyarázni, hogy hol merre forduljak (hisz kilométerről lerítt, hogy turista vagyok), hanem megszakították az útjukat, elkísértek oda ahova menni akartam és csak utána folytatták a saját útjukat.
Machók gyülekezete
Nők számára előnye az országnak, hogy ez is a híres-neves machók gyülekezete és hihetetlen udvariasan bánnak a nőkkel, ha meg fehér nő vagy, akkor pláne. Férfiak számára is jó hely ez, lévén a fehéreket errefelé nagyon szeretik. :) Santiago felé ez az előny elvész, mert ahogy délebbre haladunk az országban annál inkább tűnik el az indiános bőrszín és a fővárosban szinte már mindenki fehér. Itt ugyanis a spanyol uralom idején gyakorlatilag kiirtották az indiánokat, ma már csak mutatóban akad 1-2 belőlük, inkább spanyol leszármazottak teszik ki az ország lakosságának jelentős részét.
Ami annyira nem csodálatos itt, az az, hogy megható rendszerességgel érkezik az ország valamennyi régiójába a menetrend szerinti földrengés. Mióta itt vagyok három 6,5-ös rengés volt és rengeteg kisebb (5-ös körüli). De ezt is megszokja az ember. Az első rengésnél sírógörcsöt kaptam, a másodiknál már csak reszkettem, a harmadikat már föl se vettem, csak káromkodtam, hogy elment fél órára az áram. Ezektől a rengésektől itt nincs mit félni, hisz semmiféle károkat nem okoz az építkezési szabályoknak köszönhetően. Persze extrém nagy rengés is bármikor érkezhet, mint a tavalyi santiagói, de az elől semmi nem véd meg, így felesleges előre aggódni.
Amikor az első 6,5-ös rengés után meséltem egy kollégámnak, hogy mennyire megijedtem, jellemzően chilei volt a reakciója: ETTŐL?!?!?! De hisz ez csak egy kis fölmozgás volt! Nézz meg egy 8-ast!!! Az már valami!:) Jelzem a földrengés, ami Haitit a földdel tette egyenlővé, 7-es volt...
Döbbenetes árak
És akkor arról, ami a blog közönséget érdekelheti: aki itt dolgozik (és mondjuk normális végzettséggel rendelkezik), az a fizetéséből rendesen meg tud élni. Az átlagfizetés kb 3oo.ooo peso (12o.ooo Ft). A lakásom (3 szoba-hall, szuper-panorámával az óceánra) bérleti díja 1oo.ooo peso (4o.oooFt). A rezsi+szélessávú internet kb 5o.ooo peso(2o.oooFt). A maradék 15o.ooo pesóból kényelmesen meg lehet élni, tekintve az itteni élelmiszerárakat (főleg a zöldség-gyümölcsárak viccesek. 1 kiló paradicsom gyakran csak 2o-3o Ft/kg átszámolva). Persze ennél sokkal olcsóbb lakások és szobák is vannak, szobát akár már 2o.ooo Ft körüli áron tudunk bérelni, ebben benne van a rezsi is.
Chilébe minden magyar állampolgár vízum nélkül jöhet és tartózkodhat itt 3 hónapig. Ez a tartózkodás automatikusan meghosszabbodik 3 hónappal, ha átmész valamelyik határon kávézni. Ezt egy uniós polgárnak simán el lehet játszani párszor, nem szólnak érte (egy peruit vagy bolíviait már az első alkalom után kiebrudalják az országból).
Ezt azért jegyeztem meg, mert itt csak az talál munkát, aki tud spanyolul. Vagyis ha valaki kijönne, de nem tud annyira spanyolul, hogy munkát találjon, akkor fél évet, 9 hónapot eléldegélhet itt nyugodtan, gyakorolva a nyelvet, ha rendelkezik egy kis tartalékkal. Chilében csak akkor kapsz tartós vízumot ha munkád van és a munkahelyed intézi a kinn-tartózkodásodat, vagy ha ide házasodsz.
Európaiak előnyben
Az európaiak itt mindenképpen előnyt élveznek felvételnél és inkább alkalmaznak egy gyengén spanyolul beszélő európait egy munkára mint egy chileit, mert dolgozni tudó és akaró, szorgalmas embereknek tartják őket, míg a chileiek szeretnek úgy hozzáállni a munkához, hogy más is hozzáférjen. :)
Chile a mi magyar szemünknek nagyon olcsó. Főleg ez a város ahol élek. Santiagóra ez annyira már nem igaz, bár Magyarországhoz képest az is olcsó (lassan ott tartunk, hogy Magyarországhoz képest már minden olcsóbb...), ráadásul rendkívül vállalkozóbarát. Itt nincs alapból halálra ítélve egyetlen vállalkozás sem a kíméletlen adóterhek miatt.
Hagyják lélegzethez jutni a vállalkozókat és nem nyomorítják meg őket felesleges adminisztrációval és adóterhekkel. Ha csak a fizetéseket nézzük a bruttó fizetés max. 3o-35%-a az amit levonnak mindenféle adó-nyugdíj-egészségügyi ellátás, járulékok stb. címén.
Valószínűleg az efféle szabályok miatt a társadalom többsége rendkívül törvénytisztelő. Az üzletekben a legutolsó zsömléről is számlát kapsz. Nehezen értem azt, hogy ilyen csekély adó és járulékterhek mellett is Chile folyamatos gazdasági növekedést mutat és az infláció is relatíve csekély mértékű. Itt nem ismerik a borravaló fogalmát sem. Senki nem vár el és senki nem ad borravalót. A rendőrök pedig olyan szinten vannak megfizetve, hogy lefizethetetlenek.
Sajátos parkolóőr-rendszer
Érdekesség például, hogy a munkanélkülieken hogyan igyekeznek segíteni. Minden kisebb városi utcára lehet kiváltani amolyan gépkocsi-felvigyázói engedélyt (itt csak a legszűkebben vett belvárosban kell fizetni a parkolásért). Semmi nem kell hozzá, csak egy fix összeget kell kifizetni az önkormányzatnak minden hónapban.
Ezek az emberek gyakorlatilag mindenhol ott vannak a városban és a város adott utcarészét felügyelik. Ha jön egy autós, segítenek a parkolásnál, letörlik a szélvédőt és persze vigyáznak az autókra. Nem kötelező fizetni nekik, de azért mindenki szokott adni valamennyit. Három előnye van: az ember nyugodt lehet, nem tesz senki kárt az autójában amíg parkol (így a gépkocsilopások száma csökken), másrészt egy csomó embernek megélhetést biztosít, harmadrészt plusz jövedelem az önkormányzatoknak.
A kollektív taxik rendszere
Érdekes az is, miképpen oldották meg a tömegközlekedés dugómentességét. Közlekednek buszok a városokban, de minden városban működik a collectívók rendszere. A collectívó tulajdonképpen kollektív taxi. Egyforma fekete színű autók és egy megadott útvonalon közlekednek, úgy mint nálunk a buszok, de a környező utcákba is letérhetnek, ha az utas arra kíván menni. Az út során bárki bárhol ki és beszállhat. A tarifa egységesen 2oo Ft-nak megfelelő peso. Ezért az összegért akár a város egyik végéből a másikba utazhatsz.
A collectivókat is számokkal-betűkkel jelölik, mint nálunk a buszokat és a tetejükön műanyag tábla jelzi a számukat és hogy honnan hova közlekednek. A sofőrön kívül a kocsiba természetesen 4 ember fér.
Emellett a belvárosi parkolókba nagyon magas tarifát vezettek be, így szinte senki nem jár saját kocsival dolgozni, mindenki ezeket a kollektív taxikat használja. Vagyis nem az van mint nálunk, hogy vagy 5ooo autó van az utcán, araszolnak a dugóban és mindegyikben 1, max. 2 ember ül, hanem nincs dugó, kevesebb az autó, de mindegyikben öten ülnek! Azért tértem ki erre, mert ezek segítségével a tömegközlekedés is nagyon olcsó Chilében, úgyhogy itt mindenki taxival jár.
Kevés a magyar, de összetartó
Tudom, hogy nagyon messze vagyunk Magyarországtól (ide még repülővel sem egyszerű eljutni, hisz gyakran az átszállások miatt 42 óra (!!!) a repülőút, de ez egy élhető ország. Álomszép természeti tájakkal, csodálatos klímával és vállalkozóbarát szemlélettel. Ha valakinek van bátorsága belevágni, annak ha idejön (már Aricába...Chile ugyanis 45ookm hosszú), akkor tudok segíteni mindenben.
Azt tudnotok kell, hogy nagyon kevesen vagyunk itt magyarok. Én konkrétan még két magyar embert ismerek itt magamon kívül. És az előttem szólókkal ellentétben mindig igyekszünk feltétel nélkül segíteni egymáson és egyikünk sem akarja rábeszélni a másikat semmiféle üzletre meg nem kerestet a másikkal munkát és még nem tudom, mikről írtatok, hogy milyenek még a magyarok külföldön.
Lehet, hogy szerencsénk van, de mi hárman, akik itt vagyunk (nem is láttuk egymást soha, hisz itt akkorák a távolságok), összetartunk és segítünk egymásnak. Ha mással nem, akkor rengeteg információval és jó tanáccsal. Úgy látszik külföldön is akadnak normális magyar emberek...”
A sok érdekes infó után az utolsó mondat olyan szép zárszó, hogy inkább nem is mondanék semmit, hanem átadom a terepet nektek és a hozzászólásoknak.
Beszélgetni, vitatkozni, tapasztalatokat megosztani lehet itt, a kommentekben, vagy a Határátkelő Facebook-oldalán. Aki pedig megtisztel azzal, hogy megírja véleményét, saját történetét privátban, az a hataratkeloKUKAChotmail.com címre teheti meg. Továbbra is várom a jelentkezéseket "országfelelősnek", 7 helyről már van jelentkező. :)
A félreértések elkerülése végett itt szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét, aki megtisztel az írásával, hogy csak akkor írjon, ha vállalja, hogy az kikerül az oldalra és hozzászólások érkeznek majd, vagy kifejezetten írja bele a levélbe, hogy azt csak nekem szánta. Az nem működik, hogy a nem tetsző kommentek miatt levetetjük a posztot. Mindez a mai naptól érvényes. A blogot naponta sok ezren olvassák, az egyik leglátogatottabb magyar oldal nyitóoldalán van kint rendszeresen, ezt kérlek, vegyétek figyelembe!! Köszönet.
Olvasd el a legérdekesebb posztokat és szólj hozzá!
Elindulni, de mennyiből? - gyakorlati tanácsok
Kisokos Nagy-Britanniába indulóknak
Bánom, hogy nem előbb mentem el
A ritka kivételbe csöppentem bele
Mint gyárakban a félkész termék
Elképzelhetetlen ennél nagyobb kaland
Nem tudom, hazamegyek-e végleg valaha
Dolgok, amiket nem tudnék feladni
Hogyan tanítsuk magyarul a gyermekünk?
Utolsó kommentek