Megható levelet kaptam minap, egy 16 éves lány, Kinga kért benne tanácsot tőlünk, azaz a blogtól (egyszóval tőletek), hogy milyen irányba induljon el. Segítsünk, segítsetek neki!
(Mielőtt belevágnánk, hadd emlékeztesselek titeket, hogy a tegnapi posztban elkezdtük közösen összegyűjteni a külföldi megélhetési költségeket. Ha valakinek van kedve és még nem tette meg, az ide kattintva leírhatja tapasztalatait!)
"16 éves leszek októberben (tudom, fiatal vagyok, előttem még az élet, ne hamarkodjak el semmit, én mégis leírom), jelenleg Tolna megyében egy kb. 3000 lelkes faluban élek és Kecskeméten tanulok a Református Gimnáziumban.
Immár 12 éve, hogy a szüleim elváltak, és én azóta édesapámmal, az ő édesanyjával és egyetlen bátyámmal lakom. Apu magánvállalkozó, villamosmérnök. Mivel nem mindig mennek úgy a dolgok, ahogy elképzeli, gyakran feljön a "menekülj külföldre" téma - az oldalt is ő ajánlotta figyelmembe.
Kedvenc unokanővérünk több, mint 15 éve Londonban él, van egy férje, három gyönyörű gyermeke, és annak ellenére, hogy csak Ő dolgozik (a férjét leszázalékolták) nagyon jól megélnek, bár az is igaz, hogy egy öttagú családnak nem túl kényelmes egy polgári kis lakás. De elköltözni nem szeretnének, mert központi helyen laknak és ezt a fajta kényelmet nem adják fel.
Szívesen segítenek – csak menjek
Szeptember másodikán múlt négy éve, hogy unokanővérünkkel közös nagymamánk meghalt. Akkor eljött a két nagyobbik gyerekével és tett egy ígéretet: ha meg tudják oldani, ballagásom után ajándékként meghívnak magukhoz úgy, hogy állják a teljes útiköltséget. Így kerültem ki hozzájuk tavaly nyáron egy hétre.
Mindennap mentünk valahova, rengeteg dolgot láttunk, mégis úgy érzem, hogy ez semmi ahhoz képest, ami valójában ott van. Ennek ellenére, ha felmerül, hogy menjek ki külföldre, nem Londont választanám. Azért nem mondok Angliát, mert vidéken elképzelhető, hogy tetszene, de a nagyvárosokat én nem szívlelem. Bár nagyon csábító, hogy mielőtt felszálltam a gépre, unokanővérem azzal köszönt el, hogy ha úgy döntenék, hogy kimegyek tanulni, vagy dolgozni, esetleg élni, a kezdetekben szívesen segítenek - csak menjek.
Két és fél éve konfirmáltam, és akkoriban jöttek az első kérdések, hogy mi is leszek, ha felnőttnek mondhatom magam. Én már akkor tudtam, hogy az egyik legnehezebb, mégis legszebb pályát választom: lelkésznek fogok tanulni. Így kerültem Kecskemétre.
Ahhoz, hogy elvégezzem a teológiát és felkenjenek lelkésznek, itthon kell maradnom. De én ezt akarom- e?
Több mint 11 év
Apával beszélgettük, hogy érettségi után jelentkezzek továbbtanulásra, kérjek két év halasztást és járjak világot, ami az én esetemben Németország illetve Nagy- Britannia és Észak- Írország.
Jó, tegyük fel, kimegyek, szerzek tapasztalatot. Mire az érettségi bizonyítványt megkapom 3,5 év+2 év külföldön+6 év teológia. Tehát, ha szeretném megvalósítani az álmaimat úgy, hogy közben ne menjek tönkre és lehetőleg egyedül vigyem véghez, 11,5 év elmegy az életemből. 27 éves koromra én már egy boldog családanya szeretnék lenni, aki kimarad a politikából és azt teheti, amihez a legjobban ért, és amit szeret: másokon segíteni. De ha úgy szeretném csinálni, ahogy, akkor örülök, ha addigra elvégzem a tanulmányaimat - feltéve, hogy felvesznek.
Menekülni és vissza se jönni
Az a legelkeserítőbb számomra, hogy nagyon sok velem egyidős gondolkodik ugyanígy és arra a következtetésre jutottunk, hogy menni, menekülni és vissza se jönni. Na most én mit csináljak, ha a számomra legfontosabb ember (édesapám) azt mondja, hogy ő lenne a legboldogabb, ha kint meg tudnék élni és haza se jönnék?
És nem feltétlenül kell ahhoz nem szeretni Magyarországot, hogy valaki elmeneküljön. Én speciel kifejezetten rajongok érte... de ami az egész világra, az erre az országra is igaz: tönkreteszik az emberek...
Mi a megoldás? Velem van baj, ha már ennyi idősen ilyen gondolataim vannak?
Előre is köszönöm a válaszokat!”
Segítsetek Kingának, véleményeteket (és ha szívesen megosztanátok, saját történeteteket is) várom itt, a kommentekben, vagy a Facebook-oldalon. Aki pedig megtisztel azzal, hogy megírja véleményét, saját történetét privátban, az a hataratkeloKUKAChotmail.com címre teheti meg.
Olvasd el a legérdekesebb posztokat és szólj hozzá!
Választunk egy országot magunknak
Elindulni, de mennyiből? - gyakorlati tanácsok
Nem bántuk meg, de nagyon nehéz
Utolsó kommentek