Immár nem az első olyan írás következik a sorban, melynél kiderül, hogy bizony magyarországi egyetemről is el lehet menni gyárba dolgozni napi 10 órát, és onnan is ki lehet emelkedni szorgalommal és tanulással. Orsi történetét olvasva sokadszor merül fel bennem, hogy vajon ugyanez Magyarországon is megvalósítható lenne-e...
(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on, komoly közösségi élet zajlik ott is, sok érdekes kérdéssel, kéréssel, beszélgetéssel. Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com. Ígérem, mindenkinek válaszolok, most ismét meglehetős lemaradásban vagyok, de kis türelmet kérek! Előre - illetve utülag - is kösz!)
„A Határátkelőn sokféle történet szólt már Angliában élő, dolgozó magyarokról, ezért én is megosztanám a mi Anglia sztorinkat. Jelenleg párom 24 éves, én pedig 21.
Mindig is nagy álmunk volt Anglia, de a terv az volt, hogy befejezem az egyetemet otthon, aztán majd kimegyünk. A történet akkor változott meg, amikor a párom kilépett az akkori munkahelyéről, nem talált másikat, és kitalálta most jött el az idő arra, hogy csomagoljunk.
Mivel az én tervem a magyar diploma megszerzése volt, ezért bátorítottam őt, hogy menjen nélkülem, de mivel több éve együtt voltunk, így távkapcsolatról szó sem lehetett. Számomra az otthon maradás mellett szólt az is, hogy volt jól fizető részmunkaidős irodai állásom, a szüleimmel éltem, és egyetemre jártam.
Aztán 2010 tavaszán, egészen pontosan április 1-jén döntöttük el véglegesen a párommal, hogy kimegyünk Angliába mindketten. Először párom ment ki májusban az unokatestvéréhez 100 fonttal zsebében (az első hónapban nem kellett albérletet fizetnie), én pedig az első évet befejezve júliusban követtem őt.
Napi tíz óra egy gyárban
A párom egy hónap után sikeresen munkát kapott egy ügynökségnél, egy pirotechnikai termékeket gyártó cégnél. Itt nagyon jó barátokat szerzett, lengyel, litván, lett és szlovák emberekkel dolgozott együtt. Én megérkeztem július elején, és két hét után egyből kaptam is munkát egy gyárban. Tíz órát dolgoztam naponta úgy, hogy nem ülhettem le, és ajándékkártyákat kellett csomagolnom.
Eközben jelentkeztem a „helyi” egyetemre, mert mindenképpen tovább szerettem volna tanulni. 3 szakot jelöltem meg: vendéglátás menedzsment, humán erőforrás menedzsment és rendezvényszervező szakot. Alapkövetelmény volt az IELTS nyelvvizsga letétele, így kb. egy hónap munka után otthon maradtam két hetet a vizsgára készülni.
Aztán egy vasárnapi napon megtudtam, hogy IELTS-en elértem a szükséges pontot, ezért másnap reggel rohantam az egyetemre, miközben hívtam a munkáltatómat, hogy egyetemista lettem vendéglátás menedzsment szakon (3 éves szak). Humán erőforrás szakra nem vettek fel, ami nagy szívfájdalmam, ezért választottam a vendéglátást.
A végzettség nem számított
A párom 3 hónap után szerzett egy állást egy kommunikációs összeköttetéseket gyártó cégnél, mint operátor. Ennél a cégnél 3 hónap után kinevezték mérnök asszisztensnek (8 általános végzettséggel), kapott egy saját irodát, saját projekteket és segített a gyártósor és a vezetőség kommunikációjában. A végzettség egyáltalán nem számított, hiszen el tudta végezni a rábízott feladatokat, és kitűnően beszél angolul.
Az első év az egyetemen nehéz volt, hiszen kiderült, hogy a „helyi” egyetemnek több campusa is van, így a vendéglátás szak Buxtonban van, ami Derby-tól, ahol éltünk 3 óra buszozásra volt naponta, oda-vissza. Közepesen tudtam angolul, ami arra elég volt, hogy elmagyarázzam a problémámat, de egy szót sem tudtam a vendéglátás témakörében, ráadásul sosem gondoltam volna, hogy errefelé sodor az élet.
Az iskolában mindenki nagyon kedvesen fogadott, segítettek, ha nem értettem valamit és másfél hónap múlva már részmunkaidős állást kaptam az egyetem büféjében. Majd kicsivel később már több iskolai rendezvényen is dolgoztam mint pincér. Örültem ennek a pár óra munkának is, hiszen tapasztalatot szereztem, és hozzá tudtam tenni a fizetésünkhöz, mert addig csak a párom dolgozott.
Nem csak egy szám
Az itteni egyetemi rendszer teljesen más mint otthon. Itt egy szemeszter 12 hétből áll, és 4-5 tantárgy (modul) van egy félévben. Ez kevésnek hangzik, de a modulok és a számonkérés is gyakorlatiasabb mint otthon. Nagyon kicsi, vidéki egyetemre járunk, ami azért jó, mert a tanárok névről ismernek minket és nem csak egy szám vagyunk az adatbázisban.
Mivel én vendéglátás menedzsmentet tanulok, ezért a tantárgyaink vezetés, ill. vendéglátás témakörben vannak, tehát az első évben éttermi gyakorlati óra, pénzügy, marketing, humán erőforrás van. Négyes átlaggal zártam az első évet, amire nagyon büszke vagyok. Az egyetem nagyon drága, és emelik a tandíjat 2012-től, de azt gondolom, nagyon megéri.
A diákhitel visszafizetése pedig úgy működik, hogy ha az évi fizetésünk nem ér el egy adott összeget, akkor nem kell elkezdeni a hiteltörlesztést, sőt, ha a fizetésünk 30 évig nem éri el a minimumot, akkor eltörlik az egész adósságot.
Végre kettesben
Az első év elvégzése után, 2011 júniusában sikerült először önálló helyre költöznünk, így Derby belvárosában laktunk egy kétszobás, negyedik emeleti lakásban. A párom maradt a régi munkahelyén, én pedig kaptam egy teljes munkaidős állást a Holiday Inn-ben. Rengeteget tanultam, a nyelvtudásom is sokat fejlődött és végre csak ketten laktunk.
A párom régóta szeret főzni, ezért gondoltuk, utánajárunk, hogy az ő végzettségével, hogyan tudna bejutni az egyetemre. Beszéltünk a tanszékvezetőmmel, aki azt mondta élettapasztalata alapján fel tudnák venni Kulináris művészetek szakra (2 éves szak), ezért szeptemberben elköltöztünk egy kis faluba, mindent magunk mögött hagyva, hogy közelebb legyünk az egyetemhez.
Szeptember végén ő megkezdte tanulmányait, én pedig másodéves lettem. Kulináris művészeteken elsajátítják az étteremvezetés minden aspektusát: menedzselés, pénzügy, menü tervezés, főzés, sütés. Az én szakom abban különbözik, hogy mi a vendéglátás egészével foglalkozunk, tehát hotel, éttermek stb., és hogy mi nem főzünk, sütünk.
Kitartás, kemény munka, jó hozzáállás
Most a második évben már minden nehezebb, és arra ösztönöznek minket, hogy az egyetemi rendezvényeken (300-750 vendég) csoportvezetői pozícióban dolgozzunk, persze fizetésért. Egyik vizsgánk az volt, hogy a diplomaosztó vendégeinek (1000 fő) ebédeltetését lebonyolítsuk a kereskedelmi csoporttal karöltve.
Én HR-menedzser voltam, tehát toboroznom kellett embereket, értekezleteket kellett összehívnom a többi menedzserrel és aztán a diplomaosztó napján hostessként fogadni a vendégeket, csevegni velük és leellenőrizni a jegyüket.
Egy másik példa arra, hogy hogyan zajlanak a számonkérések: pénzügyből az volt a feladatunk, hogy egy létező cég pénzügyi helyzetét elemezzük 3 évre visszamenőleg és adjunk tanácsot, arra hogyan lehetne megmenteni azt a csődtől.
Jelenleg mindketten nappali tagozatos diákok vagyunk (jövőre diplomázunk), közben dolgozunk az egyetemen, bérlünk egy kis lakást egy faluban, és készülünk egy újabb költözésre. Nem bánjuk, hogy eljöttünk otthonról, mivel itt van jövőképünk.
Azt gondoljuk kitartással, kemény munkával, megfelelő hozzáállással, és magabiztos (közepes) angol nyelvtudással sok mindent el lehet érni rövid idő alatt. Köszönöm szépen, akik végigolvasták a történetünket. Akik többet szeretnének megtudni Angliáról és az életünkről látogasson el a blogomra!”
Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kanada, Kanári-szigetek, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Törökország és Új-Zéland. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.
Olvass és szólj hozzá!
Egy veterán határátkelő tanácsai
Rejtői kalandok egy egzotikus országban
Tudtam, hogy nekem is mennem kell
Mindennap sírva telefonáltam haza
A szívem miatt költöztem Romániába
Két hónap után tudtam, nem térek vissza
Utolsó kommentek