Nem szívesen minősítgetek, de most nem tudom megállni: a blog történetének egyik (számomra) legérdekesebb posztja következik egy általunk gyakorlatilag teljesen ismeretlen országból. Momo angliai kalandjai után (feltétlenül olvassátok el, ha még nem tettétek!) most az Egyesült Arab Emirátusokba visz minket egy fantasztikus utazásra. Tartsatok vele!
„Az életem az Arab Emírségekben jóval kevésbé dinamikus, mint amilyen Európában volt. Csak fővök a trópusi melegben, így ebben az epizódban inkább az országról írnék, mert az elképesztő.
Dióhéjban
Az ország 7 emírség szövetsége: Dubaji talán a legismertebb, de ez senkit nem tévesszen meg, Abu Dhabi az ország közigazgatási központja, az ugyanilyen nevű család alapította az Emírségeket – és nem utolsósorban Abu Dhabinak van a legtöbb olaja.
Az ország területe Magyarországénak a 80 százaléka, ám az éghajlat és a sivatagos környezet miatt az olajpiac beindulása előtt mindössze 15-20 ezernyi embert tudott eltartani. Tehát a 40-es években élt itt körülbelül 3 magyar falunyi ember. Szétszórva 75 ezer négyzetkilométernyi területen.
Úgy gondolom, ha bárki idejön akár turistaként, akár dolgozni, el kell olvasnia az ország múltjáról szóló könyveket, hogy legyen valami gőze arról, hova kerül. Mivel a bennszülöttek közül a 30-as, 40-es években elég sok volt az analfabéta, írott irodalmuk nincsen, leginkább a korabeli nyugati utazók írásaiból lehet tájékozódni arról, miként is éltek két generációval ezelőtt.
Csak röviden: a 75 ezer négyzetkilométernyi területre jutott kb. 2 iskola és ugyanennyi orvos. A törzsek és klánok felváltva rohanták le és rabolták ki egymást, nem gonoszságból, de egy olyan országban, ahol minden emberre körülbelül két pálmafa és egy fél teve jut, ez történik.
Fel a tevére és vágta!
Ha egy beduin család például megneszelte, hogy jönnek a sivatagi rablók, akkor a férfi felnyergelte a legjobb tevéjét és mindent hátrahagyva eszeveszett vágtába kezdett. Az íratlan törvények értelmében ugyanis a rablók „csak” a férfit ölték meg és a tevét rabolták el, a nőkre jó világ járt, kivéve persze azt, hogy ilyen körülmények közöt a végén gyakran kettőjüknek-hármójuknak kellett osztozniuk egy férfin... (Ezeket az életképeket egy Wilfred Thesiger nevű angol utazó könyvéből veszem, aki a 40-es években járt itt).
Mellesleg még abban sem vagyok biztos, hogy a híres Zayed sejk, aki az államszövetséget megalapította – és az őt fényező állami propagandától függetlenül is egy politikai zseni volt – tudott-e írni, olvasni. Az egész biztos, hogy iskolába soha nem járt, de hogy a későbbiekben mennyire jutott az olvasás tanulásban, azt körülbelül olyan homály fedi, mint lánygyermekei számát.
Hogy az olajárrobbanás után mi történt, szerintem mindenki tudja: pálmaszigetek, sivatagi sípálya, világ legmagasabb épülete és így tovább. Az Emírségek világhírre tett szert és szerintem a világ minden táján, mindenkinek ugyanazok a dolgok ugranak be róla: pazarlás, agyatlan projektek és nők, akiknek fekete köpönyegben kell járni. Ezeket az általános elképzeléseket szeretném egy kissé pontosítani, leírni, hogyan is néznek ki közelről nézve.
Agyatlan projektek
Első látásra ebben van valami. A sejkek azonban nem egyértelműen és egyöntetűen hülyék és koncepció is van a dolgok hátterében. A projektek kapcsán ugyanis külföldi – gyakran világszínvonalú – szakértelmet importáltak az országba. És – itt jön a stratégiai gondolkodás – a projektekbe szponzorként, munkatársként, menedzserként, stb. kötelező bevenni a helyieket. Akiknek ugye van honnan felzárkózniuk.
A helyiek az ország írott és íratlan szabályai értelmében átlagosan két szinttel a képességeik feletti beosztásban dolgoznak és még ehhez képest is körülbelül háromszorosan vannak túlfizetve (pl. helyi származású beosztottam többet keres, mint én, mert más a bérskálájuk).
Ez nem hangzik gazdaságosan, de a külföldi munkáltatónak nincs más választása: adó nincs, ehelyett az emírségiekkel kell bajlódniuk, ez a hozzájárulás a helyi közösség felé. Ráadásul annyira alacsony a helyi állampolgárok aránya (kb. 20 százalék, bár senki sem tudja biztosan, hiszen folyamatosan változik), hogy a helyzet még úgy ahogy menedzselhető. (Tizenötezer főről valahogyan feltornázták magukat egymillióra, hogy ez hogyan sikerült 70 év alatt, az külön tanulmányt érdemelne.)
Elnyomják a nőket
Személy szerint semmilyen rossz tapasztalatom nem volt ezzel kapcsolatban, pedig még egy Mohammed nevű muszlim férfi is dolgozott a kezem alatt, mégsem panaszkodott... De ami igaz Abu Dhabiban, az már egyáltalán nem biztos, hogy igaz 50 kilométerrel arrébb valamelyik kisvárosban. És ami igaz most, az valószínűleg nem volt igaz 20 évvel ezelőtt, amikor a sztereotípiák kialakultak.
A kolléganőm édesanyja 14 éves volt, amikor egy 60 éves olajsejk megvásárolta egy indiai bevásárlókörúton. A kolléganőm most 30 évesen, diplomásan, két gyerek mellett dolgozik, a férje mindenben támogatja.
Az arab nőkről általában
Nagyon érdekes bagázs, bár lehet, hogy amit most leírok a dolgaikról, az inkább csak a lányoknak érdekes... Először is, megfigyelésem szerint körülbelül a felük boldogan és önként viseli a fekete köpenyt – az abaját – vagy azért, mert vallásos (20 százalék), vagy azért, mert el van hízva és abban legalább nem látszik (30 százalék). A maradék, mint például a kolléganőm is, utálja, de annyit nem ér meg neki a dolog, hogy felrúgja a családi békét és lázadást indítson az ügyben.
Vannak érdekes átmeneti megoldásokat választó nők, ilyen a fejkendő a teljes testfelületet elfedő, ám minden idomot kiemelő sztreccsruhával. A legjobban mégis az a nő tetszett nekem, aki úgy sétált az egyik étterem folyosóján, hogy szétnyitotta az abaját (a fekete csuhát) és alatta kivillantotta a miniszoknyát a hálós harisnyával.
Na és a strand: manapság már a muszlim lányok sem akarnak kimaradni a fürdőzésből, szóval irány a víz, csuhában. A helyi hatóságok azonban ezt életveszélyesnek ítélték, ugyanis ha valaki belegabalyodik a tengerben a csuhába, akár meg is fulladhat. Szóval „nem megfelelő öltözködés” címszóval már nem csak a tangásokat büntetik, hanem a csuhásokat is.
Erre jött a másik nagy újítás, a vizes pólós fürdőzés, amiről gondolom mondanom sem kell, hogy sokkal átütőbb látványt jelent, mint egy szolidabb bikini... De végül is most már feltalálták a muszlim női fürdőruhát, ami olyan, mint egy búvárruha, csak kevésbé testhezálló és ezzel megoldódni látszik a probléma.
Törzsek és kasztok
Ez itt még mindig törzsi társadalom: nem az egyén számít, hanem a családi háttere. A törzsi szemléletet azonban már globális szintre emelték, így a szemükben minden fehér ember a nagy fehér törzsbe tartozik, és a minket övező tisztelet egyből érezhető, amint leszállunk a repülőről.
Később az is ki fog derülni számunkra, hogy a nagy fehér törzs fölött áll a helyiek társadalma, eggyel alattunk az egyéb – észak-afrikai – arabok törzsei. Ezután jönnek az indiaiak, és a piramis legalján vannak a pakisztániak és a filippinók.
A törzsi hovatartozás határozza meg a fizetési szintet, azt, hogy milyen kedves velünk az eladó, de sajnos, ami elkeserítő, a jogi státuszt is. Valamiféle írott jog valószínűleg itt is létezik, de csak mutatóban: ugyanazokért a kihágásokért ugyanis egészen más büntetést kap egy filippinó és egy angol. Sőt, két helyi is, a családnevüktől függően. A sejkek természetesen érinthetetlenek: itt a „család jó híre” a minden, egy patinás nevet nem lehet csak úgy, jogi procedúrákkal besározni.
Beosztás és munkakör szerint
A foglalkozás és munkaköri leírások mentén szerveződő kasztrendszer még ennél is cifrább (és gyanítom az innen egy ugrásnyira lévő Indiából importálták). Az emberek beosztásuk és munkakörük szerint különböző jogi státuszú csoportokba tartoznak.
Például: segédraktárosunknak nem engedték, hogy jogosítványt szerezzen, amíg előre nem lépett a ranglétrán és raktáros nem lett belőle. Hasonlóképpen járt az asszisztens könyvelőnk is, felesége nem kapott családi vízumot, amíg könyvelővé nem lépett elő (túl sok az autó, túl nagyok a közlekedési dugók és túl sok a külföldi).
Nem igazán tudom, miként tudják a több ezer különböző profilú cég több ezer profilú munkatársát gy beskatulyázni, van-e erre valami írott útmutatójuk, vagy csak a munkakör hangzása és pillanatnyi hangulatuk alapján döntenek az illető jogairól.
Hogy a dolog mennyire nem elhanyagolható, jól jelzi, hogy egyik beosztottam azért rágja a fülemet, nevezzük már ki adatbevivőből irodai asszisztensé, mert ez hatalmas minőségi változást jelentene az életében.
Még tovább menve: az irodaházban pincért is alkalmazunk, aki kizárólag a senior (azaz vezető) munkatársaknak hoz kávét. Tehát ülök egy háromfős irodában, mint egyetlen senior, nekem jön a kávé, a többiek meg csak nézhetik. Olyan is előfordult, hogy ültünk az ebédlőben a főnökömmel és az ő főnökével, hármasban. Jön a pincér, a főnököm főnökének hoz egy narancslevet talpas üvegpohárban, a főnökömnek talpatlan üvegpohárban, nekem meg egy ronda műanyag pohárban. Nem tudom, hogy ezt valami kaszt-továbbképzésen magyarázta el neki a főpincér, vagy nem szükséges, mert már az anyatejjel magába szívta a tudományt.
Költők és csótányok
Az arab költészetről talán már hallottatok, és nem véletlenül. Annyi itt a költő, mint nálunk a zenész. Míg a magyar legény nótára fakadt érzelmes hangulatában, a beudin legény költött egy verset.
Ezt szintén Thesiger könyvéből tudom, aki együtt kószált itt az arabokkal a sivatagban és amikor találtak egy szép zöld legelőt a tevéknek, a beduin útitársak örömükben egyből verset költöttek. Eme jelenség ma is él, a legtöbb sejk verseket ír, csatlósaik pedig, hálából, verset elemeznek. (Ismertem olyat, aki több könyvet is írt a fősejk költészetéről!)
És a csótányok: itt 10 centis példányok élnek. Ha valaki ide akar jönni nyaralni, tartsa észben: ha nem potyognak a fejére a csótányok a luxushotelben, az azért van, mert telefújták a légkondijáratokat irtóval, és valószínűleg azt lélegzi be.
Ilyen ugye nem történhetne Európában?
Egy percig sem állítanám, hogy tökéletesen értik az európai koncepciót az emberi jogokról és egyéb társadalmi intézményekről, vagy hogy azt egy az egyben utánozni akarnák. Azonban Európának van tekintélye.
A bevásárlóközpontban például a termékekre gyakran kvázi márkajelként írják rá nagybetűkkel: „Európában készült”. És igen, olyan is történt, hogy amikor valaki nagy méltánytalansággal szembesült, azt kérdezte tőlem: „ugye ez nem történhetne meg Európában?”
Hát, gondoltam, tényleg nem. Innen távolból én is kezdem az ő szemükkel látni Európát, a nagy komplex társadalmi építményt, a jogrenddel és jogbiztonsággal, az alapvető emberi jogokkal.
Korábban nem igazán tudtam értékelni, mert közelről leginkább azt láttam, hogy van rajta jó néhány repedés, és Magyarország sem éppen a csúcson van. Ám megtanultam, hogy minden csak viszonyítás és nézőpont kérdése.”
Két dolog jutott eszembe, miközben olvastam a posztot: az egyik, hogy tényleg milyen sokat szidjuk néha a nyugati kultúrkört, de perspektívából szemlélve azért mennyire rossz lenne nem benne élni (legalábbis én így vagyok vele). A másik gondolatom az volt, hogy vajon Európában tényleg nincs kasztrendszer? Vagy csak nem ennyire nyilvánvaló, mint az arab világban?
Beszélgetni, vitatkozni, tapasztalatokat megosztani lehet itt, a kommentekben, vagy a Határátkelő Facebook-oldalán. Aki pedig megtisztel azzal, hogy megírja véleményét, saját történetét privátban, az a hataratkeloKUKAChotmail.com címre teheti meg. Ha többet is szeretnél, mint egy-egy történetet megírni, legyél rendszeres szerző, avagy "országfelelős"! Már 18 országból kapunk rendszeresen beszámolót. Ezek (szigorúan ábécésorrendben): Ausztria, Ausztrália, Brunei, Chile, Csehország, Finnország, Franciaország, Hollandia, India, Izrael, Kanada, Kanári-szigetek, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Spanyolország, Svájc és Svédország.
Olvasd el a legérdekesebb posztokat és szólj hozzá!
Mint gyárakban a félkész termék
Elképzelhetetlen ennél nagyobb kaland
Nem tudom, hazamegyek-e végleg valaha
Dolgok, amiket nem tudnék feladni
Hogyan tanítsuk magyarul a gyermekünk?
Mint a mesékben: ingyenes egészségügy
Chile másképp – kilátás az Andokra
Felfegyverzett csajok és őrületes balagan
Utolsó kommentek