Tegnapi posztunkban már hosszasan taglaltuk a legfontosabb tudnivalókat az angliai (illetve miként a kommentekben megjegyeztétek: inkább londoni) élettel kapcsolatban. Nos, még ma sem hagyjuk abba, következzen xyz írásának második része, mely ismét rengeteg hasznos információt tartalmaz. Mondjuk meg lennék lepve, ha szokás szerint a kommentekben nem érkeznének javítások, más vélemények – nem is fogjátok vissza magatokat, hiszen több szem többet lát, több fül többet hall és hasonlók. :)
(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com)
Munkavállalás
a.) Ügynökségek
Itt leginkább elfogadott alkalmazási mód a munkaerő-kölcsönző ügynökségeken keresztül történik. Ez azt jelenti hogy az ügynökség alkalmazásában áll a munkavállaló, de a munkát egy harmadik fél igényei szerint kell elvégezni, aki “kikölcsönzi” az illetőt.
Ennek a munkaadó számára számtalan előnye van. Mivel a dolgozó és a tulajdonképpeni munkahely között semmilyen szerződés nincs, előzetes figyelmeztetés nélkül meg lehet szabadulni bárkitől, anélkül, hogy a szakszervezet bármit is szólhatna. Nincs felmondási idő, nincs végkielégítés, stb.
Bizony előfordul olyan is, hogy az adott ügynökséggel a felvételi regisztráció után szinte nem is találkozik az illető akár évekig, bár a fizetését tőlük kapja, és minden adminisztrációs ügyet, szabadságolást, táppénzt ők intéznek.
Rendkívül népszerű forma, ennek következtében számtalan ügynökség létezik. A keresőben a “recruitment agency [városnév]London [kerületnév]walthamstow” szavakra kell rákeresni. Többnyire egy egy városrész (kerület) központjában a “highstreet-en” lehet sok ilyen irodával találkozni. Több ügynökség szakosodott egy egy üzletágra úgymint irodai, egészségügyi, könnyű vagy nehézipari, stb. munkák.
Ha komoly a szándék, legyünk felkészültek!
Először is legyen egy példány az önéletrajzból, illetve egy lakcímet igazoló irat (brit jogosítvány, közüzemi számla, lakásbérleti szerződés), útlevél. Bár általában később hívják vissza a jelentkezőket, nem kizárt hogy azonnal nekikezdenek a regisztrációnak. Ilyenkor jól jöhet az összes már említett irat, dokumentáció, igazolás, bizonyítvány, ami rendelkezésünkre áll. Ha nincs meg minden, ne csüggedjünk, mert ha már elkezdik a regisztrációt, lehet pótolni a szükséges iratokat később.
A legfontosabb hogy az első megjelenéssel felkeltsük az ott lévő ügyintézőnek az érdeklődését, ami megjegyzem nem mindig könnyű feladat. Néha az az érzésünk, mintha nem is akarnának senkit se alkalmazni. Ez feltehetőleg egy első vonal, teszt, amin át kell menni.
Ha elutasítanak, akkor is jó visszatérni, hogy lássák, komolyak a szándékaink. Határozott fellépéssel, de barátságosan közelítve akár egy jól begyakorolt első mondattal érdemes nyitni, ezután feltehetőleg elkérik az önéletrajzot. Itt érdemes a legjobb, legértékesebb tulajdonságainkra felhívni a figyelmet. Igen, ez egyfajta húspiac…
Amire az ügynökségeknek szükségük van, általában egy gyorsan munkába állítható, pontos, megbízható munkaerő, aki úgy tudja képviselni a céget, hogy máskor is onnan fognak dolgozókat kölcsönözni.
Fontos a nyitottság
Első kérdéseik: Milyen munkára gondolunk konkrétan, rész-, vagy teljesmunkaidős (part time/full time), átmeneti vagy végleges alkalmazás (temporary/permanent).
Érdemes nyitottnak lenni minden megoldásra. Kedvelik a rugalmas hozzáállást. (Gyakori, hogy egy adott műszak előtt egy órával szólal meg a telefon, hogy már ott kellene lenni, tudjuk-e vállalni a munkát. Ilyenkor javasolt elfogadni a felkínált lehetőséget, és élni vele minden alkalommal a jövőben is, így a megbízatások egyre gyakoribbak lesznek. Azonban néhány visszautasítás után feltehetőleg nem hívnak többet.)
Pontosság, megbízhatóság
Többszörösen kiemelném a pontosságot és a megbízhatóságot, amit egy történettel támasztanék alá. Egyszer egy munkavállaló késve érkezett a munkahelyre, ami bár nem okozott fennakadást és a helyi supervisor is elbagatellizálta volna a késést, ám épp akkor volt ott az ügynökség egyik embere, aki tanúja volt az esetnek.
Félrehívta az illetőt (aki egyébként angol volt) és figyelmeztette hogy többször ez nem fordulhat elő, különben nem kap tőlük munkát. Mivel ez akár presztízsveszteséget is okozhatna adott helyzetben, minek következtében a cég egy másik munkaerő kölcsönző ügynökséget választana, teljesen érthető ez a hozzáállás.
Egy érdekesség a felvételi procedúrában, hogy általánosan bevett gyakorlat a felvételin szintfelmérő tesztlapot kitölteni ahol bizony alapvető matematikai feladatok (3. osztályos szint!) is megtalálhatóak bizonyos foglalkoztatási szektorokban. Természetesen nem az IT vagy banki munkákról van szó.
NINO - National Insurance Number
Itt említeném meg bővebben, mivel a munkakeresésénél lesz rá szükség elsőként.
Még mindig sok helyen elfelejtik, hogy magyarként az EU-hoz tartozunk, ezért az ügynökségnél erre fel kell hívni az ügyintéző figyelmét és jelezni hogy NI számot akkor igényelhetünk, amikor már valahol alkalmazásban vagyunk, és azt meg is adják.
Ehhez mindössze egy formális interjúra kell jelentkezni a Munkaügyi Hivatalnál telefonon.
b.) Közvetlen céges alkalmazás
Ez sokszor egy ügynökséggel történő munkavállalás során jön létre (amiért az ügynökség szép summát kap). Ezenfelül természetesen itt is rengeteg újság- vagy internetes hirdetésre lehet jelentkezni. A munkaügyi központ hirdet sok munkát. Ezeken felül sokszor találkozni idénymunka-lehetőségekkel. Október körül kezdődik a Royal Mail (Királyi Posta), nyáron és ősszel pedig farmok nyújthatnak jó lehetőséget.
Hogyan lesz bankszámlánk?
Bankszámlanyitáshoz útlevél, lakcímigazolás, esetleg referencia kell a munkáltatótól. Vannak bankok ahol csak az útlevelet kérik, mert tudják, hogy a kezdetekben senkinek nincs igazolása a lakcímről.
Amennyiben a bank egy úgynevezett 'cashcard'-ot tud csak felajánlani, azt jobb nem elfogadni, mivel ez a későbbiekben a credit history (hitelképességi mutató) során rossz pont. Amennyiben az egyik bankfiókban elutasítanák a számlanyitást, vagy a cashcardnál jobb opciót, érdemes bármelyik más bankfiókba elmenni, akár ugyan annál a cégnél is, mert van rá jó esély, hogy máshol sikerül.
Új életstílus esélye
Azt gondolom, hogy a kivándorlással meg lehet próbálni egy új életstílust is kialakítani, mely során felhagyunk a régi rossz szokásokkal is. Mivel mindenki igyekszik minél több pénzt gyűjteni, ezért általános, hogy ott spórol az ember, ahol tud, márpedig ez önmaga, illetve az étkezési szokásai.
Azonban itt fontos kiemelnem, hogy az élelmiszerek minősége akármennyire is szépnek is tűnik, nem olyan, mint amit otthon megszoktunk. Az alapanyagok minősége sem üti meg az otthoni átlagot, különösen igaz ez sok saját márkás (tesco mulatságos gazdaságos) termékre. Akkor is érdemes magunknak főzni, ha kevés az időnk, mert az előregyártott ételek jobbára egészségtelenek és nem adják meg a szükséges erőnlétet és energiát a fokozott terheléshez.
Mivel Londonban minden náció képviselteti magát a bolygó legkülönfélébb csücskeiből, ezért a kereskedelem igyekszik az ő igényeiket is kielégíteni, és itt nem csupán az élelmiszerekre kell gondolni, hanem ruhákra, kütyükre, használati tárgyakra, vegy- és kegyszerekre, stb. Ruházat és divat, szórakoztató vagy idegesítő elektronika, autók - bármi, amiért pénzt lehet kérni, azt Londonban meg lehet kapni. És sok minden olcsóbb mint máshol. Csábítás van bőven.
Az Oxford Street-tel vigyázni kell
Mindazonáltal érdemes a takarékosság jegyében pénzt, bankkártyát a szálláson”felejtve” ellátogatni az Oxford Street-re egyszer, ha valakit érdekel, ezután inkább a vásárokra (car boot sale) járni akár használt felszerelésekért is. Nagyon népszerű az ajándékozás is, a használt, feleslegessé vált tárgyakat az interneten hirdetik, csak el kell érte menni.
Ez lehet régebbi tévé, hűtő, mosógép, bútorok, teniszütő, gyerekruha, babakocsi és tulajdonképp szinte bármi, amitől kicsit is nyűg megszabadulni. Itt persze a nyűglimit más, mint otthon. Tehát egy lakást vagy akár egy házat is könnyen be lehet rendezni meglepően jó minőségű használt tárgyakkal, csak kell egy furgon, amibe minden belefér.
Természetesen mindenre van újonnan megvásárolható alternatíva, bár úgy vélem, hogy aki mostanában ideköltözik munkavállalás céljából, a Harrodsot csupán álmodozó turistaként látogatja, nem pedig potenciális vevőként.
Fontos a lélek is
Bár első lesz a munkakeresés, illetve a munka mániákus hajszolása, mintha sztahanovista munkaverseny részese lenne, azért igény szerint gondoljunk magunkra néha mint érző és gondolkodó lényekre, akiket nem csupán testi, de lelki táplálékkal is el kell látni.
Itt könnyen válhat valaki a munkahely és az ágya között a tömött metrón vagy emeletes buszon ingázó gépalkatrésszé, zombivá. Hogy ezt elkerülhessük, szórakoztassuk magunkat, szervezzünk apróbb, nagyobb kulturális kirándulásokat, egyedül vagy barátokkal.
A múzeumok ingyenesek, és találni kiállítást bármilyen érdeklődési körben. Műszaki ugyanúgy mint művészeti, még ha az utóbbi kicsit jellemzőbb is.
Egész falak, domborművek Mezopotámiából, szobrok, kitömött állatok Afrikából, festmények Franciaországból, graffiti, rap, elektronikus zene csak innen a szomszéd kerületből. Itt született Billy Jenkins, Amy Winehouse, Sylvia Pankhurst, Angus Ogilvy, Geoffrey Chaucer.
És a színházakat, hangversenyeket nem is említettem. Bár azok drágák (azért lehet diszkontárú jegyekre is szert tenni), de időnként, akár egyszer egy évben, talán erre is sort keríthetünk.
Maradjunk emberek…
Fogadjuk el az itt élők kultúráját. Legyen az ázsiai, afrikai, vagy brit. Ha tiszteljük őket és nem nevetjük ki a szokásaikért, akkor minket is tisztelni fognak. Bizonyára nekünk is vannak fura szokásaink az ő világukhoz képest.
Mindazonáltal tartsuk meg a kultúránkat, lehetünk rá büszke, de ne hasonlítgassuk, mérjük össze másokéval becsmérlő módon. Olykor a büszkeség is sértő lehet, amivel azt sugalljuk: látod, az én népem milyen?! (A rejtett üzenet: de mindenki más, így a Te néped is szinte semmi.)
Hagyjuk a magyar feltalálókat, szokásokat sorakoztató részletes beszámolókat. Ezt hallhatják sokat másoktól. Hencegésnek tűnhet (ahogy sokszor az is). Előbb utóbb kerülik az ilyen embereket. Értékes személyiségekkel veszthetjük el a kapcsolatot. Amikor már bizonyítunk, úgyis elkezdenek érdeklődni és akkor mesélhetünk.
A nyelv...
Alapvető elvárás hogy igyekezzünk megtanulni angolul. Nem elvárás a helyi akcentus és szleng felvétele. Sőt, ha valaki csak ezekre koncentrál, az izzadtságszagú, de leginkább nevetséges. A választékosság jó benyomást tehet a másik félre. Nem győzöm eleget hangoztatni az itt alapvető udvariassági formulák bőséges használatát. Kérem, köszönöm, hogy van, megtenné, volna szíves stb.
Sokszor akkor is megköszönnek szívességeket, ha ők teszik nekünk. A please minden esetben legyen a mondatban, ha bármi kérünk. Még a legfurább helyzetekben is. Erre talán a legjobb példa Russell Crow filmje, a Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán, ahol is egy harcban sem rest kérni, mintha a másiktól csupán egy baráti szívességet várna és nem épp a parancsot osztaná.
Itt nem ismert a csendőrpertu. Bár sokszor nevezik egymást az emberek egymás keresztnevén, ezt tisztelettel teszik. Ha valaki nem eszerint kommunikál, igen hamar észreveszi, hogy kiközösítik, vagy egyszerűen le keleteurópaizzák. A magyar nyelvben is vannak nehezen megmagyarázható kifejezések, amit mi lelkesen, büszkén magyaráznánk egy külföldinek. Tartsuk számon az angolok “How are You, How You doin’, You’re right” inkább köszöntő de nem érdeklődő mondatait is ezek között.
Jogosítvány
A magyar jogosítvánnyal fennakadás nélkül lehet autózni akár cégnél is, bár hivatásos teherautó sofőröknek már kell a brit jogosítvány. Tudtommal egyetlen okból előnyös igazán cserélni, az új okmány kézhezvételével máris van egy hivatalos lakcímigazolásunk. Azonban ha brit jogsink van, minden lakcím és más adatváltozást közölni kell (ingyenesen), hogy elkerüljük az 1000 fontos büntetést ami akkor esedékes, ha a hivatal tudomására jut, hogy nem történt változásbejelentés.
Magyar jármű behozatala & használata
Hat hónapig nem kell regisztrálni a járművet és az otthoni olcsó biztosítással el lehet lavírozni, viszont ha kiderül, hogy valaki valójában itt él, és nem regisztrálja a kocsiját akár a 6 hónapon belül, büntetésre számíthat.
Járműhasználat esetén Útadó (Roadtax) és Biztosítás a kötelező és rendszeres kiadás. Ezeket még akkor is be kell fizetni, ha nem használjuk a kocsit. Amennyiben nincs befizetve egyik a kettő közül, akkor
1. Ha közúton áll a jármű, és a városban mindenhol cirkáló digitális figyelőrendszerrel felszerelt kocsik kiszúrják, akkor azonnal felteszik a kerékbilincset, majd egy trailerrel elszállítják. Ha valaki nem rendezi az ügyet 7 napon belül, a kocsit (bármilyen értéke is legyen) bezúzzák a benne található ingóságokkal együtt.
2. Ha sikerül kicsúszni az ellenőrzés alól, előbb utóbb érkezik egy levél a járműfelügyelettől (DVLA), hogy a jármű nem lett kivonva a forgalomból (SORN declaration) és nincs is befizetve az adott díj, tehát most már esedékes egy büntetés is, plusz intézni kell az alapdíj rendezését vagy a forgalomból kivonást.
3.Mindazonáltal rengeteg rendőrkocsi van felszerelve ilyen kamerás rendszerrel, ami rögtön jelez, ha a látótérbe kerül egy adózatlan vagy biztosítatlan autó. Ez esetben a rendőr jó eséllyel bilincsben viszi el a sofőrt. Nem tanácsos próbálkozni a spórolás ezen formájával.
A SORN ingyenes és bármikor ingyen újra lehet aktiválni a járművet, ha minden alapdíjat befizettünk.
Itt a biztosítást nem a járműre hanem a vezetőre és a járműre kell kötni. Ha egy adott kocsira nincs biztosításunk, akkor azt nem vezethetjük. Vannak olyan biztosítások, amelyekkel más járműveket is használhatunk, szükség esetén érdemes érdeklődni az adott biztosítótársaságnál. Számtalan szolgáltatást összehasonlító oldal van, ahol kötelező biztosítással (Third party) foglalkozó cégek óceánjába lehet fejest ugrani.
Ha meg akarjuk találni a legolcsóbb megoldást (ami egy egész estés szórakozás lehet) javasolt hamis adatokkal ajánlatot kérni és amikor már látjuk hogy, nagyjából melyik céget választjuk, akkor célzott kereséseket a saját adatainkkal, de egy erre a célra létrehozott emailcímmel indítani és válogatni a felsorolt ajánlatok közül.
A biztosítás díját rengeteg apróság határozza meg. Például érdemes több embert is társsofőrnek beírni, mert ilyenkor (számomra érthetetlen módon) jelentős engedményeket kaphatunk. Erről részletesebb infókat lehet a neten gyűjteni, igen komoly mennyiségben.
Filozófálgatós szubjektív
Csak mert több hozzászólás is született ezzel kapcsolatban, szeretném hozzáfűzni, az a tapasztalatom, hogy nincs szarmagyar csak szarember, bár valamelyest ezzel is vitatkoznék, mivel (szerintem) csak információ- (és empátia-) hiányos emberek léteznek, akik nincsenek tisztában azzal (nem érzik át), hogy mivel, hogyan, mennyire árthatnak, okozhatnak fájdalmat, kellemetlenséget másoknak.
Mindehhez jönnek a kulturális különbségek amiből külföldön, különösen ebben a metropoliszban azért akad. Nem hiszem hogy létezik még egy ennyire színes közössége a világnak. Nyilván az, mivel az egyetlen célpontja a vándorlóknak, ami csábít a lehetőségeivel (még ha csökkennek is) és még befogadó is mindenki számára.
Az angolok nem annyira rasszisták, mint inkább nacionalisták. Nem kifejezetten a feketéket utálják (dehogyisnem) vagy a kelet-európaiakat (ugyan már és a white niggers? Bár ennek több értelme is van), hanem mindenkit, aki nem angol (a skótok, walesiek nem angolok, hanem britek).
Pontosabban végtelenül büszkék a történelmükre, a sikereikre, a származásukra. Mi köze Keithnek, Robnak és Alannek ahhoz hogy nálunk szar a gazdaság és a forint gyenge? Hol érdekli őket az, hogy a lengyeleknél negyedannyit keres egy orvos mint emitt egy bolti eladó?! Mennyiben zavarja az ő álmukat hogy afrikaiak, törökök, arabok, oroszok elégedetlenek vagy csupán fűti őket a becsvágy vagy a gazdagság reménye?
Addig biztos nem problémáznak amíg át nem lépik Nagy-Britannia határait és nem állnak sorba segélyekért, veszik el a munkalehetőségeket, alakítanak szervezett bűnözői csoportokat, gangeket.
Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kanada, Kanári-szigetek, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Sri Lanka, Svájc, Svédország, Törökország és Új-Zéland. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.
Olvass és szólj hozzá!
Aki itt nem találja fel magát, az sehol!
Durva francia kasztrendszer és multikulti
A fél életem levittem a kuka mellé
Így lettünk modern kalandozó magyarok
Azonnal elkezdtem beilleszkedni
Gyerekrablások, kutyahús – és mégis csodálatos
Amikor már ép ésszel nem lehet felfogni
Miért nem tudunk összetartani?
Utolsó kommentek