A legtöbbször adottnak vesszük, hogy egy pár mindkét tagja nekivágna a világnak, vagy éppen maradna Magyarországon. Mai írásunk szerzője, Móni nagyon nehéz helyzetben van, mert úgy érzi, mennie kell, ugyanakkor úgy érzi, szerelme boldogabb és sikeresebb lenne Magyarországon. Vajon mi a jó megoldás?
(Ma este is lesz Fogadó a Határon a blog Facebook-oldalán! A szokásos időpontban, magyar idő szerint este 8 és 10 óra között vár titeket az amerikai és a kanári-szigeteki országfelelős! Addig is, ha levélben írnád meg a te személyes történeted, azt a következő címen várom: hataratkeloKUKAChotmail.com)
„Nekem még nincs sztorim, itthon vagyok, Magyarországon, de vannak kételyeim, kérdéseim. Nem azzal kapcsolatban, hogy menjek-e vagy maradjak, hanem hogy jó döntést hozok-e azzal, ha elmegyek?
Szóval...idén január 31-el megszűnik a munkaviszonyom és mivel nem egy utópisztikus év áll előttünk, elvesznek mindent a dolgozóktól, amit csak lehetséges, és egy olyan kisvárosban élek, ahol nagyon nehéz munkát találni, pluszban még - nem a végzettségem lebecsüléseként, csak reálisan tekintve - mondhatni értéktelen OKJ-s papírral a zsebemben kétlem, hogy egyhamar munkát találnék akár ebben a városban, akár az ország bármely városában. Az iskolapad lehetőségét azt most rögtön, egy gyors körben ki is zárnám (elkezdtem, abba maradt a munkám miatt, ahonnan végül elbocsátottak, és anyagilag se lenne rá keret).
Kisiskolás korom óta vágyom külföldre. Angliába. Számomra az egy álomország. Tetszik a klímája - utálom a fülledt nyarakat és a fagyos teleket -, szeretem a nyelvét, a humorát, mindenét. És a felmondásommal itt van a lehetőség, hogy elhagyjam a szülőhazámat. Beadtam ide-oda-amoda a jelentkezésemet - itthon és külhonba is, biztos ami biztos alapon - várom a visszajelzéseket is, és mindeközben őrlődöm. Mert mi lesz az egyetlen visszatartó tényezővel, konkrétan emberrel?
Életre szóló kapcsolat – mi lesz vele?
Másfél éve vagyok együtt a párommal. Mindenféle túlzás, beképzeltség nélkül mondhatom, hogy ez tényleg egy igazi kapcsolat. Olyan sírig tartó. És akkor vázolom a problémám: nem akarom Őt olyanra kényszeríteni, amire Ő nem vágyik. Neki biztos munkája van, igaz, hogy nem álomfizetéssel, de nem is 50 ezerért dolgozik. Itt van a családja, szereti őket, itt vannak a barátai, az élete, mindene. Hogy kérhetném tőle, hogy ezt mind hagyja itt?
Elmondtam neki ezeket, és a válasszal csak még jobban megnehezítette a dolgokat. "Mi értelme lenne az egésznek nélkülem?" Hát nem erre a mondatra vágyik minden lány? De, csak nem ebben a helyzetben.
Ő marad, én megyek. Mi lesz a távolsággal? Bármennyire is szoros a kapcsolatunk, úgy érzem, ez - enyhén szólva - nem tenne jót a dolognak. Fél évente találkozzunk, vagy kevesebbszer? Másfél éve, minden nap együtt vagyunk, több kevesebb esetet leszámítva, minden éjszakát együtt töltünk (mindketten még a szüleinkkel lakunk), hogy bírnánk ki más-más országban egymás nélkül? Nem lophatom el az életét azzal, hogy várjon rám. Szakítani kell, hogy élhesse tovább az életét. Nélkülem. Erre a válasza: könnyek.
Az egész helyzet megtárgyalásának végeredménye az lett, amit el akartam kerülni. Jönne utánam. Három hónapot kért, míg elrendez itthon mindent, és jön utánam.
Most is bőgök...
Beszéltem erről a témáról egy közös ismerősünkkel, részletesen felvázoltam neki, hogy nincs már maradásom ebben az országban, de nem tudom, mit tegyek a párkapcsolatommal? Ő nem értette, hogy hogy tudnám elhagyni ezt a kivételes embert. Én se tudom. Most is bőgök, ahogy ebbe belegondolok. Miért nem maradok itthon? Mert nem akarok 80 ezerért dolgozni, úgy hogy közben a családomnak is be kell segíteni. Saját házat szeretnék, de egy ekkorka fizetésből hogy? Saját család? El is felejthetem, ha itthon maradok.
És ha velem jön? Alig beszéli a nyelvet, saját állítása szerint nincs is sok érzéke hozzá. Az én véleményem, hogy egy okos, intelligens férfi, aki megállja mindenhol, minden helyzetben a helyét. De mi van, ha mégsem? Ha - amiről volt poszt is - honvágya lesz, nem jön össze semmi munka neki, és az eltérő kultúra is nyomasztja, én dolgozom egész nap, nem tud kivel szót váltani, és végül elege lesz, csomagol, és megint csak a szakítás témájánál kötünk ki?
Nem ragozom tovább a problémám. Gondolom, mindenki érti, de azért egy mondatba összefoglalnám: Kérhetem-e arra a páromat, hogy hagyjon itt mindent, csapot-papot, jöjjön velem el egy idegen országba? És még azt azért hozzáteszem, hogy ez egy előrevetített probléma, mert még nincs kint se állásom, de két hét, és legalább egy visszajelzést kapok. És ha az igen lesz?
Elnézést, hogy ilyen hosszúra sikeredett, és hogy ennyire picsogós lett. Azért remélem, hogy valaki, egy kívülálló, tud olyan tanácsot adni, ami hasznunkra válhat. Bár az is igaz, hogy ezek a kérdések mind-mind a "mi lesz, ha...?" kategóriába tartoznak.
Mindenesetre köszönöm a figyelmet! Boldogabb új évet kívánok mindenkinek, határon innen és túl!
Móni
(U.i.: Jajj, senki ne higgye azt, hogy mástól várom a megoldást! Dehogy! Csak tanácstalan vagyok...)”
Így ér véget Móni levele, nem marad más hátra, mint hogy a kommentekben segítsünk neki!
Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Chile, Csehország, Egyesült Államok, Finnország, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kanada, Kanári-szigetek, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Sri Lanka, Svájc és Svédország. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.
Olvass és szólj hozzá!
A mindent eldöntő 30 másodperc
Áldom a sorsom, hogy idevetett
Erőszakkal, pénzért adták férjhez
Hogyan jussunk munkához Svájcban?
Ideiglenesen vagy végleg menjünk?
Megpróbáltatásaink – a lakáskeresés
Utolsó kommentek