Az ember fia/lánya eljut addig a pontig, amikor (akár még Magyarországról, akár már új életének helyszínén) elkezd állásokra jelentkezni, aminek elengedhetetlen feltétele a (lehetőleg jó) önéletrajz. Igen ám, de milyen egy jó önéletrajz? 

Ma kicsit újítani szeretnék és csak rajtatok múlik, mekkora sikerrel, hiszen a mai posztnak a velejét alighanem a hozzászólások (azaz Ti) adjátok majd saját személyes tapasztalataitokkal.

Ám addig is, itt a címben feltett kérdés: milyen önéletrajzot írjunk? Nagyon nem mindegy, hiszen ezzel a kb. kétoldalas (itt az első jó tanács: ne legyen ennél hosszabb!) papíron ha az életünk nem is, de a boldogulásunk múlik. Ezzel adjuk el ugyanis (legalábbis részben) magunkat, ez az első „találkozásunk” leendő munkaadónkkal, aki persze csak akkor lesz leendő, ha elég meggyőző a CV-nk.

De milyen is egy meggyőző CV?

Az önéletrajzoknak három alaptípusa van, most ezeket próbálom meg röviden összefoglalni.

Időrendi CV

Ez a legelterjedtebb változat, alapvetően fordított időrendben (tehát az időben a jelenhez legközelebb esővel kezdve) felsoroljuk a munkahelyeinket. Szerepelnek benne a tanulmányaink és a képesítéseink, a hobbik és az esetleges jótékonysági, közösségi munkák (bizonyos országokban ennek elég nagy jelentőséget tulajdonítanak).

Az ilyen CV elejére néha érdemes röviden odaírni a szerintünk legfontosabb készségeinket és erősségeinket. 

Ami a felépítését illeti, a személyes adatokkal (név, elérhetőségek, stb.) indítunk, majd maximum 5 sorban adhatunk egy rövid önjellemzést, karriercélokkal. Ezt követően jöhet a munkahelyek felsorolása, és ne felejtsük el minden munkahely alá pontokba szedve összefoglalni a legfontosabbnak tartott eredményeinket. Ezt követhetik a legfontosabb végzettségeink (azaz az általános iskolát nem kell beleírni...), a szakmai szervezetekben betöltött szerepünk, vagy tagságunk, végül a hobbik és az egyéb személyes érdeklődési területek.

A kronologikus CV-t azért szereti a legtöbb munkaadó, mert könnyen áttekinthető és gyorsan világos képet ad a jelentkező karrierívéről. Legfőbb hátránya az, hogy ugyanezért élesen láthatóvá válnak a lyukak is a karrierben (ez azzal küszöbölhető ki, ha szétbontod a munkahelyeid sorát és ami kevéssé fontos a megpályázott állás szempontjából, az egy külön listába kerül, így nem annyira nyilvánvaló a lyuk). Ha szakmát váltunk, akkor az új munkaadónak nem fog túl sok releváns információt tartalmazni, akit alighanem a képességeid jobban érdekelnek majd, mint egy másik szakmában elért eredményeid.
Funkcionális CV

Ellentétben a kronologikussal, ez elsősorban a képességekre, készségekre és a szakértelemre helyezi a hangsúlyt, és kevésbé az időrendi felsorolásra.

Ennek megfelelően a különböző munkahelyeid különböző készségek köré csoportosítva jelennek meg. Nagy előnye, hogy miután az önéletrajz nem a munkahelyek köré csoportosul, jobban ki lehet domborítani az önkéntes vagy egyéb fizetetlen munka során szerzett tapasztalatokat.

Ha túl gyakran váltottál munkahelyet, ha a tapasztalatod túl sok, látszólag egymással semmilyen kapcsolatban nem álló munkából adódik össze, vagy ha több lyuk is tátong az életrajzodban, akkor a funkcionális CV a te műfajod, csakúgy, mint ha szakmát váltasz. Hasonló a helyzet akkor is, ha azt szeretnéd, hogy a korod helyett a tapasztalataid álljanak a középpontban.

Hátránya, hogy kevés tapasztalat esetén nehézséget okozhat a különböző készségek és képességek köré csoportosítani a munkahelyeket. Másik nagy hátulütője, hogy nem rajzolható meg vele markáns karrierív.

Kombinált CV

Nevéből adódóan kombinálja a fenti két típusú önéletrajz erényeit (ebből adódóan kicsit hosszabb is, ami nem feltétlenül előny). Azoknak tökéletes, akik karrierjében jól követhető a fejlődés, sok elért eredménnyel.

Hátránya (a már említett hosszon túl), hogy ha az elején nem tudjuk megragadni a figyelmet, akkor lehet, hogy egyáltalán el sem olvassák az önéletrajzunk, ami kész bukás ugye... Értelemszerűen nem használható azok esetében, akik kevés tapasztalattal rendelkeznek és nem nagyon ajánlott azoknak sem, akiknek lyukak tátonganak a karrierjében.

Eddig tehát az elvek, és tudom, rengeteg mindenről nem esett még szó, de majd Ti pótoljátok. Szóval jöjjenek a történetek, tapasztalatok, kinek mi jött be, mi működött és mi nem, egyáltalán: mennyit számít az önéletrajz?

Beszélgetni, vitatkozni, tapasztalatokat megosztani lehet itt, a kommentekben, vagy a Határátkelő Facebook-oldalán. Aki pedig megtisztel azzal, hogy megírja véleményét, saját történetét privátban, az a hataratkeloKUKAChotmail.com címre teheti meg.

Olvasd el a legérdekesebb posztokat és szólj hozzá!

Miért megyek el?

Elindulni, de mennyiből? - gyakorlati tanácsok

Ügyintézés indulás előtt

Mindenki haza akar menni

Hogyan lehetsz sikeres külföldön?

Miért nem kellek, ha várnak?

Saját vállalkozás külföldön

Hozzuk haza Európát!

Magyarország már nem ugyanaz

Kisokos Nagy-Britanniába indulóknak

A spanyol meló – a narancson túl

Elképesztő hajós sztorik

Kész voltam legalulról kezdeni

Még nem tudok nevetni rajta

Kipróbálom, mi az a megélhetési bűnözés

Minden rossz megtörtént velünk