A mai poszt ugyan Új-Zélandon született, de íródhatott volna máshol is. A szerző, Balázs által felvetett kérdések ugyanis szinte mindenhol érvényesek lehetnek, ezért őszintén szólva erősen remélem, hogy ismét egy jóízű beszélgetés (esetleg vita) alakul ki róluk. Mindjárt a legnagyobb (és a magyar nyelv sajátosságaiból adódóan nem is feltétlenül ritka) kérdés: lecserélnénk-e a (kereszt)nevünk, ha az hátrányt okoz a munkakeresésben? Egyáltalán: hátrányt okoz? Először Balázs (akinek blogját itt olvashatjátok), aztán Ti jöttök!
(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com.)
„Feleségemmel valamivel több mint fél éve költöztünk ki Új-Zélandra, hogy ott állást, új életet keressünk majd találjunk. A továbbiakban szeretnék olyan tapasztalatokat megosztani, amik nem a leglényegesebbek, annyira nem tűntek nyilvánvalónak a tervezési szakaszban, de nagyon érdekes volt őket megélni.
Gondolatban elfogadni és realitásra cserélni azt az opciót, hogy lehet másképpen élni, szerintem ez az izgalmas a kivándorlásban. Panaszkodni mindenki tud, de nehéz megfogalmazni azt a bizonyos másképpen élni-t. Ezért, ha sikerül a kivándorlás, csakhamar abszurddá válik az az opció, hogy külföldön lehet ugyanúgy élni, mint Magyarországon. Így új életformánkhoz nagyon hamar feladatok társulnak.
Amikor elkezdtünk gondolkozni a kivándorláson, szépen fel is írtuk magunknak a feladatokat: kideríteni ezt, kideríteni azt. A feladatok egy része persze rejtve marad, és a rejtett feladatokban csakhamar felfedeztem az asszimilációt.
Keresztnév-csere
Három hónapja voltunk Új-Zélandon, amikor a jószándéknak egy érdekes megnyilvánulásával találkoztam egy bevándorlókat segítő kurzuson. A keresztnevem meglehetősen magyar, de csak számomra nem volt nyilvánvaló abban a pillanatban, hogy ez gondot jelenthet a munkakeresésnél.
Utóvégre szépen megvagyunk már harminc éve és egy rossz szó sem hangzott el köztünk. A problémafelvetés persze nem parancsoló kényszerként hangzott el, ugyanakkor a logika gyengéden határozott szorításától nem lehetett eltekinteni. A dologban van valami, de mennyi? Tényleg számít? Ha igen, megéri? Az ember keresztneve mégiscsak az identitásának a része, vagy nem?
Természetesen mire valók a barátok: rögtön javasolták a Baldvin név felvételét, de én gyengéden elutasítottam a Szentföldi keresztes uralkodók által gyakran viselt név alkalmazását, mivel van második keresztnevem, aminek még itteni nyelven is van szinte teljesen ugyanolyan megfelelője. Tehát a megoldás az asztalon, de akkor is.
Egyik percben eszembe jutottak az elhurcolt afrikai rabszolgák, akinek nevét nem csak a közérthetőség végett vették el, hanem az identitásuk végett is. Másik percben Franz Liszt, vagy Liszt Ferenc, vajon számított-e neki? Lett volna nemzeti költő Petrovicsból, ha előbb nem lesz Petőfi? Vagy a dolog nem is számít, hiszen úgyis azért van itt az ember, hogy beilleszkedjen?
A megoldást nem árulom el, mert nincsen, és hogy maga jöjjön rá, ha valaki szembesül ezzel, senki sem spórolhatja el magának. De azért megosztanék egy másik érdekes tapasztalatot, mivel tipródásom tárgyáról ideiglenesen a fodrászom terelte el a figyelmemet, amikor is megosztotta velem gondolatait a nemzeti büszkeség tárgyában.
Nem akarják, hogy éhezzen
Mivel még nem sikerült a nyugatra távozottak leggyakoribb képzettársításának megfelelni, és nem lettünk azonnal milliomosok, olyan helyen lakunk, ahol hozzánk hasonló bevándorlók és/vagy szociális bérlakásban élők élnek.
Csakhogy Magyarország felől közelítve ez a hely a vadkapitalizmus fellegvára, hiszen itt nem számíthatunk 2-3 éves GYESre, 55 évesen nyugdíjra és bár nem olcsó, a gáz árával itt nem lehet választásokat nyerni. A szomszédaink egy része mégsem él az utcán, azért mert szegény.
A fodrász csak annyit mondott erre, hogy „itt a népek nem akarják, hogy bárki is az utcán éljen, hovatovább éhezzen”. Ennyi, mivel nem akarják, ez nincs is nagyon így, itt nincsen olyan szociális rendszer ami a nem rászorulókat támogatná, viszont mindenkire odafigyelnek.
Nemrég a nemzeti rögbi-válogatott megnyerte a világbajnokságot, ami aztán a nemzeti büszkeség minden elképzelhető formáját a felszínre hozta, de ez utóbbi nem kritériuma a kiwi büszkeségnek, csupán egy alkalom rá, szemben az előbb vázolt problémával. A társadalomban való részvételt tényleg kiválthatja pár száz szorgalmas és tehetséges ember bármilyen sportsikere?
Magánbiztosítások sora
Nagyon hamar be kellett látnunk, hogy mint fiatal és képzett emberekre, ránk a társadalom itt valamivel nagyobb felelősséget helyez, mint a 300ft-os vizitdíj elleni tiltakozásban való részvétel.
Dolgozunk, adót fizetünk, önkéntes munkát végzünk és annyiféle magánbiztosításra van szükségünk hogy magunkról gondoskodjunk, hogy felsorolni is alig lehet (autó, lakás, élet, egészség, nyugdíj, munkahely elvesztése, betegség és hitelkártya visszafizetési biztosítások).
Hasznos lenne ide leírnom, hogy mennyibe kerül itt egy liter benzin? Talán, de ha az ember országot vált, kénytelen észrevenni, hogy a környezete is ugyanennyiért tankol, ezért aztán sok értelme nincsen összevetni budapesti kúttal. De ez azért kevésbé lényeges, mert nem a benzin árában találja meg az ember a számítását.
Mint az egyik előző, német témájú posztból kiderült, lehetetlen külföldön ugyanúgy, csak könnyebben élni, mint Magyarországon. Pappito is tökéletesen fogalmazott, akkor amikor azt mondta, hogy nem lehet tökéletesen asszimilálódni felnőtt fejjel. A kérdés csak az, hogy mit vagy hajlandó a céljaidért megtenni és megéri-e az neked?”
Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kanada, Kanári-szigetek, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Törökország és Új-Zéland. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.
Olvass és szólj hozzá!
A szüleim imádkoznak, hogy ne sikerüljön
Határátkelés Magyarországon belül
Meglepő irányban hagytam el az országot
Kényszeremigránsok vagyunk mi is
Nem volt kétség: visszamegyünk
Itt nagyon sok minden nem egyértelmű
Nem tudok azonosulni a hazámmal
Úgy érzem, nem itt van a helyem
Gyönyörű nők és kolduló gyerekek
Utolsó kommentek