Nehéz mit írni a mai történet elé... Laurát egy személyes tragédia hajtja a külföldi élet felé, nyáron indul és baráti segítsége is lesz. Ennél többet talán felesleges is lenne mondanom, jöjjön Laura története.
(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ma magyar idő szerint este 8 és 10 között megint lesz FOGADÓ A HATÁRON, ezúttal DÁNIA országfelelőse várja az érdeklődőket sok szeretettel. Addig is, ha levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com)
„A kezdetektől olvastam a blogot, és most szeretném megosztani a saját történetemet. Ezalatt a néhány hónap alatt nagyon sokféle történettel találkozhattunk, az enyém is egyfajta válasz a "miértekre".
Sokszor felvetődik a kommentelőkben, hogy az illető posztolónak "nincs miért Magyarországra visszamenni". Szeretném egy kicsit árnyalni a képet, persze csak a saját történetem szempontjából, sokszor olyan élethelyzetek állnak a döntés mögött, melyekbe azelőtt én sem gondoltam bele, hogy létezhetnek.
Nemrég diplomáztam jogi karon, 28 éves vagyok; a kezdetektől eltartottam magamat, így mikor visszaültem az iskolapadba, éretten, már konkrét elképzelésekkel és tapasztalatokkal tettem azt - míg sokan abban az életkorban fejezik be az egyetemet, és a felhőtlenebb diákéveket (már akinek...), számomra ez volt az igazi kezdet.
Nyugis, szép családi életem volt, az egyetemet megelőzően már ismertem a férjemet. A szerelem, a közös élet minden rögössége és bája egy fél év után elért bennünket, onnantól együtt éltünk, két évre rá összeházasodtunk. Ennek öt éve.
Sokan visszatartanának
Én még jelenleg Magyarországon "élek", bár ez sokszor egyenértékű a "hazardírozással", mintha dzsentri urak lennénk úgy 1850-ben, akik egy éjszaka felteszik megmaradt "mindenüket" egy kártyapartiban.... csak én most sokkal inkább a saját életemmel játszom.
Habár sok mindenre rá lehet fogni (a saját kitartás hiányára is), nem a politika, nem a nehéz magyarországi gazdasági helyzet segítette a döntésemet (persze van, aki ezerrel kitart, és mégsem sikerül... ilyenkor váltani kell). Egyszerűen el kell mennem. Sokan, féltő jó szándékból épp, hogy visszatartanának.... az itthoni védőbástyák nélkül, nehogy "valami baj érjen" nőként egyedül, külföldön.
A történet fontos pontjához érkeztünk el: néhány hónapja, egy közúti balesetben meghalt a férjem. Mondják, hogy ember tervez, Isten végez, de én nem hiszek már semmi ilyesmiben. Éltünk, hittünk, terveztük, hogy saját családunk lesz, nem voltak világmegváltó terveink, csak szerettünk volna békében élni. Ez sajnos, ebben az életben már nem adatik meg. Hogy mással vágyom-e még bármi hasonlóra, inkább nem taglalom. Elég, ha annyit mondok, hogy egy lélek voltunk két testben, és az a csoda, hogy mindezt átélhettem egyszer.
Nyáron indulok
A családom, de még inkább egy Németországban élő francia barátom segített lelkileg a legtöbbet: nyáron vele, jobban mondva az ő segítségével, elsősorban helyismeretére és tapasztalataira támaszkodva kezdem el az "új életemet". Jó angol és japán nyelvtudással rendelkezem, az angolnál a jó élő, napi felsőfokot takar, és szerencsémre a munkahelyemen a szaknyelvet is sikerült felszívnom az évek alatt.
Most szabadidőmben németül tanulok, januártól intenzíven, mert megszűnik a munkahelyem. Köszönhetően a takarékos életvitelnek (jogi asszisztensként dolgoztam az elmúlt hét évben), a "folyton" munkának, a "beosztott" örömöknek (úgy, mint kikapcsolódás, nyaralás), nem kell eszeveszetten másik munka után néznem.
Persze ahhoz, hogy ne kelljen családi szívességi támogatással kezdenem az új életet, és nem akarok a barátom jó szándékával sem visszaélni, átmeneti munkákat elvállalok, sokszor félig szívességi alapon, illetve dolgozom egy másik helyen, ami igaz, hogy csak részállás, de legalább stabil (vagy legalábbis annak látszó tárgy...).
Tudjátok, mindannyiunknak egy élete van, épp ezért botorság a másikat nem-megérteni. Hiszen bármire is vágyunk, általában az alap azonos: nyugodtabb életre, ami alatt én a kiszámíthatóbbat értem..., másnak pedig mást jelent...
Szeretnék bizonyítani
Mindenki eltérő környezetből jön, eltérő alapokkal és attitűdökkel vág neki egy ilyen komoly döntésnek. Én is "átkelek" hamarosan.. először a "nincs mit vesztenem" jeligére gondoltam, de az elmúlt egy-két hétben megváltozott ez az érzés... szeretném bebizonyítani magamnak, hogy képes vagyok egy idegen környezetben gyakorlatilag bármit megtenni a túlélésért.
Annyiban könnyített a dolgom, hogy a bérelt szobákhoz képest jóval kisebb összegből lakhatok majd a barátomnál, amíg nem tudok elhelyezkedni, enélkül, mondanom sem kell, akár egy év előkészítésre is szükség lenne (hozzáteszem, hogy az egyik legrégebbi barátom, egyedül él és meleg - csak mielőtt jönnének a konspirációs támadások).
Nem akarok kiégett emberré válni
Néhány kiküldetés alkalmával dolgoztam Ausztriában, Angliában és Hollandiában. Persze, tudom, hogy ez távol áll a mostani szituációtól, de abban megerősített, hogy képes voltam helytállni változatos csapatokban és helyzetekben, így hosszabb távon is sikerülhet.
Sokszor érzem azt, hogy nekem már nem nagyon van miért küzdenem, és amikor épp így érzek, akkor a következő gondolat, hogy nem akarok egy szomorú, kiégett, befásult emberré válni, másoknak is megvannak a maguk tragédiái... Valami más kell, valami, ami mindenben különbözik mindentől, amit megszoktam ahhoz, hogy újra láthassam a szivárványt az életben.
Mert lelkileg a legnehezebb túlélni, és a legtöbbször a sok szép és jó emlék dacára is felkavar Budapest, jelentéktelennek tűnő apróságok, és arra vágyom, hogy néha ne is kelljen megszólalni magyarul. Nem lesz ez mindig így, de nálam a gyász most így működik.
Minden Határátkelőnek és Maradónak is minden jót kívánok!”
Egyetlen hozzáfűznivalóm lenne Laura történetéhez (azon túl, hogy természetesen sok sikert neki, és találja meg a boldogságot!) és ez egy egyszerű kérés: kísérletképpen megkérnék mindenkit, hogy tisztelje Laura érzéseit annyira, hogy nem kérdőjelezi meg története igazát, miként erre a közelmúltban volt példa egy másik poszt kapcsán. Próbáljuk meg azt, hogy aki nagyon szeretne bunkó lenni, az ma ne itt élje ki magát, jó? Hálás köszönet előre is.
Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kanada, Kanári-szigetek, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Sri Lanka, Svájc, Svédország és Törökország.Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) ahataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.
Olvass és szólj hozzá!
Semmi pénzért nem mennénk haza éhezni
Egy élhető és bonyolult ország
Miért maradjak Magyarországon?
Aki teheti, menekül az országból
Adóbevallás magyar és svéd módra
Utolsó kommentek