A mai poszt meglehetősen rendhagyó lesz, de hát így, a munka ünnepén, mi másról is beszélhetnénk, mint a munkáról, illetve a munkahelyről. Mai szerzőnk, Bandi Republic (blogját itt olvashatjátok) sajátos élethelyzetbe került, ugyanis fogta magát és felmondott. Hogy ennek milyen következményei lettek, az a posztból azonnal kiderül!
(Gyere a Facebookra, ahol egyre nagyobb a közösségünk, csatlakozz hozzánk Te is! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, ne habozz! A cím: hataratkeloKUKAChotmail.com.)
„Mára már teljesen életszerűtlen a nagyvállalatok századfordulós üzenete, amely az élethosszig tartó karriert hirdeti. ebben az őrületes tempóban változó világban, ahol tényleges forradalom zajlik minden nap olyan cégek mennek a levesbe, mint a Sony, General Motors, American Airlines vagy a Nokia csak hogy néhányat említsek.A többi nagy cég is folyamatosan kénytelen racionalizálni a működését, hogy továbbra is nyereségesen tudjon működni és ez mindig leépítésekkel jár. nem hiszem, hogy szükséges sokáig érvelnem a mellett, hogy készüljünk fel a bármikori munkahely vagy akár szakma váltásra.
A térbeli mobilitásról most szintén nem is elmélkednék sokat, de míg 50 éve az emberek utaztak átlagban napi 8 km-t, addig mára ez 50 lett és 2050-re lesz vagy 100 km. (hasonló adatokat olvastam valahol, de úgysem tudod megalapozottan cáfolni a számaimat. a lényeg, hogy egyre többet kell utazni a munka miatt.)
Eljön a nap...
Készülj fel tehát arra, hogy – remélhetőleg önszántadból - el fog jönni a napja annak, amikor felállsz a jelenlegi jól megszokott, fincsi, puha, meleg, kényelmes, de valószínűleg beposhadt és zéró motivációt, illetve a fenti okokból egyre kevesebb biztonságot és kiszámíthatóságot nyújtó munkahelyeden.
Nekem ez a nap nemrég volt. Azóta a felszínen semmi nem változott, miközben mégis a feje tetejére álltak a dolgaim a munkavégzéssel kapcsolatban. folyamatosan ízlelgetem a dolgokat, és arra gondoltam, hogy akár neked is hasznos lehet, ha megosztom az eddigi személyes tapasztalataimat.
Lássuk hát pontokba szedve, hogy mi változott meg azonnal, ahogy felmondtam:
1. Nem állítom be reggelre az ébresztőórát. Így is biztosan felkelek reggel 7-kor +-20 perc. a belső vekker sokkal jobban működik, mint a pittyegő terrorista, mert a megfelelő alvásciklusban aktiválódik. sokkal fesztelenebbül bújok ágyba esténként, és lényegesen kellemesebb lelki és fizikai állapotban ébredek reggel. s a lényeg, hogy még egyszer sem késtem el a melóból.
2. Mindenkinek én lettem a legjobb barátja a melóban. A kollégák veregetik a vállam, és explicit irigykednek azért, hogy meghoztam a döntést. „De jó neked” hallom napjában tízszer, meg “itt a mosolygós ember”. Csak azt nem értem, hogy akkor ők miért nem mondanak föl?
Ha már rendszeresen fizikai fájdalmat okoz reggelenként, hogy munkába indulj, akkor új meló után kell nézned és ideje megfogalmaznod a felmondásodat. erre még számos indokod lehet kezdve a hülye főnöktől a hazug vállalati kommunikáción keresztül a gyűlölködő kollegákig – a teljesség igénye nélkül.
3. A menedzserek elkezdtek velem haverkodni, teljesen más hangnemben kommunikálnak velem. Némelyiknek sikerül kikacsintani a corporate-álarc mögül, ami rendkívüli módon tetszetős, bár nem értem, hogy alaphangon miért nem lehet így viselkedni. Vagyis sajnos értem, és a jelenség valódi oka végtelenül lehangoló. Majd kifejtem a konklúzióban.
4. A dress code-ot van merszem sokkal lazábban kezelni. Elfelejtettem a napi borotválkozás kínját, és kevesebb inget kell vasalni, mert lazítottam a gyeplőn. Tényleg érdekelne egyszer egy olyan felmérés, ami kimutatja, hogy ha mindenki a számára legkedvesebb és legkényelmesebb öltözetben járhatna be, akkor mennyivel növekedne a termelés hatékonysága, illetve a munkavállalók közérzetének szintje. Még nem láttam ilyet tanulmányt, úgyhogy lehet, hogy kénytelen leszek én elkészíteni.
Természetesen ez csak az olyan munkahelyeken játszhat, ahol ügyfél nem látja a munkásembert. a másik oldalról megértem a munkáltató azon igényét, hogy nem szeretne lepukkant csöveseket látni az irodában, viszont az öltözködési kódex alkalmatlan az igénytelenség és az ápolatlanság kiküszöbölésére. Hány hónaljszagú, zsíros hajú, ízléstelen nyakkendőt és kifingott bokalengető gatyát viselő kollégát látsz, ha random körülnézel bármelyik osztályon? Állítom, hogy egy farmerban, egy tornacipőben és egy fehér pólóban kellemesebb jelenség vagyok, mint a kollégák fele a harci díszben.
5. Meetingekre nem megyek, csak ha valóban érdemes. Ez nagyon nagy pozitívum. a megbeszélések az esetek 92%-ban teljesen fölöslegesek. Csak arra valók, hogy a menedzsment igazolja a saját létjogosultságát, illetve, hogy lássák ki az, aki mindenki előtt nyilvánosan hajlandó nyalni a seggüket – ez a vezetők utánpótlásának egyik kulcsmomentuma. Hiszek a személyes kapcsolattartásban, de sokkal jobb bármit elintézni úgy, hogy felkeresed az érintetteket és kötetlenül megbeszélitek a hogyan továbbot.
6. Tényleg rugalmas munkaidő. A vállalati kultúra nagy kigondolói tudták, hogy ez mennyire fontos ezért rögzítették a policy-ban, hogy a munkaidő márpedig flexibilis. mire a helyi vezetőség azt a kiegészítést tette, hogy igen, de 9-re mindenki legyen bent az irodában. Gratulálok! Ezzel egyrészt sikeresen kinyírták a dolog lényegét, másrészt bebiztosították, hogy bármikor megkérhessenek arra, hogy maradj bent estig. Ügyes, de nem okos.
A szellemi tevékenységek terén annyira elavult ez a 8 órás munkaidő történet, amit ráadásul az irodában kell tölteni, hogy napokig ragozhatnám. Van aki a saját konyhájában a legkreatívabb mondjuk reggel hatkor. Más a kádban táltosodik meg este 10-kor. A mai technológia birtokában rengeteg pénzt és időt spórolhatnának meg a cégek azzal, hogy hagyják az embereiket megválasztani a munkavégzés helyét és idejét. A lényeg, hogy a feladat legyen meg, nemde? Ehhez csupán a beosztottakba vetett bizalom és az őket gondolkodó lényként való kezelés szándéka vagy/és készsége hiányzik.
7. A kreatív elmeműködésem beindult. Kizökkentem a komfort zónámból, s ez természetesen arra kényszerít, hogy a túlélési ösztöneimre hallgassak, amik igen eltompultak korábban a biztos állás tudatában. Most folyamatosan azon agyalok, hogy miként lehetne élvezetesebb körülmények közt pénzt keresni, mik azok a képességeim, amiket eddig nem aknáztam ki eléggé. Állandóan kattog az agyam, és rengeteg jó ötlet jut eszembe.
8. Az exit interjún mondhattam el kérésre először és utoljára nyíltan az általam kritizált dolgokat a cég működésével kapcsolatban. A HR-es csaj tényleg akarta tudni a véleményem, és remélem, hogy ezekből a visszajelzésekből valóban építenek majd valamit a cégnél maradóknak és a jövő nemzedékeinek. csak azt nem értem, hogy az alkalmazás során miért nem nyitottak a hasonló építő jellegű kritikákra?
9. Rengeteg itt maradó (volt) kolléga tőlem várja a bosszúállást az őket ért sérelmekért. Többen buzdítottak arra, hogy az utolsó napon küldjek egy személyeskedéstől sem mentes levelet a legfelsőbb szintű vezetőknek, amelyben tájékoztatom őket arról, hogy milyen rosszul működnek a dolgok itt a végeken.
Kecsegtető felhívás ez, de kizárólag abból a szempontból, hogy a levél kiküldése után fél órával már tuti az utcán találnám magam, és nem kellene letöltenem a felmondási idő hátralévő részét. De nem fogok senkinek ilyen szívességet tenni. én voltam azon kevesek egyike itt a cégnél, aki folyamatosan visszajelzést adott a vezetőségnek a különböző általam problémásnak vélt személyi és szakmai történetekről. Ezzel ki is érdemeltem, hogy parkoló pályára állítsanak a bélyeggel a homlokomon, melyen nagy betűkkel ez áll: MR. DIFFICULT.
Én tehát megmondtam mindig a dolgokat, amikor aktuális volt, nem maradt bennem semmi. és nem támogatom a sunyi, lapító kollégák előmenetelét úgy, hogy a sors által fejlettebb igazságérzettel és erősebb gerinccel megvert emberek hulláinak hátára állva arassák le a babérokat. Arról nem is beszélve, hogy manapság divat az állásinterjún elkérni a volt főnök email-címét egy kis visszajelzés végett…
10. Minden felsorolás 5 vagy 10 pontos, nem? Nekem csak 9 jött most össze, ezért szeretném, ha lent a kommentben a te tapasztalatod lenne az utolsó a listán. Köszönöm.
Konklúzió
Ha a fentiekből nem lenne egyértelmű, akkor hangsúlyozom, hogy remekül érzem magam a felmondás után még úgy is, hogy a helyzetem különlegességére való tekintettel még nincs meg a következő állásom.
A kellemesen felszabadult lelkiállapotom és a fent taglalt változások oka szerintem pedig az, hogy megszűntem függeni a rendszertől. és ez teljesen kezelhetetlen a munkahelyi szervet számára. Sajnos az egész rendszer a megfélemlítésre és a kiszolgáltatottságra épít.
Félelem vezérelt rendszernek hívom ezt. Félünk a leépítéstől, a létbizonytalanságtól, a lecseszéstől, a nem fair bánásmódtól, attól, hogy ki kell mozdulnunk a langyos állóvízből. Pedig a legjobb érzés újra kimenni a vadonba és elejteni a prédát, hiszen mi lenne finomabb lakoma az általunk szerzettnél? Ne engedd meg, hogy a munkaadód a tenyeréből etessen, és tunyává tegyen téged, mint az állatkerti fogságban élő majmokat! Légy te a préri ragadozó királya!
Azt tanácsolom, hogy tegyél félre legalább annyi pénzt vésztartaléknak, amiből bármilyen esetben képes vagy fél évig elvegetálni, így nem leszel annyira kiszolgáltatott helyzetben a mindenkori munkaadóddal szemben.
Ezennel ünnepélyesen megfogadom, amíg friss még az élmény, hogy a jövőben mindig fel fogok állni, ha nem méltóan bánnak velem a munkahelyemen, és a vadászösztöneim élesítése érdekében évente megmérettetem magam az álláspiacon. sosem lehet tudni, hogy mikor találsz akár a jónál is jobb lehetőséget.
Ami a legfontosabb, hogy a következő munkahelyemen eleve úgy fogok kezdeni, mint aki már fel is mondott, mert félelem nélkül sokkal könnyebb az élet. Olyan helyen szeretnék dolgozni, ahol nem kell félnem és eltörnöm a gerincemet ahhoz, hogy elfogadjanak, ahol a teljesítményem elég a boldoguláshoz. Ha nem ezt tapasztalom, akkor ott úgy sincs semmi keresnivalóm.
S a végső kérdés, hogy vajon létezik-e ilyen hely a való életben? Ha nem keresem, akkor sosem fogom megtudni. Ha meg megunom a keresést, akkor majd teremtek egy ilyen munkát magamnak.”
Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kanada, Kanári-szigetek, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Törökország és Új-Zéland. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.
Olvass és szólj hozzá!
Csak sikeres magyarokkal találkoztam
Úgy éreztem, többre vagyok hivatott
Két otthonom van, de egy hazám
Egy londoni zsidó pékség titkai
Kihasználtuk az ölünkbe hullott lehetőséget
Különösen szerencsések vagyunk
Utolsó kommentek