Mai szerzőnk fizikailag még nem lépte át a határt, de írását olvasva lélekben már igen. Szsuzsa és családja példája annak, miként veszít el Magyarország olyanokat is, akiknek egyébként eszük ágában sem lenne elmenni, ha a saját (és nem extrém magas) elvárásaikhoz méltó életet tudnának élni és nem csak a túlélésért folytatott küzdelemről szólnának a mindennapjaik.

(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com.)

Én és a családom is „határátkelő” szeretne lenni. Hogy mennyi időre, visszatérnénk-e, az sok mindentől függ. Például attól, hogy mennyire éreznénk ott jól magunkat, ha a gyerek felnő, hol szeretne élni...

Bocsánat, hogy ez is egy sírósra sikerült poszt lesz.

A mi történetünk is hasonló a többségéhez. Szerintem nem elég bevétel, kis lakás, jelenlegi árfolyamokon 80.000.—90.000.-Ft svájci fr.-os lakáshitel /amit még 15 évig fizetni kell/, rezsi, élelem, „luxus” költségek, mint mobiltelefon, internet, tv-díj, 20 éves, már családtag Toyota, kisiskolás gyerek, semmi megtakarítás. A lakáson is lenne mit újítgatni, szépítgetni.

Viszont van lemondás, spórolás

De ez szerintem sokaknak ismerős. Tudom, nem muszáj az internet + a telefon, de a mai világban ez nem csak a szórakozáshoz kell, ezért azokat nem mondanánk le. Én pénzügyi ügyintézőként dolgozom /13 évig kórházban pénzügyeztem, könyveltem/, a férjem kereskedelemben. Sajnos, soha nem volt olyan szerencsénk, vagy ismeretségünk, hogy belecsöppenjünk valami jól fizető állásba. És nem azért, mert nem próbálkoztunk eleget.

Amikor a férjem a kereskedésbe került, azzal biztatták, 3 év alatt szépen feltornázza majd a fizetését. Jött a válság. Fizetés maradt, vagy még kevesebb lett. Nekem egyszer sikerült a kórházból egy jobban fizető helyre kerülnöm, de ott is ¾ év múlva megszüntették a céget a válságra hivatkozva.

Utána kezdődött a rémálom. Az akkor óvodás gyerekem és a 9 – 18 h-ig dolgozó férjem /aki ráadásul össz. napi 3 órát utazik a munkahelyére és vissza/ miatt nem tudok én is 17-18 h-ig tartó munkaidőt vállalni. /Nagyszülők vagy dolgoznak, vagy 250 km-re laknak/. De ma már az a divat, hogy szinte az egész napot a munkahelyen töltsük. A „kis” gyerek miatt sehol sem akartak alkalmazni, mert sokat fogok hiányozni.

Még a könyvelő cég is ügyeskedne

A válságot kihasználva, sehol nem akarnak rendes bért fizetni. Pl. egy kis könyvelő iroda, ami nagyon közel esik a lakásunkhoz, úgy alkalmazott volna 8 órában könyvelni, hogy kevés fizetést ad, és csak 4 órás minimálbérre jelent be.

Azt hiszem, nem kell bemutatnom egy szakmabelinek, mit is jelent a bevallási, zárási időszak. Hát, nem 8 órás munkát olyankor. + felelősség, még akkor is, ha nem én írom alá a mérleget. /Szerencsére, nem minden iroda ilyen elvetemült/. Kb. 5 hónap múlva tudtam elhelyezkedni, 2,5 éve dolgozok itt.

Szeretnénk bejárni az országot

Nekünk is sajnos vannak vágyaink. Biztonságos lét, nyugdíj, amire szükségünk van megvehessük, utazhassunk. Mi nagyon szeretünk kirándulgatni, ha nincs rá keret, akár a városban lévő hegyes, völgyes, erdős túraútvonalakon is. Vagy a Dunakanyarban. De szívesen utaztunk messzebb is az országban.

Szeretjük ezt az országot, gyönyörű helyeink vannak, sokat még nem láttunk, és szeretnénk a gyerekünknek ezeket megmutatni, hiszen lenne rá igénye. Itt vannak a rokonaink, barátaink /többsége/. Igaz, sokan az ország keleti részében.

De ritkán jutunk el oda. Ők még ritkábban jönnek ide. Viszont csak a rossz híreket halljuk onnan is. Kinek szűnt meg a munkája, kit nem jelentettek be, majd fizut sem kapott a vállalkozótól, stb.

Az anyám nem tud a kevés nyugdíjából megélni. És az a szomorú, hogy segíteni sem tudunk.

Az nem segítség, ha néha küldök egy 10.000-est. Minden hónapban kellene min. kétszer, háromszor ennyit. Ezt nem tudom. Sőt, akkor a férjem szüleinek is „járna” egy kis segítség, ott is kevés a bevétel.

Amíg ebben az országban lakunk, ez kivitelezhetetlen. Ahhoz, hogy beutazzuk az országot, vagy akár Erdélyt, megint csak pénz kell.

Új szakma és nyelvtudás

Ezért gondolkozunk a külföldi munkavállaláson. A cél: Hollandia vagy Anglia . Még nem tudjuk biztosan. Új szakmát tanultam, hátha hasznosíthatom /fogászati asszisztens/, ezenkívül az angol nyelvet igyekszem jobban elsajátítani. A férjem ért a villanyszereléshez, de erről nincs bizonyítványa.

Viszont elvégzett egy targoncás tanfolyamot, kapott bizonyítványt + jogosítványt háromféle targoncához.

Dolgozott raktárakban, ahol ezt használta, aztán több évig /adott típus/ autóalkatrész raktárban.

Középszinten beszél angolul, alapszinten németül. Arra gondoltunk talán lenne esélye egyelőre raktárban targoncázni, aztán ott tanulni tovább. Ha lesz még kedve, energiája.

Azt szeretnénk tudni, szerintetek milyen esélyeink lennének a külföldi munkavállaláshoz. Nagyon köszönünk minden hozzászólást és szép napot mindenkinek.”

Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

Olvass és szólj hozzá!

Ott álltam két semmit sem érő diplomával

Hogyan (és hogyan NE) keressünk állást Ausztriában?

Luxemburg, te drága!

Élet a világ tetején

Segítség! Merre induljunk?

A szobalány és a recepciós: egy nap a hotelben

Összecsomagoltuk az életünket

Maguk sem tudják, mire vállalkoztak

Gatyában és papucsban Madridban

Magadra számíthatsz, senki másra

Képtelen lennék távkapcsolatban élni

A belfasti kaland

Közölték, hogy nem beszélek elég jól magyarul

(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com.)