Nem mindenki nyugatra megy – kezdte írását Jani haverja nevű mai szerzőnk, aki első látásra egészen különös helyen keresi a boldogulást: Albániában. Egy olyan országban, ahol (szerzőnk szerint) tejből van a tej, ahol a család szent és ahol a nyugdíjasok a nyugdíjemelés ELLEN tüntettek.

(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com.)

Rátaláltam erre a blogra, hiszen én is külföldön élek, keresem az interneten a írásokat ilyen témában. Jó, hogy mások is leírják a tapasztalataikat, nemcsak azért, mert sokat lehet belőle tanulni, hasznos információkat ad az adott országgal kapcsolatban, hanem azért is, mert látom, mások is hasonlóan éreznek, gondolkodnak, próbálkoznak.

Ki így, ki úgy, mindenki más okból, de aki megy, elmegy nyilván mindezt azért teszi, hogy éljen, megéljen, másképp éljen, mint ahogy eddig tette. Leírom én is, miért vagyok itt, ahol most élek. Európában, de mégis kicsit Európán kívül. Egy sok mindenben hasonló, de mégis nagyon más, történelmében, gondolkodásmódjában egyedülálló kicsi országban: Albániában.

Miért éppen Albánia?

Most biztosan sokan felkapják a fejüket, és azt kérdezik: Albániába? Igen, sokan ezt tették akkor is, amikor 2005-ben először fordult meg a fejemben: elmegyek Albániába, és megnézem, mi van ott? Mikor mondtam a barátaimnak, hülyének néztek és ezt mondták: „Le fognak lőni!” Nem baj, gondoltam, én akkor is utánajárok ennek az országnak.

Egy barátommal éppen Csángóföldre készültem baráti látogatásra. Szívesen eljött velem, gyakorlatilag meghívtam, hogy ne menjek egyedül. Mikor Budapesten felvettem a kocsiba, és kiértünk az M3-as autópályára, akkor mondtam csak neki: „Te, mi lenne, ha Csángóföldről nem haza mennénk, hanem tennénk egy kis kerülőt, és úgy jönnénk haza? „Merre?” - kérdezte. „Bulgárián és Görögországon keresztül Albániába, majd onnan Montenegrón és Szerbián keresztül jönnénk haza“ - válaszoltam. „Te egy állat vagy” - mondta. Majd pár másodperc csend után azt mondta: „Húha, felhívom a feleségemet.” És felhívta. És miután 4 napot töltöttünk a csángóföldi barátainknál, továbbindultunk az ismeretlenbe."

Ha érdekel a történet folytatása, sikerült-e a beilleszkedés, és ha igen, hogyan, és milyen is a hétköznapokban ez a számunkra egzotikus ország, akkor gyere át a blog új helyére (egyszerűen elég, ha erre a linkre kattintasz) és minden kiderült!