Sok-sok vita zajlott már arról itt, a blogon is, arról, hogy aki külföldre települ, melyik országot érzi otthonának. Ezek a viták néha érvekkel, néha érzelmekkel telve zajlottak. A mai posztban leginkább az ragadott meg, hogy szerzője, Betty mennyire természetesnek veszi, hogy Anglia és Magyarország is lehet az otthona, és ha belegondolunk, miért is ne? Rendszeresen jár Budapestre, mert még akad némi tanulnivalója, de közben a munkája és a magánélete már Angliához köti. Kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok minderről...

(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on, ahol már több mint 10 ezren vagyunk! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com.)

Szegény családból származom, a húszas éveim elején járok. Mindig vonzottak a külföldiek, ami ugyan furcsa lehet, de magyarázhatja, hogy a nagyapám nem teljesen magyar származású, egy barna bőrű afrohajú magyar. :) Sajnos, nem sikerült kiderítenem, mikor keveredett a család, mindenesetre hozzá hasonlóan én sem nézek ki európainak.

Érettségi után szerettem volna külföldön dolgozni, de a szüleim meggyőztek, hogy előbb diplomázzak le, a külföld megvár, amit így utólag is köszönök nekik. A diplomám megszerzéséhez nyelvvizsga kellett, nekem viszont nem volt pénzem nyelviskolákra és nem nem is voltam magolós típus egyetemi éveim alatt.

Viszont bekerültem egy csupa külföldiekből álló társaságba (főleg Afrikából vándoroltak Európába), és volt egy hosszabb kapcsolatom az egyik sráccal, így aztán az angolt is úgy tanultam meg, hogy hallgattam a beszélgetésüket. Bár sokszor nem is értettem, mit mondanak, megfigyeltem, milyen élethelyzetekben használják és én is elkezdtem használni.

Aztán az egyetem vége felé véget ért a kapcsolatom is, így aztán úgy láttam, elérkezett az én időm. Egyedül néztem utána a dolgoknak, mert édesanyám bízott abban, hogy mégsem megyek el (nagyon közel állunk egymáshoz).

Meló-buli-meló

Találtam Budapesten egy megbízható közvetítőcéget. Beteggondozásra jelentkeztem, a külföldi cég Pesten interjúztatott, majd felvettek és három hét után indultam is Angliába. (Izraelbe is mehettem volna, de Anglia biztonságosabbnak tűnt, így inkább azt választottam.)

Sokat kellett dolgozni és mivel 20-21 évesen szerettem bulizni, ezért előfordult, hogy egész nap dolgoztam (12 órát), este elmentem bulizni (imádok táncolni), majd az egész éjszakán át tartó szórakozás után alvás nélkül reggel újra belevághattam a 12 órás műszakba. Ezt akkor nem bántam, de tudtam, hogy hosszú távon ez nem mehet így.

Gyakorlatilag az első ilyen bulin megismerkedtem a mostani párommal, fél évig randiztunk, majd két éve összeköltöztünk, azóta is együtt élünk. Jövőre tervezzük az esküvőt – na, de nem akarok nagyon előreszaladni a történetemben!

A párom Afrikában nőtt fel, de angol állampolgár, tinédzserként érkezett Angliába. Nem ismerek itt magyarokat, egy dél-angliai kisvárosban lakom. A szabadidőmet a párommal töltöm, természetesen angolul (néha afrikaival kevert angolul) beszélünk egymással. A lelki társam is, annyira közel áll hozzám, hogy néha elfelejtem, hogy nem tud magyarul és magyarul szólok hozzá. :) Gondolom, ez a helyzet másoknak is ismerős, akik vegyes kapcsolatban élnek.

Sok volt nekem az a munka

Visszatérve a munkához, az első cégem pár hónap után otthagytam, mert nem bírtam tovább csinálni, szabadnapom sem volt. Félretettem annyi pénzt, hogy önálló maradhassak, de hat hónapig nem kaptam munkát, pedig több száz helyre elküldtem az önéletrajzom. Nem adtam fel, bár igaz, beteggondozásra már nem vállalkoztam volna, mert ez a munka lelkileg nagyon megviselt.

Ennek több oka is lehet, például az, hogy a beteg, akit gondoztam, egy teljesen egészséges 30 éves férfi volt, mielőtt egyik nap szerencsétlenül esett el a fürdőszobában, beverte a fejét és agyvérzést kapott. Ennek 7 éve, azóta nem tud sem beszélni, sem mozogni, csak pislogni.

Vékony nő vagyok, a beteg pedig van vagy 100 kilós, háromóránként mozgatni kellett az ágyban, hogy ne legyen felfekvése. Igaz, ezt egy speciális lepedőhuzattal csináltam, de nem volt egyszerű, le is fogytam még jobban. Miután felmondtam a cégnél, barátként még látogattam, hiszen nem vele volt a baj, csak minden szempontból sok volt nekem az a munka.

Szóval félév után kaptam egy másik állást, mint mentális betegeket fejlesztő segítő (support worker), ami egy fokkal jobb munkának számít itt, Angliában. Pár hónappal később előreléptem és jelenleg inkább adminisztrációs munkát végzek, beosztást készítek, stb.

Ne értsen félre senki, én minden szakmát tisztelek, de nekem személy szerint fontos volt, hogy jobb beosztásba kerüljek. Végzettségem szerint szociális munkás vagyok, és a szakmámban még nem sikerült elhelyezkednem, azonban remélem, a későbbiekben, ha több tapasztalatom lesz, menni fog.

Közben Pesten tanulok

A munka mellett sokat kell Budapestre utaznom (havonta pár napra megyek), mert levelező szakon végzem a szociális munkás mesterdiplomám. Sokan kérdezik tőlem, hogy miért nem itt, Angliában? Nos, a tanulás sosem árt, és a doktorim már Angliában szeretném megszerezni.

Nem gondolkozom azon, hogy mennyire fogadtak be itt, és miért nem otthon élek... Nem már ez is az otthonom, mert a párommal itt élek, és Magyarország is az, ahol a családom él.

Úgy gondolom, hogy az életben mindent meg lehet valósítani, csak nem szabad feladni. Ez a mottóm, bár tudom, sokak szerint ez közhely. Szeretnék sok országba eljutni, akár turistaként is, mert ahogyan azt már korábbi határátkelős írásokban is olvashattam, ez szélesíti a világnézetet, és sok mindent lehet tanulni a különböző kultúrákból.

Én nem azért költöztem Angliába, mert nem tudtam otthon megélni, igaz, segíteni szerettem volna a szüleimen, hogy annyival is kevesebb kiadásuk legyen, hogy engem már ne kelljen eltartaniuk.

A tervem sikerült, jól érzem magam a bőrömben – röviden ennyit az én határátlépésemről.”

Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Portugália, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

Olvass és szólj hozzá!

Todos con la Roja

Bankkáosz Írországban

De (nem) nehéz az iskolatáska...

Már alig várom, hogy otthon legyen

Ausztria – újrakezdés 50 felett

Hollandiai rémtörténetek

Lelassulni ehhez az életformához

Összespóroltam annyit, hogy elinduljak

Jó széllel francia partra

Semmi nem tartott vissza

Nekem ide vissza kell jönni

Meg kellene próbálni Brazíliát

Így lettünk hazátlanok

Egy nap egy óceánjárón

(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on, ahol már több mint 10 ezren vagyunk! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com.)