Vajon miért vágnak neki a nagyvilágnak a magyarok? Egyszerű válasz lenne az, hogy a pénzért, de az elmúlt napokban érkezett hozzászólásokból számomra az derült ki, hogy az anyagi megbecsültség csak az egyik ok – még ha fontos is.

Ami engem illet, én nem elsősorban a pénz miatt akarok nekivágni. Van állásom, nem is rossz, egész rendesen meg is tudunk élni belőle, tehát nem elsősorban az anyagi jólét motivál, hanem az, hogy nem látszik esély arra, hogy az elkövetkező években, ne adj' Isten évtizedekben értelmes, normális életet lehet itt élni, mindig előbbre és előbbre jutva. És – mint a blogindító posztban is írtam – nem akarok a Balkánon élni és nem akarom, hogy a gyerekeim ebben a mentalitásban nőjenek fel.

Ahogyan a hozzászólásokat olvastam, feltűnő volt, milyen sokan hangsúlyozzák, hogy nem csak és kizárólag a pénz motiválja őket. Mutatok pár példát:

„Nem (csak) a pénzről van szó. Sokkal inkább a mindennapokról, a tisztességről, a kiszámíthatóságról, az adott szóról, a jövőképről. Arról, hogy nekem ne attól legyen jobb, hogy másnak rosszabb. Az a röhej, hogy egyáltalán nem vagyok idealista, de a fenti dolgok Magyarországon most utópiának tűnnek, pedig máshol természetesek (pl. Svájc, Németország). Da aki most Magyarországon eszerint próbál élni, azt rögtön baleknak nézik”. (kozmopolita)

„Családos ember vagyok, egy gyönyörű szép kislánnyal aki éppen az iskolát kezdi majd. Boldog, békés családban élünk. Ennek ellenére nap mint nap szembe ütközöm azzal a fajta arroganciával, rosszindulattal, gáncsoskodással, irigységgel, amely miatt nekem is elment a kedvem ettől az országtól. Ne értsetek félre, imádom a barátaimat és büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok. Anyagilag sem panaszkodom, bár nem élünk nagy lábon. Egyszerűen az országban tapasztalható közöny és gonoszság az, amely sokszor rossz érzést okoz bennem. Biztos, hogy ez összefügg az létbizonytalansággal is, azonban nem csak ebből fakad.” (manic)

„Az átlagember pont azért megkeseredett, mert már teljesen belepte, körbevette az ellenséges légkör, a megtört és megkeseredett emberek által jelentett rossz környezet. Elgondolkodott-e bárki azon, ezért kit lehet okolni? Azon szerencsétleneket, akik belefáradtak a szélmalomharcba és rontják a morális egyensúlyt?” (Fintax82)

Nem lenne egyszerűbb itthon összefogni?

A (jogos) kérdés persze az (és ez is felmerült a hozzászólások között), hogy ha ilyen sokaknak van elege a rosszindulatból, az irigységből, akkor miért nem változik semmi? Nem lenne egyszerűbb összefogni és közösen megváltoztatni az országot, mint egyenként elmenni?

„A közösségnek az az érdeke, hogy az egyén erősödjön, mert ezáltal a közösség is erősödik. Na látod, és pont ez hiányzik Magyarországon, és pont ez az, ami a többi kelet-európaiban sokkal jobban megvan! Ti is inkább azt akarjátok, hogy maradjunk a mocsárban, és szenvedjünk Veletek? kozmopolita mondta: “…mert EGY életed van.” Kösz, de én nem maradok / jövök vissza! Én támogatom a közösséget, ha a közösség is támogat engem, de az utóbbi feltétel Mo-on nincs meg. Itt mindenki nyírja a sikeresebbeket.” (rosszarcz)

Aztán kérdés az is, amit a szocializmusban keserű viccként mondogattak egymásnak az emberek, amikor az 56-os forradalom után menekülő százezrek kerültek szóba, azaz hogy „én kalandvágyból itthon maradtam”, és ami fél évszázaddal később is kérdés maradt a jelek szerint, és amit JoelT így fogalmazott meg: „Mo-on is el lehet éldegélni, de én nem már akarok. Elegem van abból, hogy semmi sem ugy működik ahogyan kellene, és bocs, a kifejezésért, de mindenki belesz@rik az egészbe. (…) én vagyok a balek, mert elhagytam Mo-ot, sőt már olyat is hallottam, hogy megfutamodtam a problémák elől…és a könnyebb utat választottam, azzal hogy külföldre jöttem”.

Valóban a könnyebb megoldás elmenni, vagy ez csak azoknak az érve, akik (ilyen-olyan okokból) maradnak?

Az imádott Balaton partján

Végezetül szeretném smartchick kommentjét idézni, aki azt írta: „Szóval el akarok menni, hogy megbecsülésben legyen részem (anyagilag is), s hogy a hosszú távú álmaimat el tudjam kezdeni megvalósítani. Hogy egyszer majd az imádott Balatonom partján élhessek, s hogy esetleg majd itthon végezhessek valami hasznos tevékenységet – nemcsak magamért, hanem a közösségért is természetesen! De mindezt – ahogy sokan mások is megírták – ma Magyarországon képtelenség megalapozni.”

Ha van kedvetek, akkor ma beszélgethetnénk arról, hogy nem lenne-e egyszerűbb itthon változtatni, közösen, és akkor talán kevesebb ember fejében fordulna meg, hogy máshol keresse a boldogulást?

Beszélgethetünk itt, a kommentekben, vagy a lassan önálló életre kelő Facebook-oldalon, aki pedig egyiket sem szeretné, csak megtisztelne azzal, hogy megírja véleményét, saját történetét privátban, az a hataratkeloKUKAChotmail.com címre teheti meg.