A mai poszt főszereplője a fogyasztó és a szolgáltató, a nagy kérdés pedig: vajon milyen furcsa kapitalizmus van Magyarországon?

Nem könnyű belefogni a mai posztba, már csak azért sem, mert egészen elképesztő az, ami a tegnapi, első bejegyzéssel történt.

Persze az ember sejti, látja, hogy nincsen egyedül, amikor úgy érzi, indulni kell, de a rengeteg kommenten keresztül megtapasztalni ugyanezt – más dolog. (Azt pedig, amit a Like gomb mutat, nem hisszük el, a majdnem 50 ezer like alighanem félreértés lesz, mondjuk beragadt a rendszer, vagy valami hasonló...)

Egyben elgondolkodtató is, hogy egy-két kivételtől eltekintve mindenki a távozás mellett szólalt fel, és amint azt kozmopolita megjegyezte: „elsősorban azért szurkolok, hogy egyszer majd felnyissa valamilyen illetékes elvtárs(ak) szemét, és végre történjen valami a folyamat megállítására”. Annak viszont nagyon örülök, hogy a beszélgetés kulturált hangnemben folyt, őszintén szólva kicsit tartottam a trolloktól, de szerencsére a félelmeim nem igazolódtak be.

Kaptam e-mailben pár személyes történetet is, egy-két nap türelmet kérek és elkezdem majd őket kitenni. (Aki szeretne írni, az a hataratkeloKUKAChotmail.com címre tegye, várom a sztorikat!) Miként az is tervbe van véve, hogy a tegnapi kommentekből is megpróbálok majd valamilyen általános képet felrajzolni. Az mindenesetre már most látszik, hogy sokan nem elsősorban a pénz, hanem a kiszámítható, európai élet (ami messze nem csak az anyagiakat jelenti) miatt mennek el.

Ennyit arról, hogy mi lesz, ma viszont egy olyan dologról szeretnék írni, ami iszonyatosan bosszant, és szerintem jól jellemzi a magyarországi állapotokat.

Harc a szolgáltatóval

Nemrég történt, hogy elkezdett vacakolni otthon a tévé digitális doboza és az internet is. Felhívtam a szolgáltatót (a név mindegy, a jelenség a fontos), ahol visszafogott 12 percnyi zenehallgatás után jelentkezett egy hölgy. Nagyon kedvesen megfutottuk a kötelező köröket („Igen, áramtalanítottam. Nem, most nem tudom, mert nem vagyok otthon.” stb. stb.), majd közölte, hogy valamelyik délutánra tud küldeni valakit, aki megnézi. Választhattam, hogy melyik sok órás időszakban várnám őket szívrepesve. Választottam egyet, majd közöltem vele, hogy ezen belül az első félóra nem jó, mert kicsit később érek haza. Közölte, hogy nem tudja garantálni, hogy nem az első félórában jönnek.

Itt szeretném, ha megállnánk egy gondolat erejéig. Nem nagy öröm, de én ennek a cégnek éves szinten kifizetek közel negyedmillió forintot az internetre és a kábeltévére. Munkához kell, tehát nem nagyon van választási lehetőségem. Magyarországon elvileg verseny van a szolgáltatók között, elvileg válság van, és elvileg minden ügyfélért meg kellene harcolniuk. Ennek ellenére, nekem kell fenyegetőznöm a szolgáltatás lemondásával, mert nem tudják garantálni, hogy egy három órás időszakban nem az első fél órában jönnek. Végül némi nyomás hatására megállapodtunk abban, hogy ráírja a munkalapra a kérést.

Az igazi horror azonban ezután következett. Voltam ugyanis olyan merész, és közöltem vele, hogy gond van az internettel is. A válasz: ő azzal nem tud mit kezdeni (bár előtte a munkalap), hanem kapcsolja egy kollégáját, aki majd... A kollégával megfutottuk a kötelező köröket („Igen, áramtalanítottam. Nem, most nem tudom, mert nem vagyok otthon.” stb. stb.), majd közölte, hogy szerinte minden rendben van. Mondtam, hogy az lehet, csak éppen internet nincsen. Megállapodtunk, hogy a fent említett időszakban akkor megnézik azt is (de nem tudja garantálni, hogy akkor jönnek, amikor kérem, és így tovább, ebbe most nem mennék megint bele).

A megadott időpontban meg is jelent egy szimpatikus fiatalember, aki megnézte a dekódert, közölte, hogy rossz és kicserélte. Már indult volna, amikor szóltam neki, hogy az internetről ne feledkezzen meg. Az arca egy tanulmány volt: „Milyen internetről?” Majd közölte, hogy neki senki sem szólt, azt sem tudta, hogy gond van az internettel, semmi nincsen nála, úgyhogy sajnálja, de nem tudja megnézni. (Legalább rendes volt, és segített abban, hogy másnapra kijöjjön valaki, természetesen a már szokásos „mikor jöjjenek” varietészámot eljátszva.)

Mi történik Hegyeshalomnál?

Nem rabolnám tovább az időtöket, már így is túltengtem, szóval összefoglalom: iszonyatosan dühít, hogy valamilyen oknál fogva Magyarországon még nagy szolgáltató multik is elviselhetetlenné és arrogánssá válnak – egyébként ugyanazok a multik, amelyek innen 200-500-1000 kilométerre kezüket-lábukat összetörik, hogy kiszolgáljanak. Tudom, mert volt szerencsém hozzájuk külföldön is, mit mondjak, ég és föld a különbség.

Azt mondjátok meg nekem, miért van ez így? Miért törvényszerű, hogy Magyarországon alig-alig ismerik a fogyasztóközpontú kiszolgálás fogalmát, miért kell minden egyes szolgáltatóval megharcolni olyan dolgokért, amelyek egyébként természetesek kellene, hogy legyenek? És ugyanez a kérdés azoknak, akik már külföldön élnek: ott miként mennek ezek a dolgok?

A válaszok és személyes történetek jöhetnek itt kommentben, vagy a Facebook-oldalunkon, esetleg e-mailben a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!