Komolyan mondom, folyamatosan kapkodom a fejem, milyen elképesztő történetek érkeznek. Ma például Norbi írását van szerencsém közölni (ha elolvassátok, ti is megértitek, miért nevezem szerencsének), aki egy norvég olajfúrótornyon dolgozik. Nem is szeretném húzni az időt – nem mindennapi történet következik! (A képekért pedig külön köszönet!!)

(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com.)

A tanulmányok után bizony nem volt lehetőség dolgozni. Borsodban megélni nehéz, nem hogy „meglenni”. A műszaki diplomám vajmi keveset ért... vagy beállok a sorba és napi 200 km-t buszozom egy gyárba, vagy a helyi benzinkúton „kutas” leszek.

Utóbbit választottam. Hajrá 12 óra és mosolyogni! Nem is gondoltam, de 3 évet „lehúztam” a kúton, vagyis inkább gályáztam. Havi 57 ezer se több se kevesebb, többre tartottam magam.

Három év után megcsillant az a reménysugár, amiről azt hittem csak a mesékben létezett. Végre a végzettségemnek megfelelő munkában dolgozhatok. Nem is gondolkodtam a lehetőségen, nagyjából 120 km-re, egy olajfinomítóban kaptam munkát. Testhez álló feladat, igazi kihívást jelentő munka. Persze közben egy jó nagyot ugrunk az időben, hisz eltelt 5 év.

Már azt hittem innen fogok nyugdíjba menni, és lásd még sem. Egyik napon a személyzeti étkezőben láttam egy plakátot, „egy norvég olajipari cég dolgozókat toboroz.” Hm gondoltam..végzettségem megvan, gyakorlatom úgyszintén, akkor miért ne? Galád módon szabadságot kértem aznapra.. „fontos dolgom van főnök”.. Na persze, a francot! (:D)

Irány országunk fővárosa, ahhoz képest nem sokan voltak. Néhány brosúra elolvasása, és önéletrajz leadása. Nagyon kedvesek volt mindenki, közlékenyek, na de mi az a munka ugyebár? „Termelési vezetőket keresünk gáz és kőolaj kitermelő szigetekre a tengeren”.

Mondom „Mi van?” Ez volt az első reakcióm (:D)

Siker, avagy fordult a kocka!

Talán egy hónap is eltelt, mire csörög a telefonom. Éppen ebédszünet van, kollégákkal egy kis pihi munka közben. Egy kedves női hang közli velem hogy sikeres volt a pályázatom, volna-e kedvem egy személyes interjún folytatni. Mi az, hogy, persze, igen!

Természetesen az interjú sikeres volt, és beindult a kőkemény felkészülés, a szó szoros értelmében.

Persze nem eszik azt olyan forrón. Számtalan orvosi vizsgálat, fizikai alkalmasság, úszás felmérése és miegyéb. Nagyjából 3 hónap eltelt, mire kezemben volt a szerződés, és a repülőjegy. Nehéz volt itthagyni mindent, anyut, a barátokat, de talán egy szebb jövő áll előttem. Nem sokkal később irány Oslo majd az északi sarkkör avagy Bodø városa. Ott kezdtem szembesülni azzal, hogy ez a munka olyan lesz, amihez foghatót a világon nagyon kevés ember végez.

Szó szerint a világ teteje, de még annál is távolabb, Bodø várostól közel 2 órányi repülő útra van az a „kis város” ahol a gáz és olaj szigeteken dolgozó emberek élik mindennapjukat. Civilizáció nincs! A legközelebbi falucska kb. 400 km. Konténer város a köbön, „kommune Statoil”.

Irány a munka…

Míg más buszozik, vagy autózik a munkahelyére, én helikopterrel jövök és megyek. A tábor, amelyben élünk, egy nagyon jól felszerelt „kisváros”. Van itt minden, kisbolt, pub (ami egyben kávézó is), internet, közösségi helyiség és még egy nagyobb moziszoba is.

A tábornak külön kórháza van, ahol a kötözéstől kezdve nagyobb műtétekig akármit el lehet végezni. Saját mentőhelikopter állomásozik a táborban, és a közeli parti őrség is 24 órában járőrözik a területen. A tábortól 80 km távolságban fekszik az érdekes nevű „Statfjord”. Itt található 10 fúrósziget. Van, amelyik gázt, és van amelyik kőolajat termel. A legközelebbi fúrósziget 90 km-re van a szárazföldtől, a legtávolabbi pedig 300-ra.

Ébredés hajnali 4 órakor. Felkészülök a napra. Irány a meeting terem, némi eligazítás. Termelésvezetőként az én feladatom irányítani a két blokkból az egyikben a folyamatos fúrást és kitermelést. Egy műszakban 100-120 emberért felelek. Miután a meeting kipipálva, gyerünk a helikopterre.

30 férőhelyes Sikorsky helikopterek érkeznek, mi talpig védőruhában, a hátizsákban az ellátmánnyal. Speciális thermoruhában vagyunk, nagyon hideg a tenger, ha vízbe kerülsz 10 mp és meghaltál. Itt még júliusban sincs 15 foknál melegebb.

Nagyjából 50 perc utazás után megérkezünk a szigetre, ez „csak” 140 km-re van a szárazföldtől. Gyors eszmecsere az éjszakai műszakkal és aztán hajrá! Elfoglalom a nagyjából 3 m2-es „controll room-ot” és csapjunk a lecsóba! (Igen, a képen én vagyok látható.)

Felzúgnak a fúróberendezések, az utánégető erős morajlása tölti meg a területet. Ennek a segítségével égetjük el a fúrás közben keletkezett felesleges gázokat. Az utánégető legmagasabb pontja kb. 50-60 m, tetején állandó lángcsóva. Ha minden kijelző zöld, akkor rendben mennek a dolgok, ha piros, na, olyan nem lehet!

A nap, amely átértékelte az életem

Immáron 5 éve dolgoztam termelésvezetőként, amikor délelőtt 9 előtt néhány perccel megszólalt egy sípoló hang. Üzemzavar lépett fel, abban a percben csörgött a telefon is: „súlyosan megsérült egy kolléga”. Persze rögtön nem rohanhatunk, megvan a forgatókönyv, bármennyire is segítene az ember. Vészleállítás és legkésőbb 5perc múlva rohanhatok segíteni. Ez az 5perc örökkévalóságnak tűnt.. a gépek leálltak, soha nem hallott csend fogta el a 48 ezer tonnás fúrószigetet. Felkaptam az irodában lévő defibrillátort és rohantam.

A szigeten dolgozó valamennyi dolgozó kap egészségügyi alapkiképzést, azonban a termelésvezetők ennél magasabb szintűt kapnak. Mi kezelhetjük a defibrillátort, illetve nekünk van jogosultságunk néhány életmentő beavatkozás elvégzésére is. A baleset helyszínére érve szembesültem azzal, hogy egy illesztés nem bírta a túlnyomást, emiatt lerepült a szorító bilincs, amely fejen talált egy pont ott lévő kollégát. Beindult a riadólánc, riasztották a táborban állomásozó mentőhelikoptert is, de még teljes sebesség mellett is 30 perc, mire ide ér.

Én megkezdtem az életben tartást, sohasem próbáltam ki még élesben az ilyen jellegű tudásom. Próbáltam életben tartani egy nyílt koponya sérültet. Minden igyekezetem ellenére a srác elhunyt, a kezeim közt. Közben megérkezett a mentőhelikopter az orvosokkal, végig „szorongattam” és beszéltem hozzá... hátha felébred és ez csak egy vicc. Sajnos nem, igenis valóság volt.

Ahogy a színházban „a shownak folytatódnia kell”, úgy itt is a munkának. Nincs az a tragédia, és emberi élet, amely megállíthatja a világot folyton mozgásban tartó fekete arany kitermelését.

Az eset után 2 hét „kényszer” pihenőt kaptam, és számtalan pszichológusi beszélgetést. Ez az egész rádöbbentett arra, hogy mindennap, minden perce ajándék. Életünket céltudatosan éljük, hisz a mi szakmánkban csak akkor biztos a helyed, ha már rajta ülsz.

Bodø-i hétköznapok

Két hónap munka után jár egy hónap pihenő. Ha nem dolgozom, és persze letelt a 2 hónapos munkaidő, a mindennapjaimat Bodø-ban élem. A keresztfiammal itt bérelünk egy 2 szobás, nagy nappalis, teraszos apartmant. Őt szintén én hoztam ki, nagyjából egy éve. Bodø csodálatos város, hegyek, fjordok és persze a tenger veszi körül. Nordland tartomány „fővárosa”, így pénzügyi, kulturális és oktatási központ is egyben.

A mindennapi árak az itteni magas színvonalhoz vannak igazítva. De ha figyelembe veszem az otthoni elszállt árakat, igazából nem sokkal magasabbak. Nem akarom elszomorítani az autós olvasókat, de a benzin az bizony jóval olcsóbb. Az itt eltöltött évek alatt egyértelművé vált számomra, hiába a korszerű tömegközlekedés, Norvégia e részén nem szokatlan a családonkénti 2-3 autó sem. Én 2 éve vásároltam egy Volvót. Míg otthon prémium autó, itt igazi népautó, persze jóval olcsóbban.

Jöjjön a fekete leves!

Azt hiszem, nem lesznek meglepőek az itteni fizetések. Bodø-ban egy szupermarket pénztárosa 4000 euró feletti összeget „visz haza”. Persze a fizetőeszköz a norvég korona, de mindenki euróban számol. Az irodai és adminisztratív munkákban 5-6 ezer eurótól indulnak a keresetek. A norvég minimálbér jelenleg 3800 euró. Az országban van bőven jól fizető szakma, azonban az olaj és gáz ipar évtizedek óta benne van a Top3-ban.

Egy fúrószigeten dolgozó, termelésben résztvevő munkás megfelelő végzettséggel és tapasztalattal évi akár 230 ezer eurót is kereshet. Igen, ennyit! Persze a keresetek attól is függnek, mióta dolgozol a cégnél, és mennyi ideje. Egy 8-12 éve a cégnél dolgozó termelésvezető bére évente 300-380 ezer euró.

Persze ezek alapbérek, erre jön a műszak és veszélyességi pótlék. Illetve a magas szintű és ingyenes céges egészségügyi ellátás, valamint a törvényileg járó szabadságon kívül további 40 nap fizetett szabadság.

Hajléktalan nincs, árubőség van

A városban nagyon erős a szociális háló. Korszerű kórház van, amely gyógyító és megelőző tevékenységét egyszerre folytatja. A hajléktalan ismeretlen fogalom errefelé, Bodø és az agglomeráció munkanélküli mutatója kevesebb, mint 3 százalék.

Egész évben árubőség van, a közeli tenger miatt a norvég lazac és pisztráng fillérekből beszerezhető. Egy átlagos keresetből minden gond nélkül meglehet élni, sőt ezen felül még egy autó fent tartása sem nagy probléma.

A közbiztonság jeles! A norvég nagyon higgadt nép, és rendkívül nyugodt. Az utcai szemetelést illik kerülni, magas bírság jár érte. Csodálatos környezet, igazi óceáni klíma. Télen mínusz 2-3 fok, még nyáron maximum 17 fok a hőmérséklet. Nem a napimádók paradicsoma. Kis városhoz képest nagyon sok világmárka képviselteti magát, tehát a divatimádóknak sem rossz választás.

A városban kisszámú, de annál aktívabb magyar „kolónia” él, így magyarként senki sem marad magára itt Bodø-ban.

Jövő, tervek, karrier

Még mindig az a célom hogy az otthon maradt családom egy részét ide hozzam. Édesanyám majd' 60 évesen, több mint 40 év munkaviszonnyal még mindig kénytelen dolgozni és ezen a jövőben változtatni szeretnék. Egy éve a keresztfiam hoztam ki ide „új életet” kezdeni. Sikeresen beilleszkedett és éli a 20 évesek csodás világát. Na de nem csak a 20 éveseké Norvégia. Sosem késő itt új életet kezdeni. Szinte mindenki ért angolul, a norvég nyelv alapjait pedig könnyen meglehet tanulni.

Ami a karrieremet illeti, júliustól egy minden eddiginél nagyobb fúrószigeten kezdek dolgozni. A „statG” nevű sziget, 80 ezer tonnás, és félezer km-re a szárazföldtől kezdi meg újonnan a termelést. Több mint 400 kollégával fogok 2 hónapig a tengeren élni. Ez bizony új kihívást és új lehetőségeket jelentő munka lesz, nagyon remélem, hogy állni fogom a sarat.”

Huhh, mit is mondhatnék egy ilyen poszt után: biztos vagyok benne!

Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

Olvass és szólj hozzá!

Segítség! Merre induljunk?

A szobalány és a recepciós: egy nap a hotelben

Összecsomagoltuk az életünket

Maguk sem tudják, mire vállalkoztak

Gatyában és papucsban Madridban

Magadra számíthatsz, senki másra

Képtelen lennék távkapcsolatban élni

A belfasti kaland

Közölték, hogy nem beszélek elég jól magyarul

Párhuzamos történet, avagy a nyelvet nem szabad feladni

Az örök napsütés városa

Totális diktatúra a munkahelyen

Mit tudnak rólunk külföldön?

(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com.)