Ha tegnap voltak, akiknek nem nyerte el a tetszését a Luxemburgról szóló poszt, akkor most tessék kapaszkodni, mert a másik irányba vesszük az utat, nekiindulunk Romániának és meg sem állunk Bukarestig. András vezet bennünket (a képekért pedig rajta keresztül hálás köszönet Pénzes Tímeának). Na, induljunk!

(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com.)

Talán nem is lehet véletlen, hogy Bukarestről még mindig nem írt senki a Határátkelőn. Pedig Bukarest jó hely. Nagyon. Leszámítva a kutyákat... :)

2010 nyarán, több mint 10 darab egyhetes bukaresti céges úttal a hátam mögött úgy döntöttünk a főnökeimmel, hogy akkor én most kiköltözöm. Nem féltem a gondolattól, ismertem már eléggé a várost, elegem volt Budapestből, a barátaim már mind megházasodtak, így az útravalónak a szupernagyfőnöktől kapott „szedj össze valami jó román kislányt, aki mos rád, és **** meg rendesen” egészen hiteles jövőképnek tűnt (a cikk szerzője természetesen a monogámia és a szűretlen búzasör híve).

Meg kell hagyni, hogy azért az első üzleti utam előtt nekem is voltak kétségeim. Sok jót nem hallottam Romániáról, mindannyian biztosan találkoztunk már Romániát, illetve a románokat minősítő viccekkel; ezek fényében indultam ki először én is.

Be kell vallanom, hogy nem is csalódtam az első alkalommal; az ötcsillagos szállodától nem messze 6-7 éves gyerekek cipelték a hátaikon a nagy, csíkos táskáikat, a cigi lógott a szájukban, közben pedig kóbor kutyák mászkáltak mindenféle. Az este folyamán egyszer tettem meg 10 métert autón kívül; ekkor egy még az előzőeknél is kisebb gyerek jött oda hozzám a „Give me euro” kéréssel. Na ja, nem volt valami bizalomgerjesztő a történet.

Az utak jellege azonban ezt követően azonban egyre változatosabb lett, pár alkalommal később már két hétre mentem ki, ekkor már apartmanban laktam, ki mertem menni az utcára (és addigra azt is megtudtam, hogy a bűnözés eléggé elenyésző, így a félelmem egyedüli tárgyává a kutyák váltak).

Autós kalandok

Kiköltözés: egy 2010 nyári reggel egy másik kollégámmal, illetve az ő feleségével vágtunk neki a nagy útnak. Az út nagyon szép, a Transfogarasan, a vidéki és hegyi táj az az igazi kötelező látnivaló.

Egy-két érdekes kalandban is részünk volt, például amikor az egyik kollégánk autóját vittük Marosvásárhelyre.

Az autónkkal haladva egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy az autópályán (!) feltorlódott egy kisebb sor és a legelöl álló autó mindig áll egy kis ideig egy helyben, majd továbbhalad, ekkor pedig a következő autó követi a példáját. Semmi másról nem volt szó, csak annyiról, hogy egy jópofa barnamedve odaült az autópálya szélére. Azóta nem vágyom hegyi sátrazós kirándulásra. :)

Közlekedés

Igyekeztem pontokba szedni a tapasztalataim.

Közlekedés 1 (TÖMEGKÖZLEKEDJÜNK!): van a városnak 4 metróvonala. És épül az ötödik. A város szíve a kék vonalon van: a Piata Unirii – Universitate – Piata Romana – Piata Victoriei szakaszon. Az Unirii egy hatalmas tér, lényegében minden más járműre, metróra az összeköttetés itt van, itt mindenre át lehet szállni és van Carrefour (ez a helyi bevásárlóközpont).

A villamosoknak, buszoknak, metróknak egy közös tulajdonsága van: mindegyik többek között ugyanazzal a chipes kártyával megy, amit a metrómegállókban, illetve a város sok pontján fel lehet tölteni. És igen: beléptető-kártyás rendszer van a metrón. És még egy: a 30 napra vagy 62 utazásra jogosító bérlet ára 1800 forint. Végül: minden metrószerelvényen van 3 biztosítási őr. Ne számoljunk utána és ne hasonlítsuk össze a magyar helyzettel. Csak felidegesítjük magunkat. (A képen az 5-ös metró építkezése látható...)

A vonat az már egy macerásabb történet. Nem drága, viszont lassú (egy kis off-topik: nagyjából olyan érzés volt 4 óra alatt 140 kilométert menni, mint amikor tavaly Julcsi barátnőmmel 26 óra alatt jutottunk ki Görögország Sarti nevű városába busszal. A végén már a jóistenhez fohászkodtunk, hogy ad1) mondja azt a mókamester ember – volt ilyen is a buszon – hogy mind a 15 évadot megnéztük a Fábry-showderből és nincsen több, ad2) mondja ugyanezt a Kevin Costner filmekről).

Közlekedés 2 (VEZESSÜNK AUTÓT!): a románok jó déli módjára vezetnek. Dudálnak, kiabálnak, embertársaikat válogatott szavakkal küldik el a halálba. Nagyon bátran vezetnek, hihetetlen kis helyeken is elférnek. Nem ajánlom senkinek. :)

Közlekedés 3: (TAXIZZUNK!): A taxizásra kint rá tud kapni az ember. Egyszerűen azért, mert nagyon olcsó: a város két széle közötti út nagyjából 1000 forintnak megfelelő lejből kijön (1 km ára 1.4 lei, nagyjából 100 forint, és alapvetően nem verik át az embert. Alapvetően. :)

A folyamat a jellemző típushibákkal:

* válasszuk ki magunknak egy szimpatikus vezetőt: ne üljünk be fiatal srácokhoz (szinte biztos, hogy át leszünk verve)

* figyeljük mindig a taxiórát, és ha azt látjuk, hogy 200 méter után már 3-4 lejnél járunk, akkor sürgősen jelezzük panaszunkat a vezetőnek

* kezdjük el neki vázolni tetszőleges nyelven a problémánkat (ha ez a nyelv nem a román, akkor garantáltan nem kapunk választ)

* jelezzük, hogy ki akarunk szállni a kocsiból

* szálljunk ki (esetleg fizessünk)

Kutyák

Sajnos még mindig elég sok kóbor kutya van Bukarest utcáin. Alapvetően nem kedvelem őket, és ezt bizony megérzik, megugatják a tapasztalatlan panelprolit. Csak egy kis abszurdisztán: van külön kutyatámadásokra szakosodott sürgősségi sebészet. És sajnos kereslet is rá (bár ahogy elnéztem: az elmúlt 1-1,5 évben jelentősen csökkent a kóbor kutyák száma, illetve azért arra ügyel a város vezetése, hogy a belvárosban egyáltalán ne legyenek).

Óváros

Ha bárki valaha is Bukarestbe látogat, akkor mindenképpen keresse fel az óvárost, a Lipscani-t. Ez igazából szétdózerolt és nem szétdózerolt házak tömkelege, állandóan fel van túrva, viszont van összesen kb. 200 étterem, pub, illetve szórakozóhely.

Tavasztól ősz végéig olyan, mint a Sziget, az emberek az utcán, sörrel a kezükben ülnek a földön, ülnek a bárokban, cigiznek (kint mindenhol lehet), beszélgetnek, jól érzik magukat. Hétfő este 11 felé simán megeshet velünk, hogy nem tudunk leülni két barátunkkal, mert nincsen hely. És nem turistákkal vannak tele a bárok, hanem románokkal.

Persze az egész nem más, mint egy partikomplexum végtelen topmodellel. Lévén a románok mind topmodellek. Vagy legalábbis metroszexuálisok. Mindenki vékony, BOSS-ban, Armani-ban, Gucciban jár és mindenkinek iPhone-ja van.

Az meg végképp ne tegyen majd be a törékeny idegrendszerünknek, hogy Porschékkal, Hummerekkel, Audikkal és BMW-vel lesz tele az egész város. Keletiesen széthúzó társadalom ez: van egy nagyon gazdag felső tízezer, akik világosan a 40 órás munkahétre kapott fizetésükből vesznek 40 millás kocsikat, miközben a népesség megdöbbentően nagy százaléka havi 300-400 euróból él.

Albérlet

Az épületekről szintén érdemes megemlékeznünk: a Ceaușescu idejében épült monstrumoktól eláll az ember lélegzete (a Parlament épülete például a világ 3. legnagyobb parlamenti épülete). Az összképet úgy lehet megfogni, hogy van egy súlyosan ízléstelen halmazunk teljesen modern épületekkel, századfordulón épült házakkal, amelyek túlélték a Ceaușescu-i pusztítást, végül az előző két kategórián felül törmelékek. És valahogy mégis otthonos (persze lehet, hogy csak egy ilyen érzéketlen lelkületű budapesti vadembernek, amilyen én is vagyok, aki már öklendezik Budapest szépségétől). :)

Szórakozási lehetőségek

A románok a bulizással nem viccelnek. Ahogyan fentebb már írtam: kijárnak, táncolnak, vacsoráznak. Szórakozóhelyből Dunát lehet rekeszteni, a belvárosban nagyjából minden sarkon van egy klub, kávézó, alternatív színház.

Családosoknak, nyugalomra vágyóknak, bárkinek: érdemes felkeresni a Terasa Veronát (a Carturesti könyvesbolt mögött találjuk meg, talán a leghangulatosabb nyitott terasz Bukarestben), lelkes alternatív fiataloknak a Control Club-ot: idejárnak a legmenőbb fiatalok, akik alternatív indie, garage és elektronikus zenére táncolnak egész este; a rockzene kedvelőinek a Club A-t, ahol szinte minden este koncert van; a nagyszabású élmények kedvelőinek: a Boát és a Le Gagát.

A Le Gaga szintén oda fog verni a törékeny idegrendszerünknek; belépünk egy ajtón, amihez egy nagyjából 5 méterszer 5 méter területű bodega tartozik. Ezután azonban egy kisebb séta után megérkezünk a focipálya méretű tánctérre, ahol több ezer barátunkkal táncolhatunk egész este.

Végezetül pedig: ha színházra, felolvasóestre vágyunk, akkor irány a Green Hours. Itt egyszer együtt boroztam Maia Morgensternnel. Vicces asszony.

Éttermek

Nagyon sokfélét és nagyon jókat lehet enni. Érdekes módon nem annyira jellemzőek a keleti éttermek (például indiai, kínai étteremből nincsen túl sok, és ha vannak is, akkor sem autentikusak, ráadásul elég drágák).

Nagyon megy viszont az olasz ízvilág, minden második helyet a Trattoria névvel látnak el (ami olaszul jelenti az éttermet), úgyhogy ha valaki pizzázna, salátázna, tésztázna, akkor ő garantáltan megtalálja az igényeire szabott helyet. Nagyon finom süteményekbe is belefuthatunk úton-útfélen. És mindenképpen kóstoljuk meg a helyi gyrost, a shaormát.

Végezetül pedig: ha már nagyon sok szűretlen Holstent (Holsten nefiltrat) legurult a torkunkon már és nagyon unjuk a Lipscani-t, akkor irány a tengerpart. Érdemes elmenni Vama Veche-re.

Összességében egy nagyon élhető, mozgékony város Bukarest a maga szépségével. Néha ilyen is kell.”

Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

Olvass és szólj hozzá!

Kicsi és baromi unalmas

Úgy döntöttem, kockáztatok

Nem kevésbé vagyok magyar, mint izraeli

Londoni kalandok hat lépésben

Egyedül dönteni egy ismeretlen országban

Rabszolgaélet volt, de kellett a pénz

Ott álltam pénz és állás nélkül, elváltan

Félünk kiállni a jogainkért

Visszatérnek a tehetséges magyarok?

Belefásultam, összepakoltam

Nem vagyok kormánymegbízott, csak szeretem a hazám

Utána kezdődött a rémálom

Ott álltam két semmit sem érő diplomával

(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com.)