A mai történet sem nélkülözi a tanulságokat, de ezeket maga a szerző, Madame Riviera vonja le, ami valószínűleg a legjobb verzió mind közül. A történet csodaként indul: Cannes, gyors munkalehetőség, pálmafák, boldog idősek, aztán...

(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com.)

"Az én történetem azért nem szokványos, mert elég későn vágtam neki az idegennek, 46 évesen, ráadásul egy kiskamasszal és egy kutyával, egyedül. Igaz, első körben nem sikerült, de az a cél, hogy visszajussunk egy éven belül. Rengeteg tapasztalattal gazdagon, és kicsit elkeseredve jöttünk haza, de nem adom fel!

Tavaly május elejétől dolgoztam egy szezon erejéig Cannes-ban, hostesse-serveuse-ként egy plage-on. Baromi nagy szerencsém volt! Nem nagyon volt ebben a szakmában tapasztalatom, az eredeti szakmámban nem is álmodtam, hogy sikerül elhelyezkednem. Ráadásul nem vagyok már ugye mai csirke:-) A nyelvvel nem volt túl nagy gond, annak idején (bár jó régen, 20 évvel ezelőtt) egy évet baby-szitterkedtem Párizsban, és nyelvet tanultam.

A történet úgy kezdődik, hogy amikor kimentem egy hosszú hétvégére "körülnézni", és végigjártam személyesen az összes tengerparti éttermet a CV-mel és egy optimista mosollyal, harmadik nap az egyik helyen a tulaj felkapta a fejét, amikor meghallotta, hogy magyar vagyok.

Azonnal leültetett kávézni és beszélgetni. Kiderült, hogy a volt felesége magyar:-)) Másnap már kezdeni kellett, hiszen nemsokára kezdődött a Filmfesztivál, ha nem lett volna itthon a gyerekem, meg a kutyám, és nem utolsó sorban, a munkahelyem.

Túl gyorsan sikerült

Jaj, jaj! Én csak körülnézni jöttem, felmérni a terepet, akad-e munka, (ha szezonális is, kezdetnek) egy magamfajtának. Nem is álmodtam volna, hogy ilyen gyorsan sikerülhet... túl gyorsan hullott az ölembe a lehetőség. Fél napot tépelődtem, többre nem volt időm.

Na, azt a szervezkedést Skype-on, emailben és telefonon, amit lerendeztem..., nem volt kis mutatvány. Otthon mindenki őrültnek, de legalábbis felelőtlennek titulált. Igazuk volt, részben, de én annyira vágytam ide mindig! ..és bátraké a szerencse!

A tenger, a pálmafák, a napsütés, a sirályok rikoltozása, a sós szellő, az emberek életszeretete, ahogy és amiket esznek- isznak (mindig is odáig voltam a francia gasztronómiáért, a péksüteményeikért), hogy az ebédszünet szent és sérthetetlen.

Itt láttam életemben először boldognak és felszabadultnak a kis öregeket kézen fogva sétálni, vagy biciklizni, görkorizni vagy elegánsan ücsörögni egy kávéházban. Egyszer szemtanúja voltam, ahogy egy erkélyen egy idős pár, olyan 80 körül lehettek, hangosan hahotázva hajlong el az őket szinte megrohamozó, alacsonyan repülő sirályok elől. Olyan felszabadultak voltak, mint két kamasz gyerek. Most is mosolyognom kell, ha felidézem.

Egy régi álom vált valóra

Imádom a nyelv dallamát, a déli temperamentumot, azt a szívélyességet, ahogy kiszolgálnak egy boltban, vagy egyáltalán, ahogy egymással érintkeznek az emberek. Ha felszállnak köszönnek,ha leszállnak a buszról elköszönnek a sofőrtől. (Jó persze, ez itt vidék, kisváros, ahol éltünk, de ez nagyon tetszett a fiamnak is például.)

Egyszóval régi-régi dédelgetett álmom volt itt élni. Arról nem beszélve, hogy otthon, bár nem panaszkodom, azért éltem, hogy dolgozhassak, és nem fordítva (hogy idézzem én is ezt a sokat emlegetett mondatot). Szerettem volna a gyerekemnek jobb jövőt, vagy legalább nyelvtudást biztosítani, magamnak meg egy élhetőbb, kiszámíthatóbb életet.

Visszakanyarodva a történet elejére: A főnökkel abban maradtunk, hogy 3 hét múlva, a Fesztivál után, ami nagy forgalmat jelent a vendéglátásban, elenged egy hétre. Hét nap volt a próbaidő. Megvolt az 5 hónapos munkaszerződésem. Három hét múlva hazarepültem, összepakoltam szó szerint az egész életemet, felmondtam a munkahelyemen, begyömöszöltem a 13 éves fiamat, a két éve örökbefogadott, imádott kutyánkat egy 21 éves kis autóba és röpke 16 óra alatt kiértünk. Hú!

Gyerekkel nem egyszerű

Egy ismerősnél lakhattunk az elején. De a lakásmizéria eléggé megviselt, és váratlanul ért, hogy határozatlan idejű munkaszerződés nélkül szinte lehetetlen bérelni, arról nem is beszélve, hogy az igazolt fizetésednek háromszor akkorának kell lennie, mint a bérleti díj.

Most nem részletezem tovább, milyen egy kiskamasszal, akinek rettenetes honvágya van, és nincs időd ápolni a lelkét, mert folyton dolgozol. A szabadnapok ügyintézéssel teltek, meg helyismereti felfedezőtúrákkal. Hova melyik busszal, vonattal, lehet eljutni, melyik hivatal hol található, bank, biztosító, boltok, munkaügyi hivatal, CAF(családügyi hivatal), iskolakeresés, satöbbi.

Szerencsére a gyerekem bejöhetett velem a munkahelyemre, és amíg én futkostam a vendégek körül, ő addig strandolgatott. Sőt, az egyik törzsvendégünk, egy nyugdíjas tanárnő rendszeresen foglalkozott vele, tanítgatta. Ez is mind mázli volt.

Mint egy Rejtő-regény

A munkáról csak annyit, hogy kőkemény volt. Iszonyú fáradt voltam a szezon végére és fájtak a lábaim. De nemcsak fizikailag tikkadtam ki. Az egész történet, a bizonytalanság a lakhatás körül, a mi lesz holnap, hogy oldom meg a helyzetet, hogy az mindannyiunknak jó legyen meg volt spékelve egy Rejtő Jenős hangulatú, néha komikus, néha tragikus, szürreális káosszal ezen a plage-on.

A főnökömről kiderült, hogy bár jóindulatú, fogalma sincs a vendéglátásról és a munka szervezéséről. Ebből kifolyólag óriási botrányok voltak nap, mint nap. A szakácsnő üvöltözött a kollégámmal, a kollégám a kisegítővel, a főnök mindenkivel.

Először a mediterrán vérmérsékletre gyanakodtam, nem is mindig értettem pontosan miről van szó, de aztán gyanús lett, hogy fejétől bűzlik a hal. Ebben a hangulatban és iszonyú pörgésben telt el az 5 hónap.

Az iskola

Augusztusban beírattam a gyereket egy vitorlás és szörf táborba, ahová becsületére legyen mondva, egyedül járt minden nap vonattal. Nem egy elveszett darab!:-) Aztán kezdődött a suli. Számomra új, de nagyon gyerekbarát rendszerbe kerültünk. Sok hasonló külföldről frissen érkezett gyerekből állítottak össze egy osztályt, és kizárólag (napi 4-5 órában) franciát tanultak, 1-2 matek órával tarkítva, de ott is az alapfogalmakra koncentrálva.

Aztán, mivel mindenki más szinten volt eredetileg is, meg egyéni képességek alapján, fokozatosan integrálták őket a saját korcsoportjuknak megfelelő osztályba. Volt, aki már három hónap után tovább léphetett.

Októberben bezárt a Plage, mint az összes többi, Cannes-ban. Kimerülten, de elégedetten az eddig elértekkel készültem a továbbiakra. Októberben hazalátogattunk (fél év után). Megint kocsival, kutyával oda-vissza. Elég fárasztó út, de odafelé hajtott a család és a barátok viszontlátásának öröme, visszafelé pedig a remény, a szerencsésen induló új életünk folytatása.

Mint egy megvert hadsereg

Sajnos nem így sikerült. A Cote d’Azur nagy hátránya, hogy főleg szezonális munkát lehet találni. Nekem vágyam volt egy állandó munkaszerződés, de valami olyan területen, amit legalább időbeosztásban jobban össze tudtam volna hangolni a gyerekem igényeivel.

Hibásnak érzem magam, leeresztettem. Volt egy-két próbálkozásom, ötletem mini vállalkozások beindításához, de pénzem rá nem elég. Sőt, elkezdtem pánikolni, mi lesz, ha elfogy minden tartalék. Húztam az időt, hiszen a gyerek épp kezdett belejönni a nyelvbe, barátkozni, programozni a többiekkel.

Ráébredtem, hogy kell egy eladható szakma számomra, ha nem akarok folyton tavasztól őszig pincérkedni, és persze kell a PÉNZ. Rettenetes álmatlan éjszakák után úgy döntöttem, hogy hazajövünk. Így legalább befejezheti ezt a tanévet a fiam az itthoni iskolájában, és bár vizsgáznia kell minden tantárgyból, nem veszíti el ezt az évet.

Nagyon rossz érzés volt hazakényszerülni, mint egy megvert hadsereg. Azóta sem térek magamhoz. Hogy történhetett mindez? Elkezdtem egy tanfolyamot. Mivel gyerekkorom egyik álma volt, hogy állatorvos legyek, de nem sikerült, kitaláltam, hogy kutyakozmetikus leszek. Így, most, 47 évesen. Az eredeti szakmámba nem szeretnék visszamenni, abból elég volt egy életre.

Itt tartunk most. Egy éven belül viszont szeretném újra megpróbálni, akkor már egy szakmával a kezemben, és egy kis pénzzel a zsebemben, amit nem lesz egyszerű előállítani, de muszáj. Csak az a kérdés: a fiamnak lesz -e kedve újra elhagyni a barátait...”

Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

Olvass és szólj hozzá!

Már az ételek megvásárlása is gondot okoz

Bukarest, kóbor kutyák és topmodellek

Kicsi és baromi unalmas

Úgy döntöttem, kockáztatok

Nem kevésbé vagyok magyar, mint izraeli

Londoni kalandok hat lépésben

Egyedül dönteni egy ismeretlen országban

Rabszolgaélet volt, de kellett a pénz

Ott álltam pénz és állás nélkül, elváltan

Félünk kiállni a jogainkért

Visszatérnek a tehetséges magyarok?

Belefásultam, összepakoltam

Nem vagyok kormánymegbízott, csak szeretem a hazám

Utána kezdődött a rémálom