Egy minapi levélben Géza saját történetén keresztül egy érdekes problémát vetett fel, amire őszintén szólva nem nagyon tudom a választ. Hátha majd ti tudjátok!

 

Géza kérdése az volt: mit tehetnek azok, akik szívesen elindulnának, de valamilyen ok miatt (például egészségügyi probléma) nem tudnak.

(Mielőtt belevágnánk, hadd emlékeztesselek titeket, hogy az egyik posztban elkezdtük közösen összegyűjteni a külföldi megélhetési költségeket. Ha valakinek van kedve és még nem tette meg, az ide kattintva leírhatja tapasztalatait!)

Idegenvezetői és valutapénztárosi végzettségem van, utóbbi szakmában dolgozom két éve, a minimálbérnél csak nagyon kevéssel kapok többet. Örülnöm kell, hogy itt megtűrik, hogy kéthavonta mennem kell orvosi vizsgálatokra. Ahogy az ország gazdasági helyzete kinéz, az is nagy kérdés, hogy mikor dobnak ki az utcára és vesznek fel helyettem egy egészséges embert?!

Nagyon szívesen nekivágnék, mert ez az ország egyre élhetetlenebb, de mivel szívbeteg vagyok és rendszeresen orvosi vizsgálatra kell járnom, szinte reménytelen a kiköltözés. A másik nagy probléma, hogy a betegségemből adódóan nem tudok fizikai munkát végezni, márpedig egyik végzettségem sem nevezhető hiányszakmának, így elvben nem marad más, csak a fizikai munka.

Sajnos diplomám nincs, de így közel a 35-höz sajnos anyagilag nem engedhetem meg magamnak egy használható diploma megszerzését, ami ugye minimum 4 év lenne, az pedig sok, időben is, anyagilag meg végképp.

Szóval kérdem én: "velünk" mi lesz? Mi lesz azokkal, akik mennének külföldre, de nincs rá remény, hogy megtegyük? Van-e esélye egy hozzám hasonló állapotú és kvalitású embernek külföldön munkát találni?”

Eddig tartott Géza levele. A magam részéről az idegenvezetői szakmát nem tartom teljesen reménytelennek. Nagyon kíváncsi lennék, valakinek van-e olyan ötlete, amely segíthet Gézán (és esetleg kiindulópontot adhat a sorstársainak).

Hozzászólásotokat, véleményeteket (és ha szívesen megosztanátok, saját történeteteket is) várom itt, a kommentekben, vagy a Facebook-oldalon. Aki pedig megtisztel azzal, hogy megírja véleményét, saját történetét privátban, az a hataratkeloKUKAChotmail.com címre teheti meg.

Olvasd el a legérdekesebb posztokat és szólj hozzá!

Miért megyek el?

Hat ok, amiért maradni kell

Választunk egy országot magunknak

Nem volt vesztenivalóm

Kihasználtak, megaláztak

Elindulni, de mennyiből? - gyakorlati tanácsok

Nem bántuk meg, de nagyon nehéz

Ügyintézés indulás előtt

Itt érzem jól magam

Ötvenévesen világgá menni

Menjek vagy maradjak?