A cím ellenére egy nagyon pozitív történet jut így hétindítóra, méghozzá Írországból és Angliából. Azt hiszem, számomra az a legnagyobb tanulság, hogy mindig fel lehet és kell állni – mert a jelek szerint Dennisthemenace és családja sok nehézség után megtalálta a számítását. (A kép természetesen csak illusztráció...)

(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com. Apropó: mindenkinek válaszolok, egy kis türelmet kérek, birkózom a levélcunamival...!)

2004 Karácsonyát írtuk, mikor egy volt iskolatársammal találkoztam. Kinn dolgozott egy észak-írországi bútorraktárban, két másik magyarral egyetemben. Kérdeztem, lenne valami munka nekem is? Utánanéz ígérte, majd március elején felhív, ilyenkor halott minden, nehéz munkát találni...

Ahogy ígérte, fel is hívott és munkát ajánlott egy építési vállalatnál. Mindhárman ott voltak akkor, ugyanis a bútoros cégnél leépítés miatt véget ért a munkájuk.. Még néhányszor telefonon pontosítottunk, míg 2005 májusában, egy szombat reggel felszállt velem és egy hozzám csapódott másik sráccal az Aer Lingus dublini járata Swechatról...

Dublin felett be volt borulva az ég és esett rendesen, mikor leszálltunk: a Vodafone pultjánál - ahogy ígérte - ott várt minket a srác egy eszméletlen mód leélt Transittal, ami a cégé volt, megengedték neki, hogy felszedjen minket Dublinból.

Eldugott falu, belfasti tatarozás

Két órás utazás után eljutottunk egy eldugott faluba északon, ahol egy kifogástalanul berendezett, szép kis ház várt minket, mindenkinek jutott egy saját szoba. Fejenként 25 font volt a szállás, ami nagyon olcsónak számított.

Hétfő reggel a Transittal felvettek minket, egy óra utazásnyira volt a munkahely, Belfast mellett. Lakótelep sorházakkal, azokat tataroztuk. A fizetést készpénzben kaptuk minden pénteken, nettó kétszáz fontot. Hétvégeken használhattuk a furgont, így bejutottunk a szomszéd kisváros olcsóbb boltjaiba, valamint beutaztuk egész Írországot...

A család is kiutazott, kinn karácsonyoztunk: a repjegy ugyanis hármuknak annyiba fájt, amibe nekem lett volna haza decemberben és vissza januárban.

Jól elvoltunk, amikor...

A munka piszkos volt, de nem kellett megszakadni, elég jól elvoltunk. Az írek is kedveltek minket és bármikor segítettek bármiben, nagyon kedves emberek.

2007 februárjában már csak lézengés volt, mondták az ír kollégák, hogy pár hét és vége a projektnek, nem indul másik. Egy szerdai napon a főnökünk szólt, hogy pénteken dolgozunk utoljára, nincs már mit csinálnunk. De beszélt a húgával, maradhatunk a házban és neki fogunk dolgozni; kamiont kellett volna rakni-húsz fonttal kevesebbért.

Ez senkinek sem tetszett igazán, így a csapat csendben feloszlott. Ketten hazamentek Magyarországra, néhányan Belfastba (nagyváros, sok munka alapon), én pedig felvettem a kapcsolatot egy régi baráttal, aki akkor Angliában élt. Szerzett egy szobát és melót is, egy nyomdában, szerdán kezdhetek, mondta.

Éjszakánként részeg bandák randalíroztak

Akkor már volt egy saját kocsim, bepakoltam a holmimat és irány a komp.. Természetesen végig zuhogott. Így búcsúzott Írország.

Miután megérkeztem és berendezkedtem új otthonomban, nem igazán éreztem jól magam. Dohos viktoriánus sorház, lepusztult környék, ahol még parkolni sem lehet ingyen. Éjszakánként részeg bandák ordítoztak az utcán és rugdosták a kocsikat, kukákat.

A munka a nyomdában unalmas volt: szórólapokat kellett kiszedni és raklapra pakolni: de már délben nyilvánvalóvá vált, hogy egy napig dolgoztam ott. Az arcom ugyanis nem tetszett a főnöknek és szólt, hogy másnap ne menjek. Igazándiból nem sírtam...

A barátom viszont beszerzett a céghez, ahol dolgozott. Egy nagy zöldség-gyümölcs raktár, furgonokkal hordtuk az árut iskolák, gyárak konyháinak, kocsmáknak, éttermeknek. Kezdés: hajnal három, végzés: délután négy. Plusz szombatonként háromtól tizenegyig. Egy rabszolgaélet volt, de kellett a pénz, ezért csináltam másfél évig. Arra mindenesetre jó volt, hogy helyismeretet szerezzek.

Jött a család is

A család viszont nehezen bírta a távollétemet. A gyerek nem talált magának iskolát (autószerelő akart lenni), ezért megkérdeztem neki itt, a helyi iskolában. simán felvették.

Így esett, hogy eladva otthon mindent, a család is utánam érkezett Angliába. Béreltem egy házat, a kicsit is beírattuk óvodába és új fejezet nyílt az életünkben. Ennek már négy éve. A válság alatt alig volt munka, elég nehéz lett az élet. De elmúlt és mindenki jól érzi itt magát.

Közben kicseréltettem a jogosítványomat és az a szerencse ért, hogy a B-s jogosítvány helyett C1, azaz hét és fél tonnás teherautó-jogosítványt kaptam. Vérszemet kapva beregisztráltam egy sofőrügynökségnél és otthagytam a munkahelyem.

Egyre több a magyar

Dolgoztam tucatnyi cégnek, majd letettem a C-s jogosítványt, két évre rá az E-t is. Egy kis cégnél dolgozom kamionosként, szeretem csinálni, bármilyen fárasztó. Volt pár hétig magyar kollégám is, amúgy négyen vagyunk kelet-európaiak, három román srác és én. De parkolókban gyakran találkozom más cégek magyar sofőrjeivel, nem lehet nem észrevenni, hogy egyre több magyar jön és az átlagéletkoruk is egyre magasabb.

Kétszer látogattunk haza Magyarországra: nagyon lehangoló volt.. Érdekes módon másoktól is ezt hallottam, van, aki azt mondta, nem is akar többé visszamenni.

Megértem...”

Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

Olvass és szólj hozzá!

Ott álltam pénz és állás nélkül, elváltan

Félünk kiállni a jogainkért

Visszatérnek a tehetséges magyarok?

Belefásultam, összepakoltam

Nem vagyok kormánymegbízott, csak szeretem a hazám

Utána kezdődött a rémálom

Ott álltam két semmit sem érő diplomával

Hogyan (és hogyan NE) keressünk állást Ausztriában?

Luxemburg, te drága!

Élet a világ tetején

Segítség! Merre induljunk?

A szobalány és a recepciós: egy nap a hotelben

Összecsomagoltuk az életünket

(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com. Apropó: mindenkinek válaszolok, egy kis türelmet kérek, birkózom a levélcunamival...!)