Orvostörténet következik ma, és részben maradunk Németországban. Azért csak részben, mert a poszt szerzője, Zack megjárta az Egyesült Államokat is, most pedig Németországban dolgozik. A sok érdekességből, amit leírt, bevallom, nekem a német rendszer (nem meglepő) merevsége volt a legizgalmasabb.

(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com.)

Az én történetem egy vidéki kisvárosban kezdődik Magyarországon. Ott él a családom, oda jártam orvosi egyetemre. Amikor nem tanultam, akkor bejártam dolgozni a helyi oktató klinikára TDK munkát végezni és az ügyeletben részt venni.

Bennem már elég korán megfogalmazódott, hogy orvosként annyira nem kifizetődő Magyarországon maradni, és tudatosan készültem a külföldi életre. A gyakorlataimat, amiket csak lehetett, külföldön töltöttem, a szigorló évemben nagyjából egy hónapot dolgoztam otthon, csak vizsgázni jártam haza.

A pénz semmire sem volt elég

Végzés után még rávettek, hogy maradjak Phd-zni. A munkahely jó volt, a Phd-m haladt, a közösség nagyon jó volt, de mégis. Éhbérért dolgoztam, sebészeti ügyeletesként 2 euró volt az órabérem és esély sem volt arra, hogy megemeljék. Extra munkát pedig heti 70 óra munka mellett annyira nem akartam volna vállalni.

A szüleimmel éltem együtt, akiket nagyon szerettem, édesanyám minden reggel csinált nekem uzsonnát a munkahelyre. Amikor hétvégén ügyeltem, akkor édesapám hozta be az ebédemet.

A pénz amit kerestem, semmire nem volt elég, elköltözni, orvoshoz méltó életet élni nem tudtam, hiába spóroltam. Miután állandóan dolgoztam, barátnőm sem volt sokáig.

Irány Amerika, majd Németország!

Ezután egy évet töltöttem Amerikában tanulmányúton a Phd-m keretén belül és visszaérkezve láttam, hogy nem érdemes otthon folytatni. Huszonnyolc évesen nem akartam már a szüleimmel együtt lakni, mert nem illik. A saját lábamra akartam állni és méltó pénzt keresni azért a munkáért, amit végzek.

Most egy német nagyvárosban élek, Arzt in Weiterbildungként, találkoztam itt egy csodálatos magyar lánnyal, akivel azóta együtt élünk. A munkámat változatlanul imádom. Persze a családom és a régi munkahelyem rettenetesen hiányoznak, hisz mind a kettő nevelt. De tudom, hogy otthon nincs jövőm, nincs kilátásom.

Itt minden alám van tolva, a kollégáim imádnak, abszolút bennfentesnek számítok és még kevesebbet is kell dolgoznom mint otthon. A hazamenés néha eszembe jut, de ez most még messze van. Amíg olyan világ van otthon, amilyen, addig elképzelhetetlen.

Különbségek a német és a magyar rendszer között

A mi kultúránk sokat átvett a németektől sok tekintetben és igyekezett ezt mindig a saját alakjára formálni. Itt viszont találkozhatunk a gyökerekkel. Az első dolog, ami orvosként engem azonnal mellbe vágott, az a következő volt.

A németek rettenetesen rangkórosak. A hatalmi piramist, ha csak lehet, akkor igyekeznek a legmagasabbra építeni. Eddigi tapasztalataim alapján Magyarországon nem volt ekkora különbség rezidens és rezidens között. Otthon mindenki rezidens és mindenki tiszteli a másikat.

Itt, legalábbis a mostani munkahelyemen, valamiért nagyon igyekeznek azt hangsúlyozni, ki mióta dolgozik a munkahelyen és mennyit szabad neki. Ez sajnos sokszor abban nyilvánul meg, hogy a seggfejebb rezidens kollégák próbálják felsőbbrendűségüket hangsúlyozni. Na persze ilyenkor nálam jönnek a magyarok nyilai...

Merevebb rendszer

Azt kell mondanom, az egész most itt inkább egy hadsereghez hasonlít, bármennyire nem szeretem a hadsereg orvoslással való összehasonlítását. Emellett Magyarországon a klinikai légkör sokkal lazább, a poénok sokkal többet röpködnek és más jellegűek mint itt.

Itt a kollégák sokkal merevebbek és sokszor néha töketlenebbek is, emiatt a munkalégkör otthon sokkal jobb, azt kell mondjam.

A másik, amit később fedeztem fel, az a fizetés. Na ezért érdemes a hadsereget legalább egy bizonyos ideig vállalni. A fizetésből kényelmesen meg lehet élni, biztosan megjön, és ha az embernek nincsenek orbitális igényei, akkor simán tud félretenni, egzotikus nyaralásokra menni belőle. Amikor magányosnak és szomorúnak érzem magam, akkor megnézem a bankszámla kivonatomat és megyek venni magamnak valamit.

A felszereltség is más. Itt egyre inkább a fájdalommentesség felé megy az ellátás (hála a Jóistennek). Olyan anyagok vannak, amik otthon valószínűleg csak magánklinikán vagy a politikus/rablóknak fenntartott kórházakban vannak. A beteg kezelése így sokszor sokkal adekvátabb tud lenni. A több biztosítós rendszerük is viszonylag jól működik és megdöbbentően sok mindent fizet.

A hátrány viszont: Még otthon panaszkodtam, hogy sok a papírmunka. Na ez itt a többszöröse annak. Egy egyszerű varráshoz is papírt kell kitölteni és mire egy műtétnek vége, a gyerek egy kisebbfajta könyvvel távozik a műtőből ami csak az ő dokumentációja.

Utána meg még emailen is kérdezősködnek a hivatalnokok, a biztosítási pénztárakkal meg annyit kell levelezni, hogy Tatjána elélvezne, ha ennyi levelet kapott volna...

A beteganyag

Otthon jó pár évet dolgoztam ambulancián és rá kell jönnöm, itt valahogy máshogy működik a biológia. A német gyerekek törékenyebbek és lassabban gyógyulnak mint a magyarok. A gyakori betegségek is mások, pl. felkartörés itt valamiért sokkal ritkább, mint a magyar munkahelyemen volt.

Tíz gyerekből 4 bevándorló (mintha a US-ben dolgoznék, minden van, kínai, orosz, fekete, és egyre több magyar..:D). A gyerekek nagy része szorulásos, a sebeik rettentő lassan gyógyulnak, a tályogok valahogy állandóan kiújulnak náluk, és minden vacakkal azonnal a pszichiátriára dobják őket, pedig csak egy kis odafigyelés kéne nekik.

Mindent összevetve azt kell mondjam sajnos itt jobban kijövök egyenlőre. Ha megemelik annyira a fizetésemet, hogy otthon ugyanezt a szintet tudjam tartani belőle, akkor majd azonnal csomagolok és hazamegyek. De sajnos, amíg itt a legutolsó rezidens többet keres, mint egy vezető főorvos otthon és itt még meg is becsülik, addig esély sincs, hogy otthon dolgozzam. Nem akarok politikai hangokat csengetni és hörögni, mindenki tudja, mire gondolok.”

Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kanada, Kanári-szigetek, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország,  Törökország és Új-Zéland. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

Olvass és szólj hozzá!

Felpezsdíteni rutinná vált életem

Érezzük a megkülönböztetést

Lecserélnéd-e a neved a boldogulásért?

A szüleim imádkoznak, hogy ne sikerüljön

Határátkelés Magyarországon belül

Meglepő irányban hagytam el az országot

Kényszeremigránsok vagyunk mi is

Nem volt kétség: visszamegyünk

Itt nagyon sok minden nem egyértelmű

Nem tudok azonosulni a hazámmal

Úgy érzem, nem itt van a helyem

Gyönyörű nők és kolduló gyerekek