Határátkelő

Megható levelet kaptam minap, egy 16 éves lány, Kinga kért benne tanácsot tőlünk, azaz a blogtól (egyszóval tőletek), hogy milyen irányba induljon el. Segítsünk, segítsetek neki!

(Mielőtt belevágnánk, hadd emlékeztesselek titeket, hogy a tegnapi posztban elkezdtük közösen összegyűjteni a külföldi megélhetési költségeket. Ha valakinek van kedve és még nem tette meg, az ide kattintva leírhatja tapasztalatait!)

Sokat beszélgettünk már a különböző pénzügyi és morális kérdésekről, szeretnénk egy kicsit a konkrétumok irányába elmozdulni. Egy listával kezdeném, de ahhoz, hogy használható információt tudjon adni ez a blog, ti is kelletek.

A mai egy különleges poszt, hiszen (ha jól érzékelem) a nagyvilágnak nekiindulók jókora többsége maximum a harmincas éveiben jár. Dadus azonban elmúlt már 50 éves, amikor úgy döntött: szerencsét próbál.

Mai vendégszerzőnk erdőmérnök, és szeret Magyarországon élni. Egy időben mégis felmerült benne a gondolat, hogy máshol keresi a boldogulást. Ismerjétek meg Péter történetét!

Mai posztunk egészen különleges lesz, hiszen Szilvi Kínából írt, ami azért lássuk be, nem tartozik a leggyakoribb célországok közé (még). Szilvi és családja (két kisgyerekkel) saját bevallása szerint nem kényszer, vagy anyagi problémák miatt indult neki, hanem férje szakmai lehetőségei következtében. Lassan másfél éve tart a kaland, idén nyáron közben haza is látogattak. Lássuk tehát Szilvi történetét!

Továbbra is érkeznek a levelek, történetek a hataratkelo(KUKAC)hotmail.com levélcímre, amit hálásan köszönök, megpróbálom mindegyiket megjelentetni és persze közben továbbra is biztatni mindenkit, hogy írjon!

Mai vendégszerzőnk B H, aki élt egy kicsit Japánban, most pedig Londonban dolgozik. Az ő történetét és tapasztalatait olvashatjátok alább.

A tegnapi filozofálgatósabb poszt (Magyar magyarnak farkasa?) után ma Hollandiába utazunk (legalábbis virtuálisan), mégpedig Szilvia segítségével. Írásából kiderül, hogy a németalföldi országban távolról sem fenékig tejföl az élet, de a végkövetkeztetése mégis az: nem jönne haza a bizonytalanba.

Fogadjátok szeretettel konkrétumokat és jó tanácsokat is tartalmazó írását!

Tünde tegnapi, Amerikáról szóló hosszú posztjában volt két mondat arról, milyenek a tapasztalatai külföldön élő honfitársainkról. Érdekes (?) módon a legtöbb komment a poszt ezen megállapításaira érkezett, így veszem magamnak a bátorságot és ma ezekből szemezgetek, immár célzottan feltéve a kérdést: tényleg ilyenek lennénk? Vagy csak a rossz tapasztalatok erősebben megmaradnak?

Mai vendégszerzőnk Tünde, aki az Egyesült Államokban él. Magyarországról biológusként ment el, egy keleti parti egyetemtől kapott állásajánlatot. Innen már ő folytatja.

A blog indulása óta rengeteg szó esett érzelmi és anyagi indítékokról. A mai posztban arról olvashattok, mi a teendő akkor, amikor valaki végleg eldöntötte: nekivág és külföldre költözik.