Sok szempontból elgondolkodtató írás következik ma. Beküldője, gye immár négy éve próbál beilleszkedni a családjával Manchesterben, saját bevallása szerint sem sok sikerrel. Érzésem szerint gyors, de pontos látleletet kapunk két kultúra eltérő vonásairól, a magyar neveltetés és a brit szokások közti különbségekről. Kíváncsi vagyok, mit szóltok hozzá!

(Egy kis újdonság: küldj képet a lakóhelyedről, a városról, ahol élsz, bárhol is legyen az – valami jellemzőt, szívednek kedveset, vagy csak egyszerűen érdekeset! Ne csak beszélgessünk róla, lássuk is! Ha írsz hozzá pár sort, akkor kikerülhet ide a blogra, vagy mehet a Facebookra, ahol csatlakozz is hozzánk, ha még nem tetted volna meg! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, ne habozz! A cím: hataratkeloKUKAChotmail.com.)

Rendszeres olvasója vagyok a blognak, hiszen érdekes dolgokat tud meg az ember az embertársairól. Nagyon nehéz beilleszkedni egy idegen országba, felvenni a ritmust pedig talán még nehezebb.

Én és a családom (férj és három gyerkőc) története valamikor 2008 januárjában kezdődött. Elegünk lett Magyarországból, hogy semmire sem jutunk, sőt, a napi megélhetés is gondot okozott...

Férjem nagyon keveset beszélt angolul, az egyik közösségi portálon szerzett egy új ismerőst, aki kiadó szobát hirdetett Manchesterben. Összeszedte minden bátorságát (és az utolsó fillérjeinket) és útnak indult.

Az új ismerős segített neki, intézett melót a nagy sárga M gyorskajáldában – akkor még úgy működött, hogy rád néztek, és ha szimpatikus voltál, akkor másnap már kezdhettél is.

A legalja melóval kezdtem

Két hónappal később, márciusban, mi is utánajöttünk, nulla nyelvtudással. A nagylányom ekkor 8 éves volt, ő 3 nappal később már iskolába járt. Májusban én is elkezdtem dolgozni, az első munkahelyem nekem is a nagy sárga M volt, és mivel nem beszéltem egyáltalán angolul, így a legalja melóval kezdtem, takarítottam, leszedtem az asztalt, söprögettem, felmostam. Nem bántam, hiszen a munka az munka, és fizetnek érte...

Sokféle ember megfordul egy ilyen étteremben, nagyon sok mocskot feltakarítottam. Aztán telt az idő, és én kiléptem, mert nem volt segítségem, aki vigyázott volna a picire. De a főnököm azt mondta, bármikor visszajöhetek, nekem mindig lesz meló.

Következő januárban vissza is mentem, mert úgy alakult az életünk. Takarítottam az asztalokat, szedtem a szemetet... de időközben felszedtem annyi angolt, hogy nem jelentett gondot beszélgetni a vevőkkel és a kollégákkal. Telt az idő és éreztem, hogy elég volt a takarításból, én többre is képes vagyok. Egy éven belül manager lettem, amire igenis nagyon büszke vagyok.

Furcsaságok

Van azonban az itteni életben pár dolog, ami nagyon furcsa, és nekünk, magyaroknak idegen itt. Címszavakban:

-tulajdonképpen pizsamában járkálnak az utcán délután háromkor, de nem zavarja őket, simán beülnek kajálni

-borzasztó piszkosak, pedig fillérekért lehet sampont és tusfürdőt kapni

-a fejtetű itt olyan, mintha háziállatot tartanál

-a 7-8 éves kisgyerekeknek akkora egójuk van, hogy otthon tuti kapna egy pofont néha, de az angol szülőknek semmi tekintélyük sincs a gyerekek előtt. A gyerekeket gyakorlatilag nem nevelik, így olyanok, amilyenek

-itt, Manchesterben rengetegen élnek segélyen, nincs munkájuk

-este 11-kor még az utcán csavarognak, és randalíroznak az étteremben

-az utcák piszkosak

-a fésű fogalmát a lányok nem nagyon ismerik, télen is miniszoknyában járnak iskolába (persze harisnya nélkül). Ugyanez igaz a pici, 4-5 éves gyerekekre, pedig a hidegben tiszta lila a gyerek lába

-a zsebkendő csak a bevándorlóké, itt nem használják (minden más megoldást igen), köhögni pedig csak úgy a vakvilágba szokás, hogy más is elkaphassa a betegséget

-ha a gyerek az étteremben véletlenül kiborítja az üdítőt, akkor megy reklamálni és kap egy újat

És még sorolhatnám a sok furcsaságot, lenne mit... de hát ez az ország, ahol élünk, és be kell illeszkedni. Lassan négy éve próbáljuk felvenni a ritmust, de valahogy nem megy.”

Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kanada, Kanári-szigetek, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország,  Törökország és Új-Zéland. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

Olvass és szólj hozzá!

Tíz dolog, amiért érdemes felmondani

Ami a Vészhelyzet mögött van

Nem bántam meg, hogy belevágtunk

Az első pillanattól kezdve befogadtak

Csak sikeres magyarokkal találkoztam

Ki a hazaáruló?

Meddig tart a szerencsém?

Iskola a határon túl

B-terv nélkül soha

A nők bajszától a zöld borig

Úgy éreztem, többre vagyok hivatott

Két otthonom van, de egy hazám

Egy londoni zsidó pékség titkai