A mai poszt ékes példája annak, mennyire mást jelent mindenkinek a nehéz, már-már elviselhetetlen körülmény fogalma. M egy uniós önkéntes program keretében van Olaszországban, és több problémával is szembesült. Sok szempontból nagyon tanulságos írás következik...

(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com.)

Már jó ideje olvasom a blogot, gondoltam is arra, hogy írok, de a végén elvetettem magamban a javaslatot mert úgy éreztem, nem töltöttem el elég időt ahhoz, hogy átfogó képet alkothassak az itteni körülményekről és helyzetről. Így utólag visszagondolva nagyon igazam volt. Most is csak a körülmények késztetnek az írásra.

Már jó ideje kacérkodtam a külföldi munka gondolatával. Azonban nagyon körülményes és óvatos személy vagyok, szóval nem akartam csak úgy nekivágni a vakvilágnak. Még az au-pair munka is ijesztőnek hatott a számomra, de aztán rátaláltam az EVS programjára. European Voluntery Service, az Európai Unió által támogatott csereprogram.

Elvileg minden szép

A fogadó helyek, Host Organization, fogadják a különböző önkénteseket, biztosítják a szállásukat, munkát, bizonyos esetben az étkeztetést is, s közben a fiataloknak lehetőségük van arra, hogy jobban megismerjék az adott országot, kultúrát. Én Olaszországot választottam.

Miért gondoltam arra, ez veszélytelen? A hátam mögött ott van (elvileg) a küldő szervezetem, a fogadó helyemet koordinálja egy másik szervezet, s végső esetben ott van a fő szervezet mely az összes fogadó és küldő helyet koordinálja az adott országban.

Nagyon jól felépített, szabályokkal és kiskapuk nélküli állapotnak gondoltam ezt. Kaptunk AXA biztosítást egy évre, activity agreement, 35 óra egy héten, melyben benne foglaltatik a beszélgetés a tutorral és a nyelvtanfolyam is. Nekem nagyon tetszett a dolog. Meg persze a zsebpénzről ne is beszéljünk.

Naiv vagyok

Akkor most jöjjenek a kijózanító egyéb körülmények (alapvetően ez nem a program fikázása lenne mert ténylegesen jó lehetőségnek tartom a dolgot)!

Az Activity Agreement, melyről már az előbb szót ejtettem, a szerződésünk a fogadó szervezetünkkel mely meghatározza hány órát dolgozunk, mit kell dolgoznunk, mennyi zsebpénzt kapunk, mik a jogaink és kötelezettségeink, mit kell megtennie a fogadó és koordináló szervezetnek.

Előre szeretném leszögezni, naiv vagyok, nem a legjobb tulajdonság, de talán pont emiatt is vagyok óvatos, hisz már realizáltam eme "gyengeségemet". Én úgy gondoltam, ha valamit leírnak abban a szerződésben, akkor az úgy is van...

Alapvetően a szállás jó, éhen sem halunk, bár vesztettem a versenysúlyomból, és a munka sem a megerőltető fajtába tartozik. Akkor mi a problémám? A szerződésben több olyan pont is van ami nem stimmel. Például az, hogy közel van a buszmegálló. Ami közel lenne az nem működik, a legközelebbi három kilométeres távolságra van, s mindezen távot úgy tedd meg, hogy nincsen járda, lévén vidéken vagyunk. DE, megcsinálom.

Vegyük úgy, ez nem olyan nagy dolog. Az olasz vezetési stílust is ismerve. Ha minden egyes szabadnapomon szeretnék elutazni akkor egy hónapban negyven eurót kéne csak arra költenem, hogy a legközelebbi nagyobb városig eljussak, amiben olyan sok dolog nincsen, szóval ha ténylegesen is látni szeretnék valamit akkor a vonatot kéne segítségül vennem.

Az olasz tömegközlekedésről

Próbáltam informálódni előzetesen az állapotokról, s több olasz levelező partnerem is mondta, sucks. Az interneten láttam képet a vonatokról, ismerve a tömött hazai gyorsvonatot úgy hittem, aha, persze. A vonatok szépek-szépek, csak épp az a probléma, hogy akkor járnak amikor a vasútnak olyan kedve van.

Megjegyzés: ne induljatok el sehova sem este, inkább reggel, mert ha várni kell, az több órát is igénybe vehet. És igen, egyszer egy fél délelőttöt vártam egy vonatra egy állomáson. Tapasztalatból mondom.

Arra, hogy az isten háta mögött kis tanyára visszajussak, ugyebár a távolsági buszt kell elkapnom, ami az olasz menetrend alapján nem kis teljesítmény. Asztrológiai jegyeket is felfedeztem egy táblázatban, szóval vagy beszerzek egy napórát vagy nem tudom, hogy mi csinálok, mert három hónap múltán sem sikerült rájönnöm minden aspektusára. De azért van egy-két biztos oszlop, amikre tudok hagyatkozni, szóval ez is rendben van. Kivéve ha ünnepség van, mert akkor kifújt a dolog.

Persze ha minden ilyen dolgot leírnék akkor tíz oldalas lenne a fogalmazványom, szóval nem is rabolom tovább a sorokat, csak kiragadtam egy szeletet mely szerintem fontos, hiszen ELVILEG kulturális cseréről is beszélünk.

Mi az, ami ténylegesen zavar?

Szóval, birka vagyok. Naiv, türelmes, elfogadó. Ezt nem érzem pozitívumnak. Na de, mindezt csak egy pontig. S az utóbbi napokban elérték a béketűrésem határát. Alapvetően mindenféle helyzetet meg tudok szokni, nincs melegvíz, az ivóvíz nem iható, nincs internet, stb. De amikor a testi vagy a szellemi épségem van veszélyeztetve ott már megálljt intek a dolgoknak. Ezekkel nem szeretek játszani.

A másik önkéntes allergiás, de elég durva szinten, ehhez képest az én kis tüsszentgetésem semmi. Az otthoni gyógyszerei elfogytak, felvetette, hogy szeretne elmenni orvoshoz. Semmi akadálya. Nem itteni, nem ismeri a kórházi rendszert, vidéken vagyunk és a közlekedés komplikált. Milyen segítséget kapott? Kitették kocsival a kórház előtt és könnyes búcsút vettek tőle.

Most persze nem rólam van szó, hála Istennek, na de ha tovább gondolom a dolgot, akár lehettem volna én is. Egy öt emeletes komplexumban keresd meg azt a fülkét ami neked jó, megegyezésre jutni a többi várakozóval, elmagyarázni az orvosnak mi a gond, aztán kifizetni a vizitdíjat meg a gyógyszere árát.

Nagyjából eddig 50 eurót költött, ha nem többet, gyógyszerekre és kórházi látogatásokra, s talán még nem vette meg az újabb adagot. Visszakapta a pénzét, hű biztosításunknak köszönhetően? Nem, mert majd év végén kapja vissza egy összegben. Miután végzett a kórházban érte mentek? Le sem kéne írnom, de nem.

Ez egy allergia, viszonylag jobban tud közlekedni vele, de ha más lett volna? Csak üljön le az út szélére és lesz ami lesz? Ezek csak az én elvi kérdéseim, de, talán óvatos természetemnek köszönhetően, a vészharangok dobhártyaszaggatón zúgnak a fülemben. Ez nekem így nem stimmel.

A kórház nagyon jól felszerelt, az emberek kedvesek, tudta menedzselni a dolgot. Itt jön az elvi kérdés, ha már semmi pénzért önkéntes, mert az unió áll mindent, akkor nem kaphatott volna ő is valami kis segístéget? Ténylegesen így kell működnie a dolgoknak? Ha lesznek is változtatások, milyenek lesznek? Nagylelkű kegy, ha hajlandóak oda meg visszavinni, esetleg beszélni a személyzettel?

Ez a történet engem nagyon elszomorított, mert még kiszolgáltatottabbnak érzem magam mint amilyen egyébként is vagyok. De itt nincs vége a dolognak.

A képembe hazudtak

Pár napig nem volt net. Oké, nem nagy dolog. Megkérdeztem mi történt, mert volt már rá példa, hogy kikapcsolták. Azt mondták rossz. Ja, oké, semmi gond. Van egy csomó ebook-om, tanulok, rajzolok, stb. Elfoglalom magam. Este viszont a spanyol felszökött az irodába, mert van kulcsunk, és kipróbálta. Működött. Mit jelent mindez? A képembe hazudtak.

A német felvetette a tutorunknak, akiknek ELVILEG segítenie kéne nekünk, feldolgozni a kulturális sokkot, beilleszkedni, stb. Mit reagált rá? Ez nem nagy dolog, s talán csak azért kapcsolták ki, mert túl sok időt töltünk a net előtt.

Vagyis amikor nem dolgozunk, akkor megpróbálunk beszélni a családunkkal, barátokkal, vagy csak lazítani, mert közösen élünk egy házban az ápoltakkal, s néha egyedüllétre vágyunk. Ez az esemény még jobban elszomorított, mérgessé tett.

Nem tudom milyen jogon akarják szabályozni azt, hogy mit csinálunk a szabadidőnkben vagy sem. Egyébként meg azért nem megyünk le szívesen a földszintre, mert félünk a főnöktől. Agresszív, ordibál, stb.

Mit szeretnék ebből az egészből kihozni?

Üzenem azoknak akik az otthoni körülményeket fikázzák, azért nem olyan rossz a helyzet. Üzenem azoknak, akik azokat fikázzák, akik elmentek: ehhez nagyon nagy bátorság és kitartás kell. A túlélőtáborban, csak így becézem a poklot, ahol vagyok, sok dologra sikerült rádöbbennem, miután a cselédmunka árnyékában van időm gondolkozni.

Alapvetően még így sem utáltam meg a külföldi létet, mert sok kedves emberrel találkoztam és egy csomó olyan dolog van itt ami tetszik és jó dolognak tartom. Viszont rádöbbentem arra, közhely lesz, felkészülni, máshol sincs kolbászból a kerítés, mindenhol vannak bunkó és számító emberek. Magadra számíthatsz, senki másra, a nyelvtudás elsődleges, s tartalékok nélkül, otthoni segítség hiányában nagyot lehet zakózni.

Akkor most mi van velem?

Egyelőre semmit sem mondtam a családomnak mert nem akarom megijeszteni őket. Végül is nem éhezem és pisztolyt sem tartanak a fejemhez. Viszont a langyos szarban sem akarok ázni még vagy nyolc hónapig, szóval a megoldásokat keresem. Épp vizsgálják a programot, az olasz nemzeti iroda, miután a másik spanyol idő előtt hazautazott, mondván elege van.

Tehát vagy az lesz, hogy kibulizok magamnak egy másik helyet, ez egy igen nehezen járható útja ennek a sztorinak, vagy elmegyek au-pairnak. A második megoldás jobban tetszik, mert eléggé bizalmamat vesztettem ebben a programban.

Lévén lehet, van segítség, csak épp nem tudom hol, mert akárkihez fordulok, csak a kifogásokat vagy a vak ígéreteket teszi nekem. A nyelvtudásom még nincs olyan szinten, hogy pincérnői vagy akármilyen állást szerezzek, és akkora alaptőkével sem bírok hogy albérletbe menjek.

Ergo, bébicsőszködés vagy csak simán hazautazom, ha nincs más semmi. Amit nem szívesen tennék meg, hiszen alig láttam valamit ebből a gyönyörű országból, s meg is ismerkedtem valakivel. Ami csak tovább bonyolítja az egyébként is kacifántos történetemet.

Szóval, mintegy záró gondolatként, ha valakinek van valami ötlete, tippje a számomra, akkor azt megköszönném. :) Jelige: kétségbeesett.”

Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

Olvass és szólj hozzá!

Képtelen lennék távkapcsolatban élni

A belfasti kaland

Közölték, hogy nem beszélek elég jól magyarul

Párhuzamos történet, avagy a nyelvet nem szabad feladni

Az örök napsütés városa

Totális diktatúra a munkahelyen

Mit tudnak rólunk külföldön?

A kritikus három hónap

Most is mehetnékem van

A döntésem sokkolt mindenkit

Pénz nélkül nem lehet elindulni

Az álmomat követtem

Élet a kazahsztáni olajmezőkön

(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com.)