Ha van kedvetek, ma közösen megpróbálhatunk segíteni Orsinak, aki komoly döntéshelyzet előtt áll: a párja külföldre, Angliába megy dolgozni, ő pedig követné, de akadnak gondok a nyelvtudással. Orsi úgy érzi, eleget voltak már külön, ugyanakkor azt is látja, komoly nehézségeket okozna neki állást találni. De nem akarom én elmesélni az egész történetet, átadom inkább a szót, utána pedig Ti jöttök!
(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com.)
„Régóta tépelődöm magamban, mert komoly döntéshelyzet előtt állok. Tanácstalanságomban úgy éreztem, a legjobb, ha leírom a szituációt, amelyben élek és az érzéseimet. A környezetemben egyre gyakrabban találkozom családokkal, ahol az egyik szülő (általában az apa) külföldön keresi a betevőt családja számára. Én mindig úgy éreztem, hogy képtelen lennék így élni, távkapcsolatban, mindennapos találkozás nélkül.
Történetem 2008-ban kezdődött, amikor megismertem a jelenlegi páromat. Ő 25, én 20 éves voltam. A dolog pikantériája, hogy Ő (érzéseim szerint a nagy Ő..,) akkoriban Londonban élt és dolgozott.
Pizzafutár volt, s akinek van fogalma a kinti életről, az tudja, hogy ez a legalja kategóriába tartozik. Unta már a megalázó melót, az állandó éjszakázást (déltől hajnal 1-ig, 2-ig szállított), ráadásul megjelentem én is az életében.
Mindennel próbálkozott, hiába
Én akkor még naivan azt hittem, hogy szorgalmasan elvégzem a főiskolát, aztán szépen haladok majd előre. Eszem ágába sem jutott, hogy kiköltözzek a páromhoz. Így Ő költözött haza. Úgy terveztük, hogy keres munkát, aztán majd 1-2 éven belül összeköltözünk. Hát, a terv már ott megakadt, hogy közel egy évig nem talált munkát…
Esküszöm mindennel próbálkozott, direkt levelekkel kerestünk meg cégeket, vállalatokat, a közeli városokba is jelentkezett a meghirdetett állásokra. Bár Borsodban élünk, és itt csodaszámba megy, ha egyáltalán van álláshirdetés az újságokban a pénzügyi tanácsadón kívül…
A megtakarításait kezdte felemészteni, zavarta, hogy a szülei nyakán él. Végül közmunkaprogramban helyezkedett el, titkárként a helyi médiánál. 52 000 Ft-ot keresett. De nem panaszkodtunk, örültünk, hogy legalább ez van, ráadásul beletanult a kamera kezelésébe és egy év után felvették, mint operatőrt.
Nagyon boldogok voltunk, bár a fizetését alig emelték, s ezzel szemben napi 24 órában dolgozott. Média = nincs szabadság, nincs betegség, éjszakai hívások, hogy menjen balesethez, lakástűzhöz, nincs karácsony, szilveszter, ünnep, stb. Egy szót nem szóltunk volna, ha láttuk volna, hogy a munkabér is idomul a ledolgozott órákhoz és tudunk előre haladni.
Én közben két iskolát végeztem egyszerre, szociálpedagógiát és jogot hallgattam, a lelkemet kitanultam az ösztöndíjért. Évfolyamelső voltam, köztársasági ösztöndíjas.
Szíven ütött
Aztán a párom testvére szintén belekóstolt az angliai életbe, kint talált munkát megismert egy magyar lányt, akivel fél éven belül összeköltöztek, nyaralni járnak, wellnessezni, szórakozni. Nem vagyok irigy típus, de azért szíven ütött, hogy mi agyonhajtjuk magunkat és 4 év alatt 3 alkalommal jutottunk el moziba, havonta egyszer ültünk be valahová egy kólára, nem jártunk nyaralni, az összeköltözés pedig távoli álom maradt az anyagi nehézségek miatt.
Boldogok voltunk, de úgy éreztük hiába dolgozunk, nem tudunk előrelépni, és nem hogy stagnáltunk volna, hanem egyre rosszabbra fordultak a dolgok. Édesapám munkanélküli lett, én befejeztem a nappali tagozaton a tanulmányaimat, így megszűnt az ösztöndíjam is.
Állást egyszerűen nem találtam, bezzeg aki végigbukdácsolta a főiskolai éveket és akit soha nem engedtem volna gyerek közelébe, az rögtön kapott munkát protekcióval.
Egyre elkeseredettebbé váltunk, és idén március elején érkezett egy telefonhívás a párom öccsétől, hogy megüresedett a cégüknél egy hely (kertészkednek) és szerencsét próbálhat, de jövő héten már kezdenie kell.
A nagy dilemma
Annak idején úgy jött HAZA, hogy soha többé nem megy el, mert honvágy kínozta és itt szeretne családot, gyereket. De a sok negatív tapasztalat és kudarc után rájöttünk, hogy itthon nincs esélyünk. Így most külön országban, külön kontinensen élünk.
Én levelezőn még végzem a jogot és vizsgaidőszak után szeretnék kimenni a párom után. Viszont egész életemben németet tanultam, így elég gyér az angoltudásom. Ha kimegyek, el tudok helyezkedni bentlakásos babysitterként és anyagilag előreléphetek, tanulhatom a nyelvet, viszont ismét külön fogunk élni és 4 év után már mindketten szeretnénk együtt lakni, eljegyzést, jövőre esküvőt. Szóval a kapcsolatunkban ez egy visszalépés lenne.
Nem tudom, mi a jó megoldás, és ha nem lenne Ő, eszembe sem jutna alapfokú nyelvtudással nekivágni egy idegen országnak, de nem tudom annak van-e értelme, hogy kint ismét a randizgatás fázisában éljünk. Haladni akarunk előre, de most úgy érzem, döntenem kell, hogy a magánéletemben, vagy az anyagi biztonságom érdekében lépek előre. És ha nem vállalom el az au pair-i munkát, akkor alapszintű nyelvtudással milyen melót kaphatok? Nem vagyok naiv, szinte semmit.
Elkeserít ez az egész helyzet, mi itt akartunk élni, mi szeretjük a hazánkat, azt akarjuk, hogy a szüleink minden nap láthassák az unokáikat. De itt esély sincs rá, hogy családot alapíthassunk…
Ti mit tennétek a helyemben? Hogyan látjátok objektíven a helyzetet? Várom a hozzászólásokat és mindenkinek további szép napot!”
Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.
Olvass és szólj hozzá!
Közölték, hogy nem beszélek elég jól magyarul
Párhuzamos történet, avagy a nyelvet nem szabad feladni
Totális diktatúra a munkahelyen
Pénz nélkül nem lehet elindulni
Élet a kazahsztáni olajmezőkön
Utolsó kommentek