Mai szerzőnk, Mlle Macaron fiatalon kereste önmagát Németországban, aztán egy hajón találta meg, ahol (és ezt nem ő mondja, hanem én) felnőtt. Muszáj volt neki, mert a hajós munka nem vicc – mint ez az írásából is kiderül. (A képekért pedig külön köszönet!)

(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com. Kis türelmet kérek mindenkitől, minden levélre válaszolok, de mostanában - már megint - rengeteg dolog jött össze, remélem, ennek hamarosan lesz látszatja is! Amit vehettek titokzatoskodó felvezetésnek is... :D)

Pár hónapja már rendszeresen olvasom az oldalt, általában tetszenek az írások, szívesen olvasgatom az új sztorikat a reggeli kávé mellett. :) Hogy miért döntöttem úgy, hogy leírok egy történetet, az majd a végén kiderül - de azért megsúgom, hogy "idevágó történet", én is átléptem a határt.

Az én történetem 26 évvel ezelőtt kezdődött -akkor születtem egy alföldi kisvárosban :) - de ami a határátkelést illeti, lassan 8 éve, hogy először mentem külföldre nem-turistaként. Már az érettségi szünetben is "fél lábbal" Németországban voltam, mert mind két nővérem oda házasodott, így hát adottak voltak a lehetőségek...

Suli és/vagy Németország?

Sikeres érettségi után nem éreztem nagy késztetést a továbbtanulásra (mindig is utáltam suliba járni) és azt sem tudtam igazán, hogy "mi leszek, ha nagy leszek", mit tanuljak tovább (de ha kedvem is lett volna valami komolyabb sulihoz, szüleim nem tudtak volna anyagilag támogatni, én pedig nem vagyok az a nagy mártír, aki egyszerre tanul és dolgozik is! - és nagyra becsülöm az olyanokat, akik ezt bevállaljak).

Végül is azért csak megcsináltam egy érettségi utáni 1 éves sulit (marketing- és reklámügyintéző) de, hogy miért, azt a mai napig nem tudom :) ?! Míg ebbe a suliba jártam, sokszor mentem ki a tesómékhoz, mert ők házat építettek és kellett a segítő kéz (közben az - ovitól kezdve az általános sulin át a középiskoláig tanult - német alapok segítségével a kinti lét alatt folyékonyan megtanultam a nyelvet -mert a suliban ez nem sikerült).

Aztán levizsgáztam ebben a suliban is. Idősebbik nővéremnek ekkor már pár hónapos volt a pici fia, a házzal még szinte félig sem voltak kész, így meginvitált, hogy menjek ki hozzájuk segíteni (ez olyan mindenes meló volt, segítettem tesómnak mindenben, házépítés, háztartás, gyerek... anyagi részt ide nem írnék, ez egy "családi-ügy" volt).

Közben másik tesómék is építkeztek a másik faluban, oda is eljártam segíteni. Próbálkoztam munkát keresni, de mivel nincs szakmám au-pairkedéssel kísérleteztem először. Mikor ott voltam, rájöttem, hogy itt nincs fizu, "csak" zsebpénz, ezért ezt a melót nem azok választják, akik "igazi" pénzt akarnak keresni, hanem akik a nyelvet szeretnék megtanulni.

Ugye erre nekem már nem volt szükségem és az anyukának is csak arra kellettem, hogy a ház mindig csillogjon, mert a gyerekek suli után mindig valamelyik nagyinál voltak. Hamar otthagytam őket. Voltam néhány környékbeli étteremben, hotelben próbanapon, de sajnos nem vettek fel. Kétszer voltam kb. 5 hetet 2 nénit gondozni, de ott is rájöttem, hogy ez nem az én "szakmám"! (nagy a különbség egy 20 éves fiatal és egy 60 vagy 80 éves néni között.)

Nekem is van „rémtörténetem”

Az egyik helyen, ahova mentem "elfelejtettek" közölni néhány apróságot a kiutazás előtt. Például hogy a néninek agyvérzése volt, így félig béna, tolószékes, wc-re segíteni/pelenkázni, fürdetni, emelgetni kell. Ráadásul mikor oda értem, akkor láttam, hogy férje is van, akinek a fél arcát "leműtötték" daganat miatt.

Az első hetet végigbőgtem, de aztán kezdtem megszokni, mert rendesek voltak (a betegségeket leszámítva teljesen „normális hisztis idős házaspár" volt). De amint írtam, a generációink közötti különbséggel volt a legnagyobb bajunk.

Így eltelt kb. két év és kezdtem unni - huszonéves fejemmel másra vágytam, mint tesómék nyugodt családi életében asszisztálni, vagy másokéban, és ez a "sok" idős, "beteges" történet sem volt igazán nekem való.

Kihívás és kaland

Folyamatosan nézegettem a neten a külföldi munkákat nagyon sokféle irányban (nem a "gyors-meggazdagodásos-tutijó" melóra vágytam, hogy megalapozzam a jövőmet, csak a kihívás és kaland hajtott): Egyesült Államok (barátnőm ott él - csak hogy ne menjek "vakra" ilyen messzire), Új-Zéland (legjobb barátnőm nővére ott él) vagy Anglia (ott is van pár közeli ismerős).

Nem akartam német nyelvterületen maradni, mert vágytam a kihívásra és szerettem volna jól megtanulni angolul is és persze szerettem volna a világot is látni. Mivel nem vagyok milliomos, ezért nincs mese, melózni is kell! Valahogy csak-csak visszatértem mindig a hajós állásokat kínálgató oldalakra.

Aztán egy kis gondolkodási idő után (meg utánajárással, hogy nem kamu-e a közvetítő iroda) végül elküldtem az elküldeni valókat az irodába és pár hét múlva már hívtak is elbeszélgetésre. Meg is feleltem (kb. fél órás német elbeszélgetés) aztán a csajszi elmagyarázta a dolgokat (bár nem volt teljes körű a felvilágosítás!) és mondta, hogy majd jelentkezik, ha lesz meló.

Kis idő múlva ez is megtörtént, megint felmentem Pestre, aláírogattam a papírokat, kifizettem a kifizetni valót (nem tudom már, hogy milyen "jogcímen" kérték a pénzt, de akkor – 2007-ben - ha jól emlékszem kb. 50 ezer Ft-ot kellett nekik kifizetnem 2 részletben. Ezen kívül maga a hajós cég is levont az első havi fizuból 250 eurót "papírok-ügyintézés címen", mert a cég kint mindent elintézett, nekem a pesti irodában csak alá kellett írni mindent - és még 250-et, ha lejár a kétszer 2 hónapos próbaszerződés és aláírod a véglegeset).

De hogy pontos legyek, 2006 december végén küldtem el a jelentkezésemet az irodához és 2007. május 9-én szálltam fel a hajóra - ez átlagos várakozási időnek számít, bármikor jelentkezik az ember, de ismertem olyant is, aki 2 hét alatt hajón volt.

A folyami-hajós élet

Azért emeltem ki, hogy folyami, mert óceánjáró és folyami hajó, azon belül is cég és cég és hajó és hajó között is nem kis különbségek vannak. Az óceánjáróval kapcsolatban csak annyit tudnék megemlíteni, hogy volt, aki egy szezon után "átpártolt" inkább a mi cégünkhöz és elmondása szerint szinte "szabadságon" érezte magát nálunk!

Ezek az én tapasztalataim egy folyami hajóról /avagy egy személyzetről/ :

Szobalány- és konyhai kisegítő állasra vettek fel, ami azt jelenti, hogy reggel fél 8-8 körül kezdenek a lányok. Fejenként 15-19 kabin (ez attól függ, mennyi vendég van és mennyi szobalány) kb.11-dél körül kész a takarítás (az adott napi program-függő), utána személyzeti ebéd (fél óra), aztán kicsi pihi (cigi-pisi) és lehetett menni a konyhára segítkezni-mosogatni (ez olyan 2,5-3 óra volt). Aztán szabadidő.

Ha ment a hajó, akkor általában mindenki aludt vagy filmezett, ha "jó" helyen álltunk, akkor mindenki ment ki vásárolni vagy kocsmázni /vagy mindkettő/, vagy ha volt wifi, akkor netezett. Aztán este általában a vendégek vacsija előtt egy órával volt fél órás személyzeti vacsora, utána szintén kis szünet és megint a konyha (kb. 2,5-3,5 óra).

Vacsi után is az történt, mint az ebéd utáni szabadidőben. Ha kiszámoljuk, ez kb. napi 8 óra munka (és erre voltunk bejelentve) de voltak napok, mikor (jóval) többet dolgoztunk, pl.: utasváltás, szállítmány bepakolása és minimum heti 1 reggeli készítés, ami kb. reggel 4 órai kelést és 1-2 óra pluszt jelentett (nekem volt nem egy olyan napom az évek alatt - és ezzel nem vagyok egyededül -, hogy sikerült huszonórákat dolgoznom, de jobb ha nem számolgat ilyeneket az ember!)

Aztán jött a piszkálódás

Az első hetek még az újdonság varázsában teltek, örültem nagyon, hogy megtaláltam azt a keresett "fiatalos-kalanddal teli életet" és itt kell, hogy megemlítsem azt a bizonyos "hajós közmondást", miszerint "hajós vagyok, nem iszok vizet! a vasutas sem eszi meg a síneket!".

Tehát volt piálás rendesen (ha szabad így kifejeznem magam). De aztán az a sok alkohol a munka rovására ment, mert azért még nem sikerült úgy felvennem a ritmust a többiekkel, egy "újonc" hamar kifárad (pláne, ha a sok meló mellett még hajnalig elpiálgat).

Így az én rossz és lassú munkám a többieket hátráltatta/több munkát jelentett nekik, elkezdődött a piszkálódásos "korszak". Kb. 2-3 hónapig tartott, majdnem minden nap sikerült valamiért/valaki miatt sírnom. Ezt a részt nem részletezem, jogosnak tartom, de voltak akik jócskán (!!!) túllőttek a célon! Egyszer sírva fel is hívtam anyukámat, hogy teli van a... de ő lelket öntött belém és elkezdtem mérlegelni:

-ez egy Franciaországban heti 48 órára bejelentett állás

-határozatlan idejű munkaszerződés (nem szezonmunka, de van, aki csak 1 nyarat jön ki, ilyenkor a szerződés végén kifizetik neki a "szabi-pénzt")

-heti 1 szabadnap, évi több hét fizetett szabi (az első évben 2 hetet voltam otthon, de pl.: a 3 évben majdnem 5 hónapot - persze nem egy huzamban)

-fizettem a franciáknak az adót (2009-ben fizettem 340 eurót, 2011-ben 450-et), volt tb-m is, ami az egyezmény miatt Magyarországra is érvényes volt (és volt uniós biztim is)

-szállás ingyenes (adott ugyebár)

-nincsenek munkába-jutásos gondok/költségek, mert max. 100 méter a munka helyed. Persze nem is tudsz hirtelen "kamu betegséget" jelenteni, mert ma "tényleg semmi kedved", akkor is kell! De ha beteg is volt valaki, addig, amíg ki tudott kelni az ágyból, addig dolgozott is.

-mosodás kollegina munkarendjével kellett egyeztetni, ezen kívül akkor használhattad a gépeket, amikor akartad (persze a többiekkel is kellett egyeztetni, de azt már utána lehet látni, hogy ki akar épp mosni) a mosógépekkel "összeköttetésben" volt a mosószer és az öblítő is, így azt sem kellett venni

-kajáért elvileg vontak valami minimálisat, de ez nem érdekelt senkit - szerintem van, aki nem is tudja, bár elvileg a francia nyelven íródott fizetési levélben, amit minden hónapban kap az ember, valahol fel van tüntetve, de sosem kerestem

-a francia minimálbér a fizu, ami nekem 2007-ben 1000 euró körül volt, 2011-ben 1300 körül, nettóban (ez vonatkozik szobalányra, mosogatóra, felszolgálóra, mosodásra és bárosra. A matrózok valamivel kevesebbet kaptak, de nekik nem is ugyanolyan a szerződésük, mint a hotel személyzeté. A "fentebbi" pozíciókat betöltőknek természetesen több járt, de erről nem szolgálhatok pontos adatokkal)

-borravaló: amit a vendég a kezedbe adott, az csak a tied volt. Ezen kívül minden út végén volt egy csini doboz a recepción amibe a vendégek dobhatták a borítékokat, aztán egy csapat összeült, kiszámolta és szét lett osztva egységesen a személyzet között. Ez havi szinten francia vendégeknél olyan 300 - maximum 400 - euró volt, más nációknál ennek a többszöröse.

-minden ledolgozott év végén van "karácsonyi ajándék" (mi csak így hívtuk, nem tudom, hogy mi a becsületes neve, lehet, hogy valamiféle "ruházkodási hozzájárulás") ez egy 60 eurós csekk, amit Franciaországban lehet (rengeteg féle-fajta üzletben) levásárolni

-minden ledolgozott év után járt a cég nyereségéből részesedés, amit meg lehet igényelni "azonnali fogyasztásra" vagy automatikusan lekötötték a nevedre (ez változó összeg volt, volt, hogy 500 euró volt, de volt 1000 körül is)

-én igaz beszéltem már akkor németül, de ahogy a hajóra kerültem, rendesen ledöbbentem, hogy volt néhány olyan kolléga, akinek az évek alatt is csak pár alapvető szó/mondat ragadt meg (tehát nem kellett nagy nyelvtudás a kijutáshoz!)

-munkaruha biztosítva (csak a cipőt kell magadnak beszerezni)

-évente egy szabadság-hazautazási költséget vissza lehetett igényelni a cégtől

-orvosi/kórházi ellátás költségeit is vissza lehet igényelni -bárhol volt is az, de ez amolyan francia-biztosító téma

-otthoni pihi alatt ha el akart menni az ember pl. nyelvtanfolyamra vagy bármilyen gyorstalpalóra, ami a munkakörével kapcsolatos, minden ledolgozott év után 20 órát támogatott a cég

Nem írom ide, hogy személyesen mennyit tudtam megtakarítani (mert az az én dolgom) de azért szerintem/remélem érthető a bevétel/kiadás téma...

/remélem nincs "reklám-szaga" a dolognak, nem a cég megbízásából írok :) csak a lényeget -anyagi részét- akartam összegezni!/

Ezek fényében elkezdtem gondolkodni, hogy hol találok még egy ilyen "wc-pucoló-állást" (ilyen kondíciókkal!) az én kis marketing- és reklámügyintéző bizikémmel... Így hát összeszedtem magam, abbahagytam az iszogatást - egy időre :) - és belerázódtam a dolgokba.

Forogtam egy évig

A következő évben én voltam az un. "forgós", ott dolgoztam, ahol valaki szabadnapos volt. Így takarítottam, voltam konyhán, voltam a mosodán és a bárban is és időnként az étteremben is helyettesítettem. Ez az évem volt a legszebb, igen változatos volt!

A harmadik év elején megkaptam a báros posztot, sajnos ez az évem "sikerült" a legrosszabbul, a főnököm nagyon "rám szállt". Részben igaza volt, csináltam egy-két hülyeséget/de ki nem?!/ viszont nagyon sok alkalommal túlzásokba esett! És idővel ez egyre csak rosszabb lett.

Ez a szituáció csak azért rosszabb az átlagosnál, mert ha szabadnapos vagy - és pihennél, meg mi egyéb - akkor is azon idegesíted magad, hogy "vajon ma mibe tud belém kötni?!" és valami úgy is akad majd! Ezért év vége fele gondolkodóba estem, hogy hajócserét kérjek -mert közel 30 hajója van a cégnek Európa szerte, bármikor lehet váltani - de rebesgették, hogy talán a főnökünk nem fog visszajönni következő évre, így maradtam (hozzátegyem, már nem is voltam olyan bátor belevágni egy "új kalandba" mint pár évvel azelőtt és már voltak ott barátaim is - néhányukkal ma is tartom a kapcsolatot).

Az utolsó év

Ez az az év, ami "megihletett", hogy leírjam eme "kicsi" történetem. Tudom, hosszúra sikeredett - és még mindig nincs vége :) - de ennél szűkebben nem tudok fogalmazni...

(Csak zárójelben megjegyezném, hogy maradt a főnököm. De a január-februári pihenő alatt sikerült mindkettőnknek kipihenni magunkat, én személy szerint megint csak átértékeltem a dolgokat, és "láss csodát!" minden rendben volt! Új hozzáállásommal, már-már én lettem az egyik "kedvence".)

Hajó, ha nem jó...

Igazából nem is a szép oldalát szeretném veletek megosztani, persze sok jó, élményekkel teli és néha igen vicces történetem lenne. Bejártam az Északi tengertől a Rajna, Majna és Dunán át a Fekete-tengerig mindent, rengeteg élmény, látnivaló, érdekes emberek, városok.

Ez ugye mind ingyen és bérmentve, mert hát ez a hajózás "jó mellék hatása". A negatív oldalával is általában mindenki tisztába van, de azért mégis csak erre fektetném a hangsúlyt. Pár írás már megjelent itt a témában, de gondoltam részletesen kifejtem, mit is éltem meg jómagam ebben a "kis világban".

Amiből nekem sok volt már 4. évre és amiket hiányoltam:

-nagyon nagyon nagyon monoton volt (persze ez betudható annak is, hogy "eltűnt" az a nagy bátorságom, nem váltottam hajót és sokáig ugyan azt a 12 napos utat csináltam, majdnem ugyanazzal a személyzettel. Ugyan itt lehet érvelni, hogy vannak, akik évtizedeket húznak le "ugyanabban a székben", de úgy látszik, én nem ebbe a kategóriába tartozom.)

-ott élsz a munkahelyeden

-együtt a kollégákkal

-együtt a főnököddel

-együtt a vendégekkel

2-3 vagy 4 fős (lányok, fiuk külön-külön) kabinokban /persze a főnökség egy személyes kabinokban van/, egy folyosón az egész személyzet, vékony falacskákkal elválasztva egymástól (kb. csak a suttogást nem hallottuk a másik kabinokból)

-nem egyformák a munkaidők, így lehetett zavarni a másikat pihenés közben. Pl. én 2 személyes kabinban voltam a másik bárossal (azóta nagyon jó barátnők lettünk) de mint írtam, vékonyak a falak. Az összes "szomszédunk" korábban kelt, mint mi (mi 10-kor kezdtünk) és sokszor volt, hogy hallottuk a reggeli készülődéseket. Persze este ezzel kb. arányosan, mi később végeztünk, ekkor néha mi nem bírtunk magunkkal. Ez nem direkt volt egyik fél részéről sem, egyszerűen csak elfeledkezel arról, hogy már csak te vagy ébren - persze így is lehet konfliktusokba ütközni, ami aztán kihathat a közös melóra...

-én nagyon jó alvó vagyok (volt, hogy a /téves/tűzriadóra sem keltem fel - amikor is mindenkinek a helyére kell rohannia - pedig nem egyszerűen vinnyog a cucc!) de volt olyan szobatársam, aki kb. ha már sóhajtottal, arra is felébredt. Tehát nem könnyíti meg a beilleszkedést/ott létet, ha a kollégák miatt munkaidőn kívül nem tudsz pihenni /ők nem tudnak tőled.

-kaja ugye adott, de általában a menü kb. heti szinten ismétlődött. A gyümölcsökön, hagymán, krumplin, salátaféléken kívül kb. minden fagyasztva jött (pl. túrós palacsinta betekerve!, desszertek, félkész húsok, köretek stb. stb...) Meg persze a por alakú cuccok, amihez csak víz kell, felforralod egyszer és kész is! Mondanom sem kell, hogy ilyen szempontból is milyen egészséges ez az élet... Meg persze ha más nemzetiségű a szakács, sokszor nem tudod, hogy pontosan miket is főzött épp (bár kis idő alatt - és sok bátorsággal - már kitapasztalható, hogy mi nem ízlik), de én nagyon sok sültkrumplit megettem az évek alatt, mert azt kb. minden nap csináltak - és az tuti ehető / bár volt, hogy azt sem sikerült rendesen megsütni, akkor jött a vajas kenyér.../

-állandóan ment az ócsárolás, hogy milyen sóherek a vendégek, hogy csak ennyi a borravaló! Szerintem ez undorító, a franciák amúgy is ilyen "skótok" ezen a téren (mert náluk az árban benne van a borravaló, csak nekünk tűnik úgy, hogy spúrok) de ez van! Annyit ad, amennyit! Az ö döntése!

-láttam párkapcsolatokat összejönni, szétmenni, volt sírás és öröm. Mintha csak valami szappanoperába csöppentem volna :)

-általában azt mondják, olyan mint egy "nagy család" - na, ez nem igaz! ez egy kis pletykás (!!!) falura hasonlít inkább! Ez általában azért minden munkahelyre illik, de azt kell hozzáképzelni, hogy meló után ott maradsz a munkahelyeden a többi kollégával és így "otthon" is csak a munkahelyi pletyi folytatódik.

-vannak kollégák, akiket nem tudok elviselni, mert teljesen más a "vérmérsékletünk". 100 méternél jobban nem lehet elkerülni, mert ekkora a hajó! És ez érvényes akkor is természetesen, mikor már nem dolgozik az ember.

-1 hónap a felmondási idő, de a próbaszerződésesek akkor szállnak le, amikor teli a bakancs. Ugyebár vannak ilyenek! Láttam olyant is, aki reggel beszállt, este ki "a rabszolgákat már rég felszabadították" - mondattal búcsúzólag. Volt olyan nyarunk is, hogy 2-3 hetente cserélődtek a lányok! És persze ha csak úgy, egyik pillanatról a másikra leszáll valaki, nem érkezik rögtön a helyére más -ez ugye jó pár napos emberhiány, ami több melóval jár... És aztán egy új lány betanítása is több munkát jelent a "régieknek" -eleinte az újak kevesebb kabint takarítanak, mint a többiek- hosszútávon az ilyen szitu fizikailag és mentálisan is igen megterhelő és ez kihat azokra is, akik nem konkrétan abban a munkakörben dolgoznak.

-kisebb-nagyobb csoportokba megy a klikkesedés. Ez is normális lehet egy munkahelyen és sajnos nálunk inkább a "széthúzódás" volt a jellemző, nem az összetartás...

-vannak akik nagyon sokat buliznak (és persze isznak) nem kell elmesélnem, hogy ez nem egészséges... aki ilyen életvitelt folytat, megfigyelhető rajta, hogy egy év alatt minimum kettő évet öregszik :/ -és ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül. És persze egy idő után már nem lehet "értelmes" csevejt folytatni velük. Itt megjegyezném, hogy nem nagyon van "megfélemlítő ereje" a céges szankcióknak, volt kollégám, aki nagyon botrányos tudott lenni ittas állapotában - ami igen sűrűn előfordult - mind a személyzettel, mind a vendégek (!!!!!) előtt, mégis évek kellettek, hogy aláírassák vele a felmondását. Amúgy a felmondással kapcsolatban: a cég (tudomásom szerint) soha nem rúg ki senkit (mert ez nekik nem kedvező) ha valakivel baj van, azt addig szekálja a főnök, vagy addig rakosgatják hajóról hajóra, míg be nem adja a felmondását (és nincs közös megegyezéses felmondás sem, de mégis 1 hónap a felmondási idő, mert azt anno aláírtuk a szerződéssel)

-de ha nem ebbe a "bulizós körbe" mozog az ember, akkor vessen magára, ha netán elkönyvelnék "befásult öregasszonynak" vagy valami hasonlónak! És akkor ugye a többi "befásult mamival" fog nyomulni, annak pedig az a vége, hogy egymás agyàt húzzák le egyre jobban, hogy kinek hol és hogy fáj jobban, és hogy kinek mennyire van már elege kb. úgy az egész világból!

-természetesen ezeken kívül is még léteznek kisebb-nagyobb csoportok (általában az egy munkakörben dolgozok is egy kis klikket alkotnak) de ez a kettő, ami a legellentétesebb és egyben legszembetűnőbb

-folyamatosan megy az egymás alá ásás, másik eláztatása a főnök előtt, más dolgával foglalkozás és ilyenek. Ide lenne egy "jó" idézetem: "felfele lökünk, lefele taposunk a létrán!" Ezt a hajon hallottam egy kedves kollégától, mikor az előreléptetését ünnepelte. Akkor poénnak szánta, mert fennhangon mondta röhögve, de mikor már jobban ismertem, igenis el tudtam róla képzelni, hogy nagyon is komolyan gondolja! Ezt persze még lehet tetőzni pl. azzal, hogy az éj leple alatt sexy pizsiben bekopog valaki a főnök kabinjába... de persze a hajon semmi, de semmi nem marad titok!!! Előbb vagy utóbb kiderül minden! ...Azok a vékony falak! :)

-a szerződésben benne van, hogy ha valami bajság van otthon, akkor "hazarohanhatsz", ez általában a közeli családtagok halálesetére vonatkozik. Anyukám is és apukám is volt több soron kórházban, mégsem mehettem haza. Ilyenkor egy telefonbeszélgetés azért elég kevés tud lenni! És a kutyusomat sem tudtam utoljára megsimogatni, mielőtt elaltatták volna...

-rengeteg mindenről lemaradtam: esküvők, baba születések, keresztelők, ballagások, születésnapok, évfordulók, osztálytalálkozók... az ünnepnapok is általában felejtősek (húsvét, szilveszter, karácsony...)

-egy idő után valamennyire megviseli az ember idegeit a sok vendég, mert "a vendég a király" így jogában áll "hülyének lenni" és általában élnek is ezzel a jogukkal, de hát ez a turizmus egyik hátulütője. Azért igyekeztünk poénosan felfogni a dolgokat, de néha betelik a pohár a sokadik ugyanolyan baromság miatt..

-és persze bármilyen búbánatod van (családi problémák, munkahelyi gondok, rosszul aludtál, havi baj....) mindig vigyorogni kell!!! Mert a vendégek a szabadságukat töltik és nem a bajokra kíváncsiak.

-azok a "jó" barátok és a csomó haver igen csak megkopott (részben, mert nem voltam otthon sűrűn és részben a féltékenységük miatt) de őket nem "siratom" egy pillanatra sem!

Nagyon vágytam már a "normális" életre: meló után hazamenni és más emberekkel találkozni. A szabadnapomat nem a munkahelyemen eltölteni, hanem, mint a "normálisak" például kiruccanni valahova - esetleg egy hosszú hétvégén, amit persze nem tudtam, hogy mit jelent. Kocsikázni (imádok vezetni), barkácsolni, házikót építgetni-szépítgetni (tesóméknál töltött idő alatt "megtanultam" és megszerettem a házalakítást), kertészkedni és a többi dolog, amit a szabadidőben szokás csinálni. És hiányoltam egy igazi társat is, aki értelmet ad az életemnek!

Happy End

Mindezen jó és rossz dolgok ellenére maradtam volna, mert már megszoktam, biztonságosnak tűnt az életem és az ilyen helyzetből nehéz kilépni. Sok mindent megéltem, megtanultam, nagyon sokat változtam, türelmesebb, elfogadóbb, talpraesettebb, ügyesebb, nyugodtabb lettem. Jobban megismertem saját magam, képességeimet, lehetőségeimet, saját korlátaimat.

Az a hír járja, hogy aki kibírja a kezdeti pár nehéz hónapot, az évekre ott ragad! Volt kollegina, aki 15 év után mondott fel!!! -jó volt a búcsúbulija ;) De ismerek olyant is, aki kis idő elteltével visszajött.

De velem nem ez történt! Jött Ámor és mikor eltalálta a szívemet a nyilával, épp arra jött egy szőke herceg fehér lovon. :) Vendég volt, francia. A 12 napos út alatt valamennyire meg tudtunk ismerkedni, aztán szabijaink alatt többször is meglátogattuk egymást, meg persze ment minden netes-telefonos kapcsolattartási lehetőség is napi szinten.

Aztán év végén átkértem magam egy franciaországi hajóra, hogy közelebb lehessünk. De itt már nem sokat voltam, mert csak annyi változott, hogy nem volt akkora a telefonszámlánk, találkozásra nem volt több lehetőség, mint amikor még jóval messzebb voltam tőle. Így megbeszéltük, hogy odaköltözök hozzá.

Azóta is itt vagyok vele, immáron több, mint egy éve boldogságban és szerelemben éljük normális hétköznapjainkat. Hogy pontosan mit is takar ez, mi is történt velem ezek után itt, azt talán egy következő írásban folytathatom.

Egy kis megjegyzés

Aki szeretne kimenni hajóra, annak minden jót és sok szerencsét kívánok! Sosem bántam meg, semmiért sem cserélném el ezeket az éveket és mindig a szépségére fogok emlékezni!

Ha mégsem váltja be a hozzáfűzött reményeket, legalább annyi ideig maradjon, hogy az előzőleg belefektetett pénze visszajöjjön!

Ha netán valaki párkapcsolatban él és úgy készülne vízre szállni, hogy kedvese otthon várja, készüljön fel, hogy sokkal rosszabb lesz kibírni! És inkább az a tendencia, hogy az ilyen kapcsolatok nem maradnak meg! De láttam olyant is, hogy együtt jöttek ki és a hajón ment szét a kapcsolatuk, persze a hajón is találhatunk valakit/valaki mást magunknak, de ez egy kicsi (zárt) közösség, nincs nagy "választék".

Nagyon sok fiatal van, mert ez nem egy család-barát munka. Amíg fiatal, fitt, szabad az ember, addig nagyon jó világot látni és közben pénzt is keresni. Minden tiszteletem az idősebb korosztályé; DE ha valaki idősebb és mégis belevágna (esetleg kiszámolta, hogy X szezon alatt egyenesbe tudna jönni otthon), annak ezt írnám még ezen a "kis" poszton kívül: akárhány éves is vagy, nem lesz tisztelet!

Persze magázni fognak, ha azt akarod, de úgy is meg lehet mondani, hogy sz@r/lassú a munkád és nem vagy pótolhatatlan - senki sem az! Ezt általában minden új megkapja, csak pont az idősek azok, akik rosszabb néven veszik, hogy egy nála sokkal fiatalabb mondja meg, hogy mit hogyan kell csinálni. Vannak vén rókák, de fiatalok lényegesen többen!

Köszönöm figyelmeteket – remélem, nem aludt el senki a hosszú firkálmányomtól :)

Mindenkinek szép napot és "jó szelet" kívánok!”

Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

Olvass és szólj hozzá!

Semmi nem tartott vissza

Nekem ide vissza kell jönni

Meg kellene próbálni Brazíliát

Így lettünk hazátlanok

Egy nap egy óceánjárón

Önkéntes rendőrként Angliában

Kiábrándultam a magyar mentalitásból

Még időben elhagytuk Magyarországot

Dublin, te csodás!

Túl gyorsan hullott az ölembe a lehetőség

Már az ételek megvásárlása is gondot okoz

Bukarest, kóbor kutyák és topmodellek

Kicsi és baromi unalmas

Úgy döntöttem, kockáztatok

(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com. Kis türelmet kérek mindenkitől, minden levélre válaszolok, de mostanában - már megint - rengeteg dolog jött össze, remélem, ennek hamarosan lesz látszatja is! Amit vehettek titokzatoskodó felvezetésnek is... :D)