Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A bürokrácia miatt megyünk el

Elgondolkodtató történet következik arról, hogy miként veszít el az ország olyan embereket is, akik tulajdonképpen nem szeretnének elmenni, de a bürokrácia agyonnyomja őket. Mai történetünk mesélője, Rg és párja azért döntöttek a távozás mellett, mert a különböző hatóságok gyakorlatilag ellehetetlenítették a házasságkötésüket.

(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ahol még elérhetsz és ahová a személyes történeteket várom: hataratkeloKUKAChotmail.com)

93 Tovább

Nem adtam fel, az nekem nem megy

Miután Karácsonykor három nap alatt a magunk szerény keretei között végigfutottuk a világot (na jó, egy kis szeletét, de igyekeztünk minél több helyről beszámolni), hogy megmutassuk, hol hogyan ünnepelnek az emberek (a részeket sorrendben itt, itt és itt olvashatjátok, ha valaki inkább a családja és a bejgli mellett döntött volna, amit persze abszolút megértek, sőt!), most visszatérünk a "normál üzemmódba". Illetve talán mégsem, mert Sagenn történetét olvasva valamiért nekem mégis a karácsony, a küzdés és a szeretet, a másik megsegítése járt a fejemben. Ha elolvassátok (amit szívből ajánlok, mert elgondolkodtató történet), biztosan megértitek, miért.

(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ahol még elérhetsz és ahová a személyes történeteket várom: hataratkeloKUKAChotmail.com)

44 Tovább

Úgy mentem el, hogy maradtam

Némileg rendhagyó poszt következik ma, hiszen szerzője hosszas hezitálást követően úgy döntött, marad Magyarországon. Pontosabban elment. Pontosabban maradt. Hogy mire föl is e bizonytalanság, kiderül, ha elolvassátok András írását.

(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ahol még elérhetsz és ahová a személyes történeteket várom: hataratkeloKUKAChotmail.com)

79 Tovább

Félek, nem is kicsit

Igazán torokszorító írás következik az alábbiakban, egy édesanya, aki muszájból indul útnak Angliába, gyermekeit is ideiglenesen itthon hagyva - mert nem lát más kiutat. Előzetesen csak annyit fűznék Zsuzsanna írásához, hogy végtelenül szomorú, hogy ma itt tart ez az ország...

(Vasárnap ismét leszt Fogadó a Határon a Facebook-on! A szokásos időben, este 8 és 10 között, ezúttal a Kanári-szigetek (igen, igen!!) és az egyik nagy kedvenc, Svájc lesz terítéken. Gyertek, beszélgessünk egy jót, várlak titeket én is és a két országfelelős is! Ahol még elérhetsz és ahová a személyes történeteket várom: hataratkeloKUKAChotmail.com)

156 Tovább

Hánynom kellett az egésztől

Mai vendégszerzőnk, Rocky Balboa története tulajdonképpen végtelenül elszomorító, mert megmutatja, miért érzi ma valaki, aki a pályáján sikeres ember, hogy el kell mennie Magyarországról.

Legyél Te is országfelelős, vagy írd meg a saját történeted! Részletek a poszt végén!

120 Tovább

Üvöltök egyet, elég volt!

Kissé nehezen tudom felvezetni a mai posztot, mert Patrícia írása olyan erővel sodort végig, hogy nem egyszerű bármit is mondani (a szokásoktól eltérően ezért hagytam el a szövegen belüli címeket is). Úgyhogy maradjunk annyiban, hogy olvassátok végig, biztos vagyok benne, hogy komoly vitát kavar majd.

140 Tovább

Itt érzem jól magam

Mai vendégszerzőnk erdőmérnök, és szeret Magyarországon élni. Egy időben mégis felmerült benne a gondolat, hogy máshol keresi a boldogulást. Ismerjétek meg Péter történetét!

28 Tovább

Nem lehet visszatérni

A blog kapcsán érkező kommenteket olvasva viszonylag egyértelmű, hogy az olvasók többsége úgy gondolja, más országban könnyebben, talán még boldogabban is élne. Ám vannak más vélemények is, én pedig szeretnék ezeknek is teret adni, mert hiszek benne, hogy közös dolgainkat meg kell beszélnünk és ebben a beszélgetésben mindenféle véleménynek teret kell adni, kulturált keretek között

55 Tovább

Micsoda ország I.: Felháborodás érdektelenség miatt elnapolva

Napok óta várom a felháborodott nyilatkozatokat, elemzéseket, megnyilvánulásokat arra a hírre, mely szerint a 98 százalékos különadó által érintett képviselők mintegy negyven százaléka, vagyis összesen 85 politikus nem tett eleget befizetési kötelezettségének a július 31-i határidőig. Sehol semmi.

10 Tovább

Egy ország, ami már nincs?

Rengeteg hozzászólás érkezett az első két bejegyzést követően, nem csak a blogon, hanem a Facebookon is. A sok értékes és jó gondolat között volt egy olyan, ami nagyon megragadott, úgyhogy arra gondoltam, ma megpróbálhatnánk ezt körüljárni közösen.

33 Tovább
1234
»

Határátkelő

blogavatar

Az ország átlépte a határt, ezért mi is átlépjük.

Utolsó kommentek