Nagyon érdekes írást küldött Új-Zélandról Helga, aki saját bőrén (pontosabban két lányán keresztül) tapasztalta meg, milyen a világ másik felén a közoktatás. Hát mit mondjak, egészen más. Nekem nagyon érdekes volt bepillantani az ottani suliba, remélem, nektek is tetszik majd!

(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on, ahol már több mint 10 ezren vagyunk! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com.)

2008. december 3.-án érkeztem a 14 éves lányommal Új-Zélandra. A férjem és a nagyobbik lányunk, aki 16 éves volt, előttünk érkeztek 2 hónappal.

Mivel itt a nyári szünet decembertől februárig tart, lévén akkor van nyár, a csajok kiélvezhették a nyári szünetet. A helyi újságból értesültünk, hogy a körzetileg hozzánk tartozó iskola mikor kezdi a tanévet. Mivel vidéken élünk, ez a körzet igen nagy. Mi a sulitól közel 30 km-re lakunk, és nagyjából ennyi az a távolság a suli körül, ahonnan a gyerekeket az iskolabuszok felveszik.

Vannak nyitott napok nyáron is, egy ilyenre elmentünk, beszéltünk az igazgatónővel, aki nagyon kedves volt, szépen elmagyarázott minden fontos dolgot, és beírattuk a lányokat a suliba. Az iskolakezdés előtt pár nappal, mint otthon is, van „tankönyvosztó” nap.

A bankkártyámat jól felszerelve megjelentünk aznap reggel, persze nem volt ebben nagy tapasztalat itteni viszonylatban, így a megadott időben érkeztünk. Órákig a tűző napon vártunk, ide-oda rohangáltunk, jujjjj.

A rendszer lényege, hogy megérkezel, bemész egy irodába, ahol ott ül egy tanár (szegény, aznap Ő húzta a rövidebbet, több száz gyerek, és kánikula), aki segít kiválasztani a tantárgyakat, amiket a gyermek szeretne tanulni. Itt ért az első meglepetés, igaz a bankkártyát még nem kellett elővennem. :) Mi az, hogy a gyerek választ tantárgyat??? Pedig de!

A crossmotor mint tantárgy

Van nagyjából 20 tantárgy, ami közül választhat, hogy mi érdekli, vagy már a továbbtanulás irányában dönthet. Ami érdekes, hogy nem a humán tantárgyakat nyomják, hanem a szabadfoglalkozásokat. Lehet főzni tanulni, varrni vagy asztaloskodni, gyerekgondozás is van, zenélni is lehet tanulni, de nekem a legérdekesebb volt, hogy crossmotorozni is lehet, van pálya meg minden. :) Az iskolában még van suliorvos, pszichológus és karrier tanácsadó aki a továbbtanulásnál segít sokat karöltve a gyerek tanáraival.

A lányok elsősorban az angolt választották, nem kis szülői nyomásra, így vagy 4-5 féle angolóra mellett matekot, természeti ismereteket, főzést, és gyerekgondozást, testnevelést vettek fel első körben, idővel váltottak többször is.

Ezek után a kiválasztott tantárgyak alapján egy másik irodában, egy szintén nem a legszerencsésebb tanár összeírta, hogy a kiválasztott tantárgyakhoz milyen tanszerek, tankönyvek kellenek. Erre van egy sablon több oldalas nyomtatvány.

Innen továbbvonultunk egy nagy terembe, ahol a tankönyvek, tanszerek voltak. Meglepődés kettő, mindent meg lehetett venni egy helyen az utolsó ceruzáig. Nem kell írószerboltban megint csak tömegben megvenni minden kelléket. Na, itt már kellett a kártya, igaz nem volt akkora összeg, mint amire számítottam.

Tankönyvet szinte alig kaptunk, kiderült, hogy inkább írnak a srácok, vagy fénymásolatokat kapnak, amit persze ki kell majd fizetni évközben, amikor jön a sulitól a számla.

A rémisztő egyenruha

De még hátra volt a feketeleves, az imádott egyenruha. Közvetlenül a suli mellett volt az egyenruha elosztó szövetkezet, arany árban mindenféle szörnyűséges cuccal. Nem kell ecsetelnem, hogy a lányok milyen pofát vágtak, amikor meglátták a bokáig érő szoknyát, műszálas blúzt, és azt a fajta pulóvert, amit mire magadra húzol a hajad égnek áll csak annyira műszálas. Próbálni is kellett a ruhákat, láttam a szemük sarkában megcsillanó könnycseppet. :)

Itt már vastagabban ment a számolás. A két csajnak vettem, 2 szoknyát, 2 pulcsit, 4 blúzt összesen 640 dollárt fizettem. Hideglelés, és ha valaki nem jött volna rá, itt ért a meglepődés három...

Ezek mellé még kellett venni olyan szandit, lévén még nyár volt, amit nálunk a 70-es években hordtak. A téli összeállításhoz pedig „durungbunkó” cipő jár, szintén enyhén lemaradva vagy 30 évet. Hát, nem nagyon próbálgatták a cuccokat otthon még a sulikezdés előtt.

Eljött a nagy nap

Új-Zélandon szinte egyáltalán nincs buszos, helyközi járat. Vannak hosszútávon közlekedő buszok, de ezek a nagyvárosok között közlekednek. Mi ugye 30 km-re vagyunk a sulitól ez azt jelenti, hogy a gyerek kiáll a házunk elé, a busz felveszi fél 8-kor és fél 9 mire a suliba ér. A buszért nem kell fizetni, meglepődés négy.

A tanítás 9-kor kezdődik, és fél 4-kor szállnak a buszra, hogy hazahozzák Őket. Kaját mindenki maga visz, esetleg suli büfé, vagy van lehetőség a városba kimenni, de ez csak a végzős diákok privilégiuma.

A ruha viseléséhez kapcsolódó kezdeti undort hamarosan felváltotta passzív „szarok rá” hozzáállás, és mára már, igaz a kisebbik jár még ebbe a suliba, egészen el van vele.

Ez nem Európa

Amit még fontosnak tartok megemlíteni az itteni iskolarendszerben, hogy az európai gyerekeknek nagyon könnyű. Nem az Én véleményem, többször értekeztem a csajokkal ez ügyben.

Tehát ez európai megszokás, miszerint magolunk, házi feladat van, csak az eredmény számít, és ettől van megítélve/elítélve a gyerek, és a büdöskölke tanuljon, mert nem lesz belőle semmi, esetleg kukás, itt nem érvényes.

Ha kell, egyénre szabva tanulnak, ha kell egy gyerekkel egy tanár foglalkozik, és az életre felkészítés a lényeg. Foglalkoznak a lelki dolgaikkal is, figyelnek rájuk. A lányok az elején kaptak egy idősebb tanárnőt, aki mindennap beszélgetett velük, hogyan érzik magukat, hogyan tudnak beilleszkedni. Minden elérhetősége megvolt a tanárnőnek, hogyha a lányoknak szüksége van Rá azonnal segíthessen éjjel, nappal, hétvégén is.

Máshoz vagyunk szokva

Sok vita van az itt élő magyarok között az itteni iskolarendszerrel kapcsolatban, de szerintem csak másképpen gondolkodunk mint az ide születtek, máshoz vagyunk szokva. Otthon a suli elsősorban eredményorientált minden szempontból, és igaz nincs egyenruha, de próbálnak mindenkit beskatulyázni.

Itt első látásra minden gyerek egyforma (lásd egyenruha), de arra törekednek, hogy találja meg a gyerek azt, amivel majd szívesen foglalkozna, vagy szívesen tanulná tovább, hogy boldog emberke legyen belőle.

Szeretik az egyéniséget, segítenek is ennek az alakulásában, nem kell „egyentanulónak” lenni. Nekem bejön ez a laza, de arra törekvő rendszer, hogy a gyerek szeressen suliba járni, és segítsenek neki megtalálni a helyét az életben.

A család szerepe

És egy kicsit a fiatalokról, persze megint csak ahogy Én látom, és amiket a lányok mesélnek. A gyerekekre itt közel sem fektetnek a családban akkora hangsúlyt mint otthon. Úgy értem, hogy sem nevelésben, sem példamutatásban, sem szeretetben, odafigyelésben nem kapják meg a gyerekek, ami járna nekik, amit szépen berakhatnának a batyuba, amikor elindulnak a nagyvilágba.

Sokan panaszkodnak, hogy isznak a fiatalok, drogoznak, ez inkább a füvezés, korán szülnek, és nagyon korán lelépnek otthonról. Ahogy Én látom ez már a gyökereknél el van rontva. A nagy többségnél otthon anyuka szintén füvezik, apuka iszik, vagy fordítva, de sokszor együtt a kettő, szexuális felvilágosítás maximum a suliban van, de azt tudjuk, hogy mennyit ér.

Itt a lányoknál a korán szülés szinte népbetegség, ami elég aggasztó. Egyébként a fogamzásgátló szerek az iskolás gyerekeknek az eredeti ár töredékéért beszerezhetőek, ezért nem értem, hogyan lehet itt ennyi 14 éves anyuka.

Például a fogamzásgátló tabletta 6 hónapra 3 dollár, 12 doboz azaz 12x12db óvszer szintén 3 dollár, az egyéb lehetőségek pedig teljesen ingyenesek. Sok buli úgy végződik, hogy jön a rendőrség egy balhé miatt és mehet haza mindenki. Már nem egy ilyen buliból hoztam haza a lányokat.

Sőt már nem is járnak, mert az első pár próbálkozás szinte mind kudarcba fulladt, bulizni nem tudtak, csak segíteni a 14-16 éves lányoknak, hogy legalább ne magukat hányják le. Egy-egy ilyen buli után ugrásszerűen megnő a helyi patika forgalma, sokan veszik az esemény utáni tablettát, szintén fillérekért. Nincs megelőzés, csak utólagos kapkodás.

Balhék a figyelemért?

Érdekes, hogy ezek a lányok, ha éppen nálunk vannak hétvégén - persze a szülőket nem érdekli, hogy hol, ha találkoztam is szülővel, nálunk nem volt, fogalma nincs hol a gyereke egész hétvégén, és mit csinál - szóval itt nálunk nagyon aranyosak, kedvesek, jókat cseverésznek, nem tűnnek abszolút hülyének.

Ebből arra következtetek, hogy ezek a balhék inkább a figyelemfelkeltésre szolgálnak, nem alapjában szarnak a világra, hanem inkább nincs kivel megbeszélni a dolgaikat. Magukra vannak hagyva a srácok, pedig itt azért meló mellett is lenne idő beszélgetni, de tudom, hogy ez inkább emberfüggő és a probléma globális.

Sajnos maga a CSALÁD így nagybetűvel kihalófélben van, és ennek meg is vannak a következményei.”

Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Portugália, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

Olvass és szólj hozzá!

Otthon két országban

Todos con la Roja

Bankkáosz Írországban

De (nem) nehéz az iskolatáska...

Már alig várom, hogy otthon legyen

Ausztria – újrakezdés 50 felett

Hollandiai rémtörténetek

Lelassulni ehhez az életformához

Összespóroltam annyit, hogy elinduljak

Jó széllel francia partra

Semmi nem tartott vissza

Nekem ide vissza kell jönni

Meg kellene próbálni Brazíliát

Így lettünk hazátlanok

(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on, ahol már több mint 10 ezren vagyunk! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com.)